Galaschek és Szanyó - Barcelona
2014.12.31. 01:45 - vigvik
Hosszú idő után olyan évet zártunk, tudjátok. Közel voltunk hozzá, de a barbárok széttrollkodták (képzavar) az összes törekvésünket. Ilyenmódon az események év végi illő feldolgozásához ezúttal külső segítséget kellett igénybevennünk, mert a szívünk szakadt meg (vagy mi, megint képzavar?). No, azért odáig nem süllyedtünk, csak egy pesti - hívjuk így - kávéházba ültünk be hallgatózni, a szilveszteri posztot szigorúan borral és malaccal elv jegyében. Ezzel kívánunk minden kedves olvasónknak Barca-sikerekben gazdag, boldog új évet!
Éric Abidal december 19-én 35 évesen az Olympiakos játékosaként jelentette be visszavonulását. Nem így kellett volna történnie. Éric Abidalnak a Barcából kellett volna visszavonulnia, ahogyan Puyol is tette, ahogyan a klub legnagyobbjai tették.
Mivel vigvik a Pedro tripla óta katatón állapotban van, s ha akad is néhány tiszta perce dolgozatokat javít, vagy visszanézi a Huesca elleni első félidőt (amitől újra visszaesik), John taknyos zsebkendőkkel várja a télapót, bastila majd értékel, ladlac pedig most egy ideig a másik elfoglaltságának (emberkereskedelem) hódol, ezért hajtás után tőlem kaptok beharangot. Nézzük mi vár ránk, az év utolsó Barca meccsén.
Ha eddig tűkön ülve vártátok a kvíz következő megoldásos posztját, hát nem kell tovább idegeskednetek miatta, hiszen végre a Tot El Camp bloghoz is megérkezett a Mikulás, és a messis csipsz meg az iniestás fagyi mellé elhelyezett levélben megírta a megoldásokat és a pontszámokat is nekünk. Buzdításunk, hogy minél többen szálljanak be a játékba, nem csak süket fülekre talált, hiszen két új versenyzőnk is akadt, a korábbiak közül pedig hárman ismét vevők voltak az agytornára. Ezúton kell kifejeznünk sajnálatunkat amiatt, hogy faja1124 nem vett részt a fordulóban, pedig vártuk a megoldását az utolsó utáni pillanatig. Hajtás után kiderül, kik fognak 20 év múlva a Barçában játszani, és hogyan nem célszerű körbeutazni az Ibériai-félszigetet.
A BL sorsolás elé. Élőben 12:00-kor a Sport1-en (11:45-től), a Digisport1-en és az Eurosporton
Bár a cím sugallhatná, hogy itt most a döntetlen és a kilátástalan játék miatti kesergés következik, egyáltalán nem erről van szó! A kesergésen már rég túl vagyunk, láttuk éppen elég alkalommal, mikor és hogyan nem működik a csapat, én sokkal inkább azt érzem, eljött az idő elfogadni és a múlton való rágódás helyett előrenézni. Majd előrelépni.
A Pep által felépített játékrendszer lényegében évek óta döcög, rosszabb esetben kiderül, hogy reménytelen és eredménytelen ezen az úton továbbhaladni. Én pedig azt gondolom, Luis Enrique meg is értette ezt, sőt lépéseket is tesz annak érdekében, hogy változtasson.
Bár konkrétan a tegnapi meccsben is voltak jelek, amik ezt igazolták, inkább érzem a szezon eddigi egészében, hogy talán történik is valami, nem csak beszélünk róla, hogy kellene.
Megmondom őszintén, az év elején, amikor végig kellett néznünk a "Marquinhos passiót" (és ahogyan a franciák újra keresztbe tesznek), a végén azt kívántam, csak találkozzunk velük a BL-ben, és verjük el a valagukat úgy, ahogyan nem szégyen, a 100 milliós pereputtyukkal együtt a védelemben. Aztán szerdán, bár úgy kezdődött a dolog, mint egy komoly gyomorrontás, később isteni érzés volt látni, hogy vannak még dolgok, amiket nem lehet kilóra megvenni.
A körülmények úgy hozták, hogy mi már december elején elkezdjük a Bajnokok Ligája kieséses szakaszát, sőt, az ellenfél erősségét nézve akár egy negyeddöntőként is tekinthetünk a párharcra. Hazai pályán kell legyőznünk a párizsiakat a csoportelsőséghez, és bár akkor sincs tragédia, ha nem sikerül, mégis csak iszonyat furcsa lenne, a 2006-2007-es szezon óta ugyanis mindig az élen zártuk az őszt. Most azonban egy igazán komoly ellenfelet kaptunk, az utóbbi idők leggyakoribb, 4-1-1-es mérlege csak a második helyhez elég, vagyis tényleg az van, hogy a szokásos őszi BL teljesítményünkre rá kell pakolni egy lapáttal, különben mi is, és a minket kapó csoportelső is húzhatja a száját.
Az összes bajnoki közül talán az Espanyol-meccs elé a leghálásabb feladat beharangozót írni, hiszen a végtelenségig lehet szidni őket mindenféle következmény vagy megbánás nélkül. Hiszen említésre méltó eredményük régóta nincs, stílusuk még annyira sem, ahogy nagy jövő előtt álló játékosról sem tudunk beszélni esetükben, így aztán általában annak rendje és módja szerint el is verjük őket, pláne hazai pályán. Ha pedig valami gebasz miatt ez mégsem történne meg, még mindig mondhatjuk, hogy buszparkolós antifutball ellen nem tudunk játszani, és különben is három kiállítást úsztak meg (ez utóbbi persze akkor is igaz, ha nyerünk). Ha pedig sikerült jóízűen kifröcsögnünk magunkat eszpányol-ügyileg, akkor sem szól vissza senki, mert eddigi tapasztalataim szerint nincs olyan szurkolójuk, aki egyúttal a magyarul beszélők halmazába is beletartozna, és esetleges kivételként csak olyasvalakit tudok elképzelni, aki valamilyen speciális oknál fogva kötődik az Espanyolhoz (például hogy kisfia, nagybácsija, kutyája ott játszott).
Valószínűleg csak nagyon kevesen vannak, akik az utóbbi években ne hallottak volna a rondóról. Legyen akár csodafegyver, vagy csupán a spanyolok nagyképű szava a cicázásra, tisztában vagyunk azzal, mi ez és azzal is, hogy mire való. Fejleszti, és szinten tartja a játékosok labdaérzékét, csiszolja a technikát, gyorsítja a futballgondolkodást.
Ennyi nagyjából elég is lenne, azonban véletlenül beleakadtam egy érdekes alapanyagba, ami kicsit részletesebben megpróbálja elmagyarázni nekünk, mi is ez valójában, de még inkább azt, mitől lett ennyire létfontosságú a Barça, illetve a spanyolok játékában. Futballforradalmában, ha úgy tetszik.
Aki figyelmesen nézi a meccseinket, bizonyára nem egyszer észreveszi/észrevette a rondót a pályán, az alábbi poszt viszont segít nekünk abban, hogy igazán felfedezzük ezt az edzésgyakorlatot a pályán (is). És mire a végére érünk az se kizárt, hogy egészen más szemmel figyeljük majd az eseményeket meccsek közben.
Az eredeti road slide-show itt található, a képek minőségéért elnézést kérek, már az eredetiek se voltak tökéletesek, a kivágás-másolás folyamata kicsit még rontott is rajtuk.
Miután vasárnap este némán beleordítottunk az éjszakába és együtt ráztuk az öklünket Messivel, a csapatnak máris újabb jelenése van, ezúttal a spanyol királyi kupa első körében. A sors úgy hozta, hogy a Camp Nou-tól autóval mindössze 2 óra 38 percnyire lévő, 6000 férőhelyes El Alcorazba kell Lucho fiainak beugrani felhozó meccsre ma este (teljesen emberbarát) 22:00 órai kezdéssel.
Valencia-Barcelona (0-1)
Persze, hogy nem érdemelt vereséget a Valencia, és mondhatjuk, hogy mi sem érdemeltünk győzelmet. De mégis annyira meghatóan elismerésre méltó a csapatunktól, ahogy a kilencvenszázadik percben az utolsó, reménytelennek tűnő szögletpróbálkozásból bekotortuk a győzelmet érő gólt. Mert mi ilyet nem szoktunk, pláne nem pontrúgásból. És pláne nem az a Busquets, aki ritkán kerül ilyen szituációba, de ha mégis, akkor is elrontja.
Eseménydús napok/hetek/hónapok állnak mögöttünk. Megtudhattuk például, hogy Messi elhagy minket, azt is, hogy a szezon végén következik be az esemény, valamint azt is, hogy mindezt teszi azért, mert - CR-rel ellentétben - a klub nem volt, és most sem hajlandó kampányolni az újabb Aranylabdájáért.
De megtudhattuk azt is, hogy Vermaelen hamarosan pályára léphet. Immár negyedik alkalom lesz, amikor ezt bejelenti a klub, majd mégis titokzatoskodunk egy kicsit, hogy aztán mégis csak ismét bizonytalanná váljon a lehetséges időpont. A bizonytalanság immár a múlté, biztosan tudjuk, hogy 4-5-6 hónap és máris bemutatkozhat a nyári igazolásunk.
De ennek kapcsán megtudhattuk azt is, hogy a tilalom ellenére is igazolni szeretnénk egy játékost, majd azt is, hogy mégse.
... dughassam be. - mondta az egyszeri fiú a ciprusi lánynak. Tegnap aztán egy szoftos kis gangbang alakult ki a csillagfényes, műfüves tengerparton a helyi keménymag szeme láttára, és bár valóban nem egy "A" kategóriás partnert kaptunk, azért minden dicséretet megérdemel a csapat. Ez bizony benn volt tövig, Uraim!
Vannak ilyen meccsek, amik elé lehetetlenség rendes beharangot írni, mert például egy ciprusi csapat ellen játszunk. Másrészt viszont isteni hozzájuk kongatni, mert nyugodt szívvel írhat az ember arról, hogy kiműtötték a cicája bélférgét - hát, legalábbis akinek van macskája. Nyugi, nekem nincs. És a műtét is elmaradt.
Okkal voltunk óvatosak a meccs előtt, most pedig okkal vagyunk elégedettek, boldogok, de akár büszkék is. Nagy szavak és az utóbbi években - Barça szurkolók lévén - hozzá is szokhattunk, de tegnap este valóban TÖRTÉNELMET láthattunk a pályán.
Alig térünk vissza a szünetről, máris teljes gőzzel robogunk tovább. Tesztüzem lesz a csapatnál az elkövetkezendő egy hétben. Lucho állítgatta a kapcsolókat a szezon elején, a felugró hibaüzeneteknél meg látszólag rátenyerelt a skip gombra, de az utóbbi meccseken kikerülhetetlenül érkeztek a system error üzenetek. Két hete volt a főnöknek, hogy tiszta fejjel újragondolja az elképzeléseit, a játékunkat. Most majd élesben is láthatjuk mire jutott, szerencsére a legjobb elosztásban jönnek a meccsek. Először hazai pályán kell helytállni, majd a két idegenbeli közül a könnyebbnek ígérkező ciprusi túra jön hamarabb. Mindhárom mérkőzés izzadós lesz, és elég hamar választ kapunk, érdemes-e idén kupákban reménykedni.
Tegnapelőtti ígéretünkhöz hűen rögtön folytatódik is a Barca-suli, postagalambunk meghozta a második forduló kérdéseit. Ezúttal csak két feladványt kaptok, ha kattintotok, meglátjátok miért, viszont cserébe több pontot is lehet majd szerezni a megoldásukért. Éppen ezért továbbra is biztatok minden érdeklődőt, hogy szálljon be a versenybe, mert legközelebb is részletes értékelő formájában kaptok majd visszajelzést a munkátokról, és csak jobb így, mintha csupán annyit tennétek, hogy beleolvasgatva végiggondoljátok, meg tudjátok-e oldani a feladatokat. A beküldési cím a szokásos barcelonanepsport@gmail.com, a határidő pedig december 10. És ne spoilerezzetek a kommentsorban!
Éppen egy hete, november 10-én volt a beküldési határideje a kvízünk első fordulójának, kvízben pedig a meccsekkel ellentétben nem rögtön másnap, hanem csak most értékelünk. A vállalkozó kedvű versenyzők száma ugyan alulmúlta a várakozásokat, a megoldások minőségére viszont már nem lehetett panasz. Voltak visszajáró vendégek és újoncok is a megoldók között, reméljük, hogy mind a négyük folytatni kívánja a kvízkedést a továbbiakban. Eredetileg a második fordulót is most akartam közölni, viszont annyira hosszú lenne úgy a poszt, hogy lefagyna a gépem kevesen olvasnák végig. Így hát második forduló pár napon belül érkezik majd, ezúttal csak két kérdéssel.
A Barcelona történelmének utóbbi éveit nehéz lenne megérteni... Ronaldinho alakja nélkül. Nagyon sok érdemet tulajdoníthatunk neki abban, hogy a klub jelenleg ott tart, ahol... "Az FC Barcelona a XXI. században" - ebben a cikkben Joan Manuel Tresserras kontextusba helyezi a brazil csillag érkezését és kibontakozását. Beszél benne a virtuozitásáról, a képességéről, mellyel képes megálmodni az egyes akciókat, az általa közvetített érzelmekről és a mosolyáról... Majd miután elérkezik a sportban és a társadalmi megítélésében elért csúcshoz, Tresserras beszél nekünk a bukásról is, amit az itt tartózkodása utolsó másfél évében megélt.
Amikor rátaláltam erre a posztra Barca Chief blogján, kissé szkeptikusan kezdtem olvasni. Megint egy "magyarázom a bizonyítványom" poszt. Remek! Aztán ahogy fogytak a sorok, úgy döbbentem rá, hogy a srác egy logikus magyarázattal próbál minket (újra) felrázni abból az álomból, ami már rég véget ért.
Persze, hogy számtalanul sok elnézésnek, valamint bocsánatnak kérésével kell kezdenem a posztot, mert kizárólag az én hibám, hogy elmaradt az Ajax értékelő.
Nem magyarázkodás, csupán tény, hogy hiába próbáltam megalkotni, egyéb kötelezettségeim következményében annyiból álltak utóbbi napjaim, hogy vagy el voltam foglalva az egyéb kötelezettségekkel, vagy félájultan beestem az ágyba, ott pedig alvással múlattam az időt.
Ugyanakkor ebben a helyzetben is van valami, ami mégis jó: egy poszttal letudunk kettőt! Merthogy máris nyakunkon az újabb bajnoki forduló.
Koránt sem megnyugtató körülmények között, két vereség után látogatunk ahhoz az Ajaxhoz, akik tavaly elég simán győztek ellenünk ebben a leosztásban. A sajtó már így is pánikol, ha ma sem sikerülne nyerni, elég kellemetlen körülményeket teremtene magának Lucho, bár elmondása szerint szép feladat egy ilyet megoldani. Mi azért egyelőre nyugodtan alszunk, szóval az Ajax helyett elsősorban a jelenlegi körülményekre reagálnánk.
Van egy ilyen gyerekkori élményem, hogy ráültem apu hasára, és adtam neki egy kicsike pofont. Visszakaptam egy picit nagyobbat. Nevettem, és adtam egy én is egy kicsit nagyobbat, és így tovább. Gondolom nem nehéz kitalálni, hogy nem ez volt életem legsikeresebb akciója, a végén a földön landoltam - üvöltve. Egész mostanáig azt gondoltam, ez egy törvényszerű dolog volt, de a Celta most bebizonyította, hogy nem feltétlen.
Luis Enrique természetesen lefutotta az ilyenkor kötelező köröket az újságírókkal - akikről nehéz elhinni, hogy nem unják ezt -, hogy az excsapata elleni meccs "sokat jelent neki" és "különleges alkalom", de persze reméli, hogy "jó játékkal nyerünk". Egy elvesztett klasszikus után a legkellemesebb az, ha egy langyos, könnyen hozható meccs következik, a mai viszont csak annyiban felel meg ennek, hogy otthon játszhatunk.
Ugyan jókora szünettel, de folytatódik a nyáron megkezdett sorozat, amely a Barcelona történelmének öt legnagyobb alakján keresztül mutatja be számunkra a klubot az alapítás óta eltelt évtizedekben. Megismerhettük az önfeledt kezdeteket, folytattuk az elnyomás sötétségében hitet adó korszakkal, elérkeztünk az átmenet forradalmához, most pedig a boldog, de kaotikus nyolcvanas évekbe csöppenünk.
A nyolcvanas évek Barçája számomra (nem közvetlenül, hanem olvasmányok formájában megélve) meglehetősen rossz emlékűnek tűnt mindig is, ezen belül Maradona meg egy nagyszabású tévedésnek. Az alábbi posztból pedig kiderül, hogy... ez valóban így is volt.
Íme az írás:
Ha nem olvasom vigvik beharangját, őszintén mondom, nem tudtam volna arról, mennyivel esélyesebb volt előzetesen a Madrid nálunk. Arra szokás szerint fel voltam készülve, hogy a meccs esélyei kiegyenlítettek, különösebb elvárásaim se voltak önmagunk felé, tekintve, hogy (át)alakulóban vagyunk, és a szezon első komolyabb erőpróbáját már korábban elbuktuk, a PSG ellen.
Ugyanakkor azt is tudtam, hogy ez a párharc jó ideje apróságokon múlt/múlik/múlhat, mert még akkor is igaz volt ez, amikor érezhetően és jellemzően mi domináltuk azt. Az utóbbi évekből gyakorlatilag az 5-0-t tartom az egyetlen olyan meccsnek, ami minden szempontból egyértelmű volt, még a 2-6-ban is voltak momentumok, amiknek köszönhetően könnyen alakulhattak volna másképp is az események. Nem beszélve a többiről, amik eredményeikben se voltak lehengerlően egyértelműek.
Az ilyen nagy meccsekkel az a "baj", hogy ha igazán komoly beharangot akarunk produkálni, nem árt látni az ellenfelet is legalább egyszer, különben lehetetlen a maga környezetében elhelyezni a várakozásokat és a feltételezéseket. Mivel velem idén még nem fordult elő, hogy Real meccset láttam volna, a legjobb megoldásnak az bizonyult, hogy kölcsönveszem mások gondolatait. Lehetőség szerint olyan valakiét, akinek fogalma is van arról, amit ír.
Az alábbi írás a barcablaugranes.com-on olvasható eredetiben, valamint Rob Brown tollából származik, akit ezennel testületileg máris kedvelünk és elismerünk. Kötelező megjegyzés: a szöveget szokás szerint némileg szabadon kezeltem, azaz itt-ott kihagytam belőle, illetve át is fogalmaztam, ahol annak szükségét éreztem.
Vagy még tán az sincs. Legalábbis olyan. Jól jellemzi a szitut, hogy Iniesta volt a legnagyobb megmondóember a meccs előtti szócsatában. Tényleg döbbenet, hogy Pep és Mou mennyire üresen hagyták maguk után a sajtószobákat. Na, de nem is ez a lényeg - hiányzik a fenének a pankráció -, hanem hogy mit kapunk helyette.
Való igaz és persze meaculpa, amiért mostanság csendesebbek vagyunk, de hát az egyéb elfoglaltság és a bla-bla…
Viszont ha már rátaláltam (és érdekesnek is találtam), poszt a clásico előtt, mert érdemes egy ilyen volumenű meccsről bővebben és többet írni. Ha pedig nem megy saját kútfőből, használjuk másokét. Persze menne, csak a kötelező szerénység... ráadásul így kényelmesebb.
Aki kérdez: Luis Mazariegos a barcablaugranes.com-tól, aki válaszol a Dennis J. Seese, a ManagingMadrid.com-tól.
Éppen száz nap telt el azóta, hogy július 14-én Luis Enrique nekilátott a munkának a Barcelona edzőjeként, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez idő alatt csalódást semmiképpen sem okozott. A bajnokságot veretlenül vezetjük, és a hétvégi clásicót a négypontos előny birtokában ahhoz képest, hogy ez egy clásico, nyugodtan várhatjuk. A száz nap egyetlen hullámvölgye a legutóbbi párizsi Bajnokok Ligája-mérkőzés volt, ahol összeszedtük első és egyetlen vereségünket, mellesleg az eddigi szezonunk három kapott góljából hármat. És bár mondhatjuk, hogy ennyi botlás belefér, igencsak idegenül hat a nevünk az F-csoport második helyén. Ha a szünetben sikerült kirománoznunk magunkat, most folytatódhat a BL, ma este a szokásos időben az Ajax ellen adott a lehetőség, hogy intézkedjünk a BL-csoportkör idő előtti lerendezésének érdekében.
Nem tudom, mi lehet az oka, de évről-évre beigazolódik a feltételezés, miszerint egy új edző (új csapat?) munkája körülbelül tíz meccs után kezd érezhetően kirajzolódni - részletes és alapos taktikai elemzés nélkül is. És személy szerint azt gondolom, az eredményektől függetlenül is jó irányba próbálunk elmozdulni az utóbbi évek bizonytalanságai után.
Egyrészt fejben is kezd alakulni a társaság, másrészt - azt érzem - Luis Enrique megpróbálja először az egyének szintjén megtalálni a legideálisabb posztokat-feladatokat, ebből pedig kialakul a csapat egysége is. A játékban, a pályán és azon túl is. Átmeneti problémák ugyan vannak (lesznek is, hisz nem csak mi vagyunk a pályán, az ellenfelek is!), de tény, hogy végre érdemben akarjuk kezelni a korábbi gondjainkat, nem csupán beszélünk arról, hogy kellene.
Ismét letelt a két ínséges hét, bár azt kell hogy mondjam, ez az újfajta elosztása a meccsnapoknak a válogatott szüneteket is elviselhetővé teszi, a legtöbb napra jut valamilyen izgalmas összecsapás. Két hazai meccsel készülünk a jövő heti Klasszikusra, és bár elsőre a mai tűnik egyszerűbbnek, az Eibar is okozhat meglepetést. Lassan csak kiböjtöljük Suárez eltiltását, úgyhogy hamarosan teljes pompájában csodálhatjuk Lucho taktika finomhangolását.
Biztos sokan emlékeztek, hogy blogunk tyúkszaros kis életében egykor milyen fontos szerepet töltöttek be vigvik, HAnonymous, majd negaro ünnepi fejtörői, amelyek a hardcore szurkolók kreativitását, kitartását és elméjük rátermettségét voltak hivatottak tesztelni. Igen, ígértünk olyat, hogy nem lesz több kvíz - viszont mivel e kijelentésünk után több százezer rajongónk vonult fel Madrid utcáin tiltakozni, a történtekért a kasztíliai kormányt okolva, most itt, az új telephelyen mégis újraindítjuk legbecsesebb sorozataink egyikét. Ám még mielőtt az örök elégedetlen, kishitű és időhiányos olvasóink csak legyintenének, hogy kár kattintani, hiszen úgysem fogják megoldani a feladatokat, leszögezném: a népszerűsítés érdekében új rendszer és új szabályok jönnek! Ez persze nem azt jelenti, hogy Messi Aranylabdáinak számára fogunk rákérdezni, azonban a néhány újítás, például, hogy egyszerre csak 3 db feladványt kell megoldani, remélhetőleg meghozza minden vélt vagy valós culé kedvét a fejtörésre és a nyomozásra. Hogy eme újgenerációs kvízsorozatunk létrejöhetett, azt korábbi győztesünk, Laurie közreműködésének köszönhetitek, aki a feladatsor összeállítása által azt is megtette Értetek, hogy önként lemondott a játék öröméről és átvállalta a spori szerepét. Hajtás után tehát a részletek, belemélyedni kötelező.
Adja magát a következtetés, hogy a Rayo bebizonyította, mit nem szabad játszani a Barça ellen, mégis azt gondolom, egyetérthetünk abban, hogy hihetetlenül szimpatikus ez a bátor támadójáték a Liga egyik legszerényebb költségvetésű csapatától. Akkor is, ha a végeredménye nagy valószínűséggel előre borítékolható.
A Rayo gyönyörű labdakihozatalokkal, villámgyors és okos támadásokkal, gólhelyzetekkel bizonyította, helye - sőt, megbecsült helye - van az első osztályban. Nyilvánvalóan nem (volt tegnap sem) egy kategória a két csapat, mégis innen küldöm őszinte elismerésemet annak a rayongótábornak, amely csak a legvégén kezdett "putabarszázni", akkor is már csak jobb híján.
A válogatott szünet miatt ugyan időben távolabb van, de fél szemünk máris a clásicón lehet, az Ajax után az következik a sorban. És az eddig alapállapotnak számító Suárez eltiltás is véget ér, ráadásul úgy, hogy két válogatott meccs is a lábában lesz addigra.
Fájdalmas, de semmiképp nem tragikus vereség után folytatjuk a bajnokságot a válogatott szünet előtti utolsó fordulóban. Leginkább az önbizalmunk sérülhetett hétközben, már-már sebezhetetlennek hittük magunkat, Párizsban viszont rávilágítottak, hogy elég messze járunk még ettől. Persze akár jól is kijöhetünk a dologból, mert így jobban előtérbe került, miken kell javítani, a csoportelsőségre pedig továbbra is megvan minden esélyünk. Ilyen hangulatban utazunk el Madridba, ahol kétség kívül a legszimpatikusabb fővárosi ellenféllel játszunk.
Tudhattuk, hogy a PSG másik kávéház, emlékezhettünk, mennyire nyílt meccset volt már szerencsénk játszani velük, nem is egyszer. Közhely, de a BL-re nézve újra meg újra igaz: tényleg apróságokon múlik egy-egy meccs, ezen keresztül pedig az egész sorozatbeli szereplés. És nem csak a döntőben/elődöntőben, már előtte is.
Árulkodó volt/lehetett, hogy a PSG Európa jelenlegi élmezőnyéhez tartozik labdabirtoklás tekintetében, ezt az adatot pedig lehet lekicsinylően "Barçamániának" bélyegezni, mégis azt jelenti mindenhol a világon, hogy az adott csapat játékosai technikailag magasan képzettek, értsd: nagyon is van fogalmuk arról, mit kezdjenek a labdával.
Kicsit nehezen ugyan, de azért beindult nekünk is tegnap este. Viszonylag nyilvánvaló szándékunk volt, hogy az elején a hátsó sorukat feltoljuk a kapu mögötti kanyar alsó soraiba, és negyed óra alatt elintézzük a lényegi dolgokat. Ez aztán nem nagyon jött be, mert Messinek sajnos nem szólt senki, és ő épp azon merengett, vajon mi az a fényes korong az égen, ami nyilván nem szeret jó focit nézni, mert meccsek alatt oly ritkán tűnik fel. Hogy a talált gól ébresztette fel, vagy magától kapott észbe - talán nem is fontos. Sok egyéb általános maszlagot ehhez nem fűznék, jól elpicsáztuk őket, a gólkülönbség kivételesen hű képet ad a történtekről.
Ha már úgy alakult, hogy saját hibám miatt (=túlvállaltam magam) elmaradt az előző értékelő, illendő néhány gondolatot írnom arról a meccsről. Meg másról is, de azt inkább azért, mert akarom.
Nem meglepő (és továbbra sem nevelési célzatú!), de megint vissza kell térnünk az ilyenkor szokásos megjegyzésekhez:
- az utóbbi évek után még mindig nincs helyén a spanyol bajnokság, de nem (lenne) meglepő, ha lassan-lassan végre tényleg kilép(ne) a páros versenyfutásból, ahol a többiek csupán asszisztálnak,
- megint új csapatot építünk, és ez még akkor is igaz, ha normális körülmények között ezt már tavaly letudtuk volna, és mostanra joggal tehetnénk magasabbra az elvárásainkat.
Egyébként ladlac megmondta előre, csak nem hittétek el neki: "Ha valaki mégis ébren bír maradni, annak sem garantált a szórakozás, a Málaga brusztolni fog egy 0-0-ért."
A fentebb ígért illendőségi és akarási gondolatok:
Nagyüzemre kapcsoltak a bajnokságok, akinek úgy van kedve akár a hét minden napján nézhet focit. Az igazi attrakció persze ma van, aminek jelentősen csökkenti az élvezeti értékét, hogy este tízkor kezdődik. Nem teljesen értjük, hogy a spanyolok miként értelmezik a főműsoridő fogalmát, de gyanús, hogy nem egészen jól, tavaly is ezzel magyarázták egy időben, hogy miért annyira üres a Camp Nou. Ha valaki mégis ébren bír maradni, annak sem garantált a szórakozás, a Málaga brusztolni fog egy 0-0-ért.
Levante-Barcelona 0-5
Volt a Pep-korszak elején egy olyan párhetes, sőt inkább párhónapos időszak, amikor megvolt az átlag 4-5 rúgott gólunk, és a védelem is perfektül működött, aztán amikor jött egy "döcögős" 2-0-s győzelem, már csalódásként könyveltük el. Na ez a tegnapi tegnapelőtti meccs épp olyan volt, mint azok közül az ötnullás meccsek közül valamelyik. Izgalmas nem volt, olyannyira, hogy egyik szurkolótábor sem akadt fenn sem a kihagyott büntetőn, sem a piros lapon, és le is rendeztük a lényegi részt 30-40 perc alatt, utána meg még olyan perverzitásokra is maradt idő, mint a Pedro-gól.
Valahogy az ember dolgai épp úgy sűrűsödnek, mint a csapat meccsei, a válogatott szünetben unottan kapcsolgattunk, és vártuk, hogy visszatérjenek az európai bajnokságok. Most meg nem győzöm számolgatni, honnan csípjek le 20-30 perceket, hogy legyen poszt - bár én legalább ennyire ráérek. Cserében az értékelővel nincs probléma, így az elkövetkezendő meccsdömping első felét kipipálhatjuk. A sereghajtó Levantéhez utazunk, és bár az első tíz forduló előtt nem nagyon látom értelmét a tabella nézegetésének, a mai ellenfél tényleg nem tűnik jónak. Azért így sem árt némi óvatosság.
Luis Enrique gatyája Xavi holtvágányra tolása miatt már eddig is dagadt, de most aztán premier plánban csodálhattuk meg víziló méretű golyóit. Felpakolni a pályára egy erősen B-be hajló csapatot a legelső BL-meccseden - ciprusi ellenfél ide, kötelező győzelem oda - szerintem masszív hazárdjáték. Azért - közhely alert! - a labda még nekünk is gömbölyű, ha én lettem volna a helyében, egészen biztosan minimalizálni igyekeztem volna a pontvesztés kockázatát egy aktuális gála tizenegy pályára küldésével - persze én csak sima M-es boxereket szoktam venni, és a Barca kispadját is legfeljebb felcsiszolni tudnám (azt is csak szakszerűtlenül). Mindenesetre a patikamérlegen kimért teljesítménnyel behúzott 1-0-ás győzelemért is három pont jár, így Lucho nem hogy jól jött ki a buliból, hanem egyenesen kurva jól, hiszen a szezon végén minden megspórolt mikrojoule energiára szükség lesz, és a fiatalok is kezdik teleplakátolni a La Masía koleszszobáit Luis Enriqués poszterekkel, lelkesen készülve ezzel a csapatnál köztudottan megkövetelt alternatív szexuális kultúrára.
Lévén, hogy szerencsésen túléltük a válogatott szünet miatti megvonási tüneteinket, máris emelt dózisban kapunk Barça meccset, merthogy ma este megkezdjük a "ródtubörlin" ródján tett utazásunkat. Máris jelzem, egyelőre fogalmam nincs, végül meddig is visz minket ez a ród, illetve visszük önmagunkat ezen a ródon.
Abban nincs semmi újdonság, ha/hogy okkal várunk csoportból történő továbbjutást, történhetett bármi az előző szezonban, ezt a lécet nagyon is illik megugranunk. Ugyanakkor érdemes nem befejezett tényként kezelni ezt az elvárást, tekintve, hogy a csoportunkban a PSG nem az ócskább ellenfelek közül való, de akár azt is tekintve, hogy épp a legutóbbi szezonban sikerült vereséget szenvednünk az Ajax-tól.
A hosszú és unalmas válogatott szünet után nem is térhetne vissza jobban az európai klubfoci. A hétközben rajtoló Bajnokok Ligája főpróbát tart, a Barca a Bilbaot látja vendégül, és a két madridi rivális is egymásnak feszül, de a délutáni Arsenal - City sem egy rossz bemelegítés. Most indul majd be igazán a szezon, már kellő mennyiségű meccs van a lábakban, szóval nem árt egy fajsúlyos ellenfél ellen letesztelni, hol is tartunk nagyjából.
A klub BL-szerepléseit felelevenítő sorozatunkban [sic!] ezúttal egy kis kitérőt teszünk, egy olyan szezonról lesz szó, ami talán az elmúlt 25 év legfurcsábbika volt. Legutóbb - olyan laza két éve - ott fejeztük be, hogy 1995 nyarán a Dream Team hanyatlása után megkezdődött a masszív széthullása is. A következő idény sok szempontból szomorú történéseit inkább nem forszíroznánk, viszont a poszt-Cruyff időszak első évada mellett talán dőreség lenne csupán azért elmenni, mert a csapat nem szerepelt a Bajnokok Ligájában. Ez az írás nagyjából az utolsó, fentebb linkelt BL-es poszt publikálása óta kallódik félkész állapotban, de mostanra hirtelen annyi aktualitása lett, hogy egyszerűen muszáj volt már befejezni. Meg aztán a válogatott szünetben szerintem kifejezetten jól tud esni egy kis old school klubfoci. Monstre poszt, rengeteg kötelező videóval, fogyasszátok egészséggel!
Menthetetlenül és visszavonhatatlanul elérkezett a pillanat, amikor kísérletet teszünk arra, hogy egy személyes találkozó formájában is elkezdjük a szezont. Magyarán ez azt jelenti, hogy az alant jelölt időpontban és helyen mi ott leszünk, Ti meg eldöntitek, hogy Ti is-e, vagy sem-e?
Hogy miért? Miért ne és mert csak!
Hogy miért most? Miért ne most és mert csak!
Hogy miért ott? Miért ne ott és mert csak!
Az időpont: 2014. szeptember 13. (a meccs 16:00-kor kezdődik, mi 15:00 magasságában már biztosan ott leszünk, habfehér öltözetünkről leszünk felismerhetők)
A helyszín: a Grund (minden szükséges információ a linkben)
Persze vannak értelmesebb indokaink is:
Villarreal-Barcelona 0-1
Tavasszal egy ilyen meccset elveszítettünk volna, de ez már nem ugyanaz a Barca. Az idei nyár alatt jelentős változásokon ment keresztül a Barca, és ez a folyamat még mindig tart, ami nem is csoda, hiszen még csak két tétmeccsen vagyunk túl. Azonban vannak dolgok, melyek nem változnak most sem, hiszen a csapatot továbbra is Leo Messi és a La Masía kettőse határozza meg leginkább. Luis Enrique bátran nyúlt a fiatal játékosokhoz egy olyan pályán is, amely nem a legkönnyebb hétvégi kiruccanások közé tartozik, és nyomatékosította, hogy a kezdőcsapati tagságot a legnagyobbaknak is el kell nyerniük. És nem a levegőbe beszél, amikor azt mondja, hogy bízik az utánpótlásban.
Nem tudom ki hogy van vele, de a szezon eleje - főleg ennyi változással - olyan, mintha minden hétre jutna egy-egy karácsony. Most is nagy izgalommal várjuk az este hétkor kezdődő ajándékbontást, a kirakós egy újabb részletét villantja fel Lucho csapata. Kicsit olyan érzésünk van, hogy a lazább tempójú, heti egymeccses augusztusra még az előszezon részeként tekintett a stáb, így az első két bajnoki kvázi kiegészíti a kevés felkészülési mérkőzést. Nem is lehetne hát jobb az utolsó vizsga, mint egy masszív, jól szervezett Villarreal, idegenben.
A BL csoportkör sorsolásáig nekem akad egy szabad negyedórám, így gyorsan dobok is ki valamit, hogy meg lehessen vitatni a csoportokat. Elég erősnek néz ki az idei 32-es mezőny, bár őszintén fogalmam sincs már, milyen volt a tavalyi vagy az azelőtti. Mindenesetre elég valószínű, hogy legalább egy viszonylag izgalmas csoportba kerülünk, ami a tévéközvetítések szempontjából bizony jó. Fogalmam sincs a szavazóboxokat honnan szoktuk előszedni, így ma elmarad, de majd jól bekommentelitek milyen csoport lenne nekünk az ideális. Aztán remélhetőleg az UEFA is úgy hűtötte/melegítette a golyókat.
Rendhagyó módon indulunk az évnek, mert szerintem olyan még a sportblogok történelmében nem volt soha, hogy egy szezonértékelő augusztus végén lásson napvilágot. Hogy miért alakult így, lényegtelen, előnye azonban mégis van. Mert akarom, hogy legyen.
A világbajnokságnak és a nagyon is mozgalmas Barça előszezonnak köszönhetően annyi minden történt velünk-körülöttünk, hogy a kötelező izgatott várakozás hajlamossá tesz régmúlt időnek érezni az alig pár hónapja történteket. Mivel pedig a véleményeink még alig az előző szezon vége előtt születtek, talán segíthetnek elfeledett emlékeket felidézni. Leszámítva, hogy közülünk ketten alig pár napja írták a soraikat és hogy nyilván módosítottunk a nyáron történtek tükrében az akkori válaszainkon.
A kérdések nem döbbenetesen kreatívak (lényegében ugyanaz minden szezonban), az viszont továbbra is érdekes, mennyire másként látjuk/közelítjük meg az egyes pontokat.
Valószínűleg mindenki hallott már Pep "öt - egyes szerzőknél hat - másodperces" szabályáról és azt is tudja, ez lényegében azt jelenti, hogy a csapatnak labdavesztés esetén mindent meg kellett tennie azért, hogy ezen időintervallumon belül visszaszerezze azt.
De még ha nem is akarunk taktikai varázslatokat megfogalmazni, akkor is világos, hogy a Barcelona számára - főleg abban az időszakban - a végletekig fontos volt a szervezett letámadás a csapat saját támadóharmadában is.
Az alábbi posztot vigvik találta meg és egy Colin Trainor nevű fickónak köszönhető, aki megpróbálta a statisztika nyelvére lefordítani, illetve a statisztika segítségével képivé tenni azt, hogy egy futballcsapat mennyire akar megfelelni ennek a mutatónak.
Ezer százalékig biztos vagyok abban, hogy egyszer-valamikor már közöltünk egy írást, ami egy bizonyos Xoel Cardenas nevű fickó fejéből pattant ki. De mivel pontosan nem emlékszem, mikor, komolyan utánakeresni meg lusta vagyok, kénytelenek lesztek arra hagyatkozni, hogy állítom, az az írás jó volt. Különben minek fáradtunk volna a fordítással, meg a beszerkesztéssel?
Mivel menthetetlenül (és hálisten') nyakunkon a szezon, egyre inkább sürgető a belső késztetés, hogy írjunk valamit a jelenlegi-pillanatnyi helyzetről -, meg a csapatról, meg úgy egyáltalán -, szerencsés, ha véletlenül beleakadunk egy írásba, ami pont erről szól. És ráadásul jó is, mert itt-ott új/kevésbé közkeletű gondolatok is vannak benne.
Arról nem beszélve, hogy jósolgatni szeret a fene, így aztán másra hagyhatjuk, ha végül csúfosan bukik az, amit kitalált a fejében. Íme a cucc:
Elképzelhetőnek tartom, hogy a többségnek nem szükséges bemutatni Jonathan Wilsont, így különösebben nem is tornázok rajta. A fickó nagyon benne van a sűrűjében, határozottan van fogalma arról, hogy mi(ke)t beszél-ír, az alábbi poszt pedig egy tegnapi - a Guardianban közzétett - cikkének többé-kevésbé hű magyar átirata.
A többé-kevésbé kitétel azért állja meg a helyét (ismét), merthogy "jó szokásuk szerint" az angol szakírók a szak írása közben is megmaradnak angolnak, ezért olyan szinten csűrik-csavarják a mondatokat azok megalkotása közben, aminek szigorú fordítása egy blog stílusától nagyon messze állna. Magyarán és röviden marhára stílusidegen lenne, csak ha ezt írom, nem lenne szépen kitöltve a hely a kép mellett. Íme a cikk:
Ha az előző posztban arról beszéltem, milyen megbocsáthatatlan hiányosságunk volt Kubalát nem megtisztelni egy írással, a második a sorban máris Johan Cruyff lesz, még akkor is, ha róla már egy komolyabb írásban közvetve megemlékeztünk.
Ahogy haladunk előre a sorozatban - gondolom - mindenki számára egyre inkább válik világossá, milyen mélyen átszövi a politika a Barcelonát. És ez - ahogy a posztból is kiderül - különösen igaz a hetvenes évekre.
Én azt gondolom, nekünk, magyar szurkolóknak nem kell ebbe különösebben belebonyolódnunk, ugyanakkor egyáltalán nem baj, ha lesz némi rálátásunk arra, ők odakinn hogyan gondolkodnak erről. Ugyanis ha eljutunk a hogyan iránti érdeklődésig, egy idő után remélhetőleg megérkezik hozzá a miért elfogadása is.
Biztosan van több megbocsáthatatlan mulasztásunk is az elmúlt három évből, ám az első helyre kívánkozik a tény: még nem szenteltünk posztot a Barcelona számunkra legfontosabb alakjának. Persze több alkalommal is szóba került a neve, de nyilván azzal tehetjük csak jóvá ezt a hiányosságot, ha egy nagyobb lélegzetű írásban emlékezünk meg róla.
Ahogy arról a cím árulkodik, a sorozat is folytatódik az írásban, de tekintettel arra, hogy a Barcelona XX. századi történelmének legjobbjáról van szó, kiegészül egy 1987-es interjúval, pár apró emlékmorzsával és a Hungária spanyol túrájának (relatíve gyorsan) fellelhető adataival is.
Kubala hatása a Barcelona történelmére megkérdőjelezhetetlen. A fizikai ereje vitathatatlan, de játékának gazdagsága a technikai és taktikai árnyalatokban is. Ám ami a legfontosabbá teszi, a tény, hogy Laszi Kubala volt az Ötkupás Barça kulcsembere. Albert Suñé újságíró, az "Amikor Kubala megtöltötte a stadionokat" című könyv szerzője mutatja be nekünk, hogyan vezetett az út a Les Corts-tól a Camp Nouig.
Miközben 2009 után végre újra normálisan, edzőtáborban készül a csapat az új szezonra, napi három különféle forrás erősíti meg, hogy Cuadradot akarja Lucho. A levlistát még a pletykák első felmerülésekor telesírtam, ez nálam olyan, mintha Pedroval akarnánk megoldani a jobbhátvéd feladatait. Szorgos, fegyelmezett meg minden, de azért hátvédnek kevésnek tűnik. Erre tett rá egy lapáttal a kolumbiai válogatott korábbi kapitánya, aki azt mondta, hogy ha Alves védőmunkáját kevésnek érezzük, akkor Cuadradot is felejtsük el, mert védőnek rosszabb a brazilnál. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy jó lesz megbarátkozni a fürtös szélső érkezésével, mert ha a Manchester United nem győzi meg (vagy a csapatát), akkor inkább rá költenek egy jelentősebb összeget, mintsem egy középhátvédre.
Ismerkedek én is az új szerkesztővel, bár john egy kicsit rámijesztett az első bejegyzésével. Az ijedtségnél azonban nagyobb az öröm, hogy végre, VÉGRE balhá középhátvédet igazolt a csapat, ezért gyorsan ki is írom magamból azt a néhány gondolotot, ami megfogalmazódott bennem a transzfer, és a szurkolói reakciók kapcsán. Na meg az sem baj, ha közben sikerül kicsit összemelegedni az új felülettel.
A kötelező technikai jellegű problémák után (miért nem láttam, amit írtam, most meg mégis? melyik funkció micsoda, ami amott az volt, most meg nem az? miért nincs az a funkció, ami amott volt és jó lenne? 'szér töri így a bekezdéseket, amikor nem is így akartam? stb.) ezennel át vagyunk költözve és meg is próbálunk visszatérni régi jó szokásunkhoz: olyan írásokat kidobni, amelyek reményeink szerint némelyest érdeklődésre tarthatnak számot az olvasók körében.
Ami máris biztos, hogy idén nem fogyunk (az utóbbi egy hónap csendje után mindenki jelezte, hogy "él" és szívesen folytatja a melót), az előző szezonból (is) okulva viszont nem kizárt, hogy bővülünk. Ennyit röviden, jön a lényeg:
Bár minden szurkolónak megvan a maga kedvence, talán elmondhatjuk, hogy Samitier, Kubala, Cruyff, Maradona és Ronaldinho azok, akik a legnagyobb rajongást váltották ki a Barcelona történelmében. Antonio Franco (El Periodico) újságíró segítségével tekintjük át, mit is adott az FC Barcelonának ez az öt játékos.