Óvakodj a törpétől
2016.10.23. 16:45 - vigvik
Ha szezon végén megemlékeznénk a top három legérdektelenebb mérkőzésről, a mai esti valenciai fellépés biztosan közte lenne. Egyszerűen kínosnak érzem az egész szituációt, egy elődöntőben, egy Valencia ellen a Juvenil A csapatban szereplő Carlos Alena is a nevezett játékosok között van. És ez elsősorban nem a tehetségének szól (bár régóta nagyra tartják), hanem annak, hogy Luis Enrique egy másodpercig nem tart attól, hogy kieshet a csapata. Egy elődöntőben, egy Valencia ellen.
A hét közben a Camp Nouban elbukott valenciaiakért szól a harang. (...) 3, 2, 1. Tartományi kistestvéreik valószínűleg nem bánják Gary bácsi csúfos kudarcát, akitől egyébként én is sikeres(ebb) karriert vártam. A Levante mai céljai szerteágazóak: a napos tengerpart renoméjának misztifikálása, a tisztes helytállás, és legfőképp az asszisztálás Lucho századik meccsén esedékes rekordbeállításához.
Bizonyára sokak csalódást keltő eredményként élték meg a Mestallai fellépést. Az igazság viszont az, hogy a Valencia tökéletesen meccselt, ami láthatóan Luis Enriquét is meglepte. A csapat szabad területek hiányában csak szenvedett, a vezető gól után pedig a vesztébe rohant. Hajtás után Boot room.
Decemberre fordulva megállíthatatlannak tűnik a csapat, ha ma este lenne a BL döntő, nagyon jó eséllyel védenénk címet. Sajnos kevés érem van, amit a naptári év végén osztanak ki, úgyhogy messzemenő következtetéseket nem tudunk levonni, annyit tehetünk, hogy kiélvezzük a bombaforma minden percét, és reménykedünk, hogy sikerül ezt megismételni áprilistól is. Mert abban gondolom senki nem reménykedik, hogy lendületből végigverjük a mezőnyt májusig, Alves is elmondta hétközben, hogy január-február környékén valószínűleg megint jön a megszokott hullámvölgy.
Barcelona - Valencia 2-0 (1-0)
A hétközi nagy diadal látványosan sokat vett ki a csapatból, és mindezt sikerült egy kicsit elhibázott taktikával megspékelni. Ennek eredménye egy küzdelmes első félidő lett, de szerencsére Szent Péter a pénteki buli után kicsit eltévedt, és tévedésből a mi kapunkat vette pártfogásba. A második játékrészre a taktikai korrekció, illetve a "hozzánk fáradó" Valencia miatt végül sikerült kézbe venni a mérkőzés irányítását, és ha nem is tükörsimán, de legalábbis fájdalommentesen lefuttatni az órát. Ilyen is van. Mindenesetre ez egy nagyon fontos lépés volt a bajnoki cím felé vezető rögös úton. Nem ömlengek, mindenki tudja, sok van még hátra nagyon, de annyit hadd jegyezzek meg: félelmem alaptalannak tűnik, a csapat jól reagált, én meg színes tintákkal álmodom újra.
Az elmúlt évek során, köszönhetően a spanyol bajnokságot is sújtó pénzügyi hasmenésnek is, a Barca-Real-Atletico trión kívül nem sok primerás csapatnak sikerült villantania Európában. Ezek a csapatok, míg a lendület vitte őket, rendre meg is keserítették az életünket hazai porondon, de 1-2 szezonnál tovább nem bírták az iramot, s rövidúton le is morzsolódtak az elittől..., kivéve a Valenciát. Nem sok csapat van, akik minimum otthon, minden egyes rohadt évben megnyomorítják az életünket, de Simeone böllérbalettje, Eméry vérfarkasai, illetve a vaspöcsű szocik mellett a denevérek mindenképp azon elit kör tagjai, akik miatt mindig kicsit ökölbe szorul a farpofánk. Hajtás után Valencia.
Valencia-Barcelona (0-1)
Persze, hogy nem érdemelt vereséget a Valencia, és mondhatjuk, hogy mi sem érdemeltünk győzelmet. De mégis annyira meghatóan elismerésre méltó a csapatunktól, ahogy a kilencvenszázadik percben az utolsó, reménytelennek tűnő szögletpróbálkozásból bekotortuk a győzelmet érő gólt. Mert mi ilyet nem szoktunk, pláne nem pontrúgásból. És pláne nem az a Busquets, aki ritkán kerül ilyen szituációba, de ha mégis, akkor is elrontja.