Nagyon szépen a kezem alá játszott a sors ezzel a tegnapi meccsel, akár jó is kisülhetett volna belőle, de amint mostanában érezhettétek, kicsit megrogytunk, vagy talán jobb lenne úgy fogalmazni, hogy én rogytam meg, plusz john már jó ideje csak a facebookot gondozza. Évzáró gondolatok és rövid meccselemzés hajtás után.
T
eljesen őszinte meglepettség ült ki az arcomra, amikor tegnap olvastam vigvik üzenetét a levlistán: tudja vinni a Betis elleni értékelőt. Már persze nem az a meglepő, hogy írni fog, hanem hogy a két ünnep közt spanyol bajnokikat rendeznek. Nem tudom, mikor volt példa erre utóljára, én nem is igazán emlékszek ilyenre. Nyilván az Eb miatt - gondoltam, de aztán gyorsan átpörgettem a legutóbbi nagy válogatott tornák előtti naptárakat, és kiderült, hogy a 2011/2012-es szezonban konkrétan december 18-án becsukták a boltot, és csak január 7-én folytatódott a bajnokság. Jobban örültem volna, ha most is több pihenő jut a játékosoknak, mert ha valaki ellen kiemelkedően fontos a megfelelő fizikai állapot, az a Betis.
Ezzel a csodás, 171 cm magas, falábú Douglas-fenyővel kívánunk minden kedves olvasónknak békés, boldog karácsonyt!
Egy komolyabbnak nevezhető tornának nekivágni a Munir - Sandro opcióval a szélen kb. olyan, mintha az öregfater berregő skodájával rohannánk neki a Párizs-Dakar Rally-nak, Kiszel Tündével az anyósülésen. Enyhe mák, hogy a szerdai sörmeccs után Messi és Neymar is felépült a dagi mellé, így még értelme is van nekiszaladni a Rivernek. Hajtás után klubvilágbajnokságon döntőzünk.
A Barcelona kerete már csütörtökön megkezdte a felkészülést a River Plate ellen rendezendő klubvilágbajnoki döntőre. A nyilvános és jótékonysági célból megrendezett tréningen a leglelkesebb szurkolók ölthették magukra a megkülönböztető mezt, hogy maradandó futballélményt szerezzenek az amúgy üres mindennapjaikba. Luis Enrique kihasználva az adódó lehetőséget, a labdajáratást és a betömörülő védelem megbontását gyakoroltatta a fiúkkal.
Érthetetlen. Teljesen érthetetlen. Egy totálisan kézben tartott mérkőzés volt. A csapat pontosan tudta mire számíthat. Még mi is tudtuk mire számíthatunk. Hetven percig a kezünkben volt a három pont. Okosan. Laza tempóval. Aztán elutaztunk Japánba, ami azért gáz, mert a meccsből még hátra volt egy bő negyed óra.
A Leverkusen ellen mutatott gyalázatos játék után szerencsénkre máris itt az alkalom, hogy a csapat még a klubvilágbajnokság előtt feledtesse velünk a németországban átélt "traumát". Nyafogni ugyanakkor mégsincs okunk, hisz a számunkra érdektelennek számító levezető meccsen a gyógyszeresek gyakorlatilag az életükért küzdöttek (értsd: rakás della), s a harmadik ligából érkező ifistákkal kikocogó Barcának még így is sikerült elcsennie egy pontot. Summázva tehát: a kulcsjátékosok fújhattak egyet, az arra rászorulók és az ifisták játékperceket kaptak, Messi teljes terhelést tudhat maga mögött, hogy a két ázsiai meccsre már tökéletes állapotba érkezhessen, Samper megmutatta miért is tartják az akadémia egyik legnagyobb tehetségének, Kaptoum azt, hogy van benne fantázia, Gumbau pedig azt, hogy mindenki jó valamire, ha másnak nem, hát elrettentő példának. Hajtás után jön a Deportivo:
Bizonyára sokak csalódást keltő eredményként élték meg a Mestallai fellépést. Az igazság viszont az, hogy a Valencia tökéletesen meccselt, ami láthatóan Luis Enriquét is meglepte. A csapat szabad területek hiányában csak szenvedett, a vezető gól után pedig a vesztébe rohant. Hajtás után Boot room.
Decemberre fordulva megállíthatatlannak tűnik a csapat, ha ma este lenne a BL döntő, nagyon jó eséllyel védenénk címet. Sajnos kevés érem van, amit a naptári év végén osztanak ki, úgyhogy messzemenő következtetéseket nem tudunk levonni, annyit tehetünk, hogy kiélvezzük a bombaforma minden percét, és reménykedünk, hogy sikerül ezt megismételni áprilistól is. Mert abban gondolom senki nem reménykedik, hogy lendületből végigverjük a mezőnyt májusig, Alves is elmondta hétközben, hogy január-február környékén valószínűleg megint jön a megszokott hullámvölgy.
Ez a frázis, hogy kupában minden visszavágó egy döntő (plusz természetesen a bajnokság utolsó tíz meccse is egy-egy döntő, meg az első dominó a sorban, stb.), ez annyira szar, hogy pont illik az ehhez a meccshez íródott beharangozó poszt címének, meg hát rövidebb is, mint a szokásos címsablonunk. (Lustaság ftw.) A digi2 adja majd egyébként, de az igazán nagy kérdés, hogy lesz-e megint öt forintos jutub sztrím? És hogy lássátok milyen fenemód okos vagyok, meg is válaszolom ezt az elemi erejű enigmát: nem lesz, 1500 pénzért akarják adni. Hát van egy fogadásom rá, hányan fizetnek majd érte ennyit...
Nem akármilyen novembert produkált a csapat idáig, és hogy szépen is végződjön a hónap, az edzőváltáson átesett Real Sociedadot kellene megütni ma délután hazai pályán a Copa del Rey visszavágója előtt. Hajtás után néhány szó a mumusról.
Év elején, miután fény derült a BL sorsolás menetére is, megmondom őszintén nem arra számítottam, hogy a Villarreal-Real-Roma kombót 13:1-es gólkülönbséggel küldjük majd haza. Pláne nem a Leverkusen ellen látott kínlódás után. Lényeg a lényeg, a Bajnokok Ligáját ezennel erre az esztendőre nagyjából le is tudtuk, hiszen már csak egy, számunkra formalitásnak mondható záróakkordot kell a B csapattal lezongoráznunk Németországban.
Nyögvenyelős játék, botrányos befejezések, peches kapufák, sérülés sérülés hátán, ami az elpusztíthatatlannak tűnő Messit is utóléri. Miután másfél hét alatt két nagy fülest is kaptunk (bár így visszanézve a Sevilla elleni inkább csak azért fájt, mert az előző helye még sajgott), alig vártuk az egyébként hátunk közepére kívánt októberi válogatott szünetet. Ott aztán varázsütesre magához tért a csapat, bár valószínűbb, hogy sokkal egyszerűbb okai vannak ennek. A legutóbb már vigvik is pedzegette, hogy Lucho végigtolhatott valami alapozást, amire nyáron kevés idő volt, mondván ősszel csak megúszunk egy nagyobb beragadást, cserébe a hajrában ez kamatozni fog. Másrészt Neymar fizikálisan utólérte magát, a tizes helyett tizes lehetett, végleg elhallgattatva a kritikusait, köztük Joey Bartont is. Végül bekövetkezett az, amit október elején a legvadabb álmainkban sem képzeltünk volna - történelmi győzelem a Bernabeuban, olyan siker, amelynek a képkockái pont úgy égnek az agyunkba, mint a 2005-ös 0-3-é, vagy a 2009-es 2-6-é.
Amikor Ra-ra-rafa Benítezt kinevezték a Real élére nyáron, és betették neki ezt a 2009-ben készült videót azzal a felkiáltással, hogy valami ilyesmit szeretnének majd látni, akkor ott félreértették egymást, azt hiszem. Baromira félreértették egymást.
Más lett ez a világ. A válogatott okozta közel harminc éve nem ismert euforikus, katartikus érzés után egy újabb pofont kapott az emberiség, amely mellett nehéz elmennünk szó nélkül. Mindig is azt hittem, a gonosz sosem férkőzhet a sport közelébe. A sport több ennél. A labdarúgás több ennél. Egyfajta szentség, erőd, amelyet a legutolsó, elfelejtett, elkeseredett ember is tisztel és elismer. A stadion pedig, amely nekem is és neked is - klubszimpátiától függetlenül - maga a szentély, a hely, ahol kilencven percre minden gondunkat és bajunkat elfeledjük, a külvilág gondjai számára érinthetetlen erőd. Most valaki megpróbálta átlépni ezt a határt, s félelmet és gyűlöletet akart vinni oda, ahol annak soha nem volt, és nem is lesz helye. Hajtás után El Clasicó.
Meccs előtt még azon filóztam, mennyire örülnék akár egy kiszenvedett, egygólos győzelemnek is ez ellen a flottul összerakott Villarreal ellen. Sérültek sérültek hátán, Arda fellebbezéséről sem hallani egy ideje, Rakitic is kiesett, a négyből két csatárunk fogalmam sincs, mit keres az első csapatnál, és még Douglas sem bevethető, hogy legyen egy kis (kár)örömünk is. Aztán elég volt kilencven perc, és minden megváltozott… kivéve Douglast. Douglas ökör örök.
Luis Enrique csapata egy Clásicó előtti szintfelmérőre hivatalos ma a Camp Nouban. Este hatra árnyalódik a kép, tisztábban látjuk majd mennyire is lett szervezett a csapat, a komolyabb meccseken mire megyünk Messi nélkül. Igazán szórakoztató összecsapásra van kilátás (annak aki nem szokott két agyvérzést lábon kihordani egy feszültebb mérkőzésen), a Villarreal csak négy ponttal szerzett kevesebbet eddig az éllovas Barca-Real párosnál, idén már pofán csapva a Bilbao, Atleti, Sevilla hármast is.
Sikerült szintet lépnünk a Sevilla elleni vereség óta, sokkal magabiztosabban lépnek pályára Neymarék, mint ahogy mi is nagyobb kedvvel ülünk a tévé elé. Ne kiabáljuk el, de az utóbbi időben nem sérül meg meccsenként valaki, sikerült a befejezéseken is pontosítani, és a védekezés is kezd halványan a tavalyi évhez hasonlítani - a Getafe kaput sem nagyon talált, holott idén jó formát mutattak saját közönség előtt. A formajavulás egyik fő kulcsa a brazil, aki Messi hiányában vezér tud lenni.
Végre! Vééégre, hosszú idő után úgy dőlhettem hátra meccs után, hogy vita nélkül, teljesen megérdemelten, jó játékkal hozta a csapat a meccset és a három pontot. Végre volt valami formánk, végre volt tiszta elképzelés a játékunkban, végre volt Barcás letámadás (igaz, kissé még akadozott), végre volt vállalható labdajáratás… végre visszakaptam a csapatom?
Az informatikus karácsony alkalmából mehetünk Madridba, a legszimpatikusabb fővárosi gárdához - ez persze nem nagy mondás a Getaféról, hiszen a definíció szerint mínusz végtelen Real Madrid mellett az aritmetikát forradalmasító, a mínusz végtelent köbre emelő Atlético van még versenyben a címért*. Mindenesetre így is lehet aggódni, a múlt heti Neymarra irányuló lábvadászat után csak remékenykedhetünk, hogy a hazaiak nem értik félre a "tökfaragás" fogalmát.
Két nap pihenő után sitty-sutty, már itt is vagyunk, hisz a decemberi Klub VB-nek köszönhetően idén kissé korábban kell nekiszaladnunk a szokásos évi kínlódásnak, azaz a Spanyol Kupának. Minden évben elmormogom, mennyire feleslegesnek tartom ezt a kupa sorozatot (a lebonyolítási rendszer miatt), hisz az első fordulók híresen semmitmondó dupla-mérkőzései után a csapatnak egy-egy ilyen összecsapás a szezon élesebb részében felér egy szúnyogcsípéssel a herezacsira. Van persze, aki nem így gondolja.
Bajnokok Ligája meccs után, Spanyol Kupa előtt, mezszponzor nélkül, de szaftos kis korrupciós botránnyal a puttonyunkban érkezik az Eibar, akiket tetszik vagy sem, de még ezzel a csonka kerettel és kínlódós játékkal is le kell nyomni, mint a kollégista az ingyensört, hogy tartani tudjuk a lépést a tegnap élre ugró Benítezékkel. Hajtás után megnézzük, mit is tud a baszk kiscsapat.
BATE Boriszov - Barcelona 0-2 (0-0)
Rendhagyó értékelő következik, mert hogy nem értekelem benne sem a meccset, sem a játékosokat. (Ja, igen, megint én, jól rákefé*tem erre a kanapéra... (pun intented).) Az utolsó három lőtt gólunk olyan szintű hasonlóságot mutat, hogy már nekem is feltűnt, ezek színes-szagos elemzése jön, amúgy Szabics Imi módra (tehát ha valami nem jól sül el, akkor az a Műsorvezető Mátyás hibája).
Korábban alig vártuk, hogy véget érjen egy-egy válogatott szünet, most meg csak rémülten pislogunk a naptárra, hogy máris oda a két hetes haladékunk. A selejtezők alatt leginkább a sebeinket nyalogattuk, eltiltásoknak mi még nem örültünk ennyire, mint most a támadóink esetében. Száznyolcvan perc bokacsattogás és a fél világ átutazása helyett Neymar és Suárez is arra koncentrálhatott, hogy a lehető legjobb állapotban legyenek, amíg Messi vissza nem térhet. A brazil lenyomott egy rövid alapozást, és a hírek (vagy inkább azok hiánya) az uruguay-i esetében is arra engednek következtetni, hogy kényelmesen volt ideje sérülésprevencióra. Este a Rayo érkezik a Camp Nouba, akikről szívesen leírnánk, hogy tökéletes edzőpartnerek lehetnek, ha nem izzana bennünk tüzes parázsként az elmúlt időszak szervezetlensége és pechszériája.
Kilencven perc. Ennyi választja el a csapatot a kéthetes válogatott szünettől, s attól, hogy Luis Enrique a csapatot érintő kritikák és sérüléshullám után végre rendezni tudja sorait. Hajtás után újabb "villámbeharang", ezúttal a szintén több sebből vérző Sevilláról.
Tegnap a meccs nyolcvanadik percéig szentül meg voltam győződve arról, hogy a mai értékelő rendkívül rövid lesz és velős, ahol nyomdafestéket nem tűrő stílusban fogom ráhúzni a vizeslepedőt Stégától Sandrón át mindenkire... Aztán (szerencsére) jött két perc, ami miatt át kellett értékelnem a "koncepciót". Hajtás után elemzünk, beolvasunk, értékelünk.
Aki egy zárt rendszeren belül hisz a vég nélküli növekedésben, az vagy hülye, vagy közgazdász - tartja a mondás. Ez a tézis alkalmazható a labdarúgásra is. Egy csapat fejlődését rengeteg tényező befolyásolhatja. Az edzőktől kezdve, a menedzsmenten és az ellenfelek minőségén át az új igazolásokig minden és mindenki hatással van erre a folyamatra… illetve csak lenne, ha a Barcánál nem lenne hiányos az egyenlet.
Nagy örömmel tudatjuk veletek, hogy egy új formátum debütál a blog hasábjain. Bevezetjük a villámbeharangokat, mi időt spórolunk az írással (maximálisan kihasználjuk az a kétszer harminc-negyven perc szabadidőt, ami jutott a napra), ti időt spóroltok az olvasással. Nem tudjuk, hogy lehet ilyen sűrű a naptár, mi legalábbis alig bírjuk a tempót, de ezt ráfoghatjuk az idény eleji formára. Vigoba látogatunk ma este, Luis Enrique korábbi csapata tavaly sem adta olcsón a bőrét.
Hektikusan indul az új idény, valami zavar van az Erőben. Most különösen tudjuk értékelni, hogy egy kicsit lazább időszak jön a szezonkezdethez képest. Rafinha sérülése ha nem is tragédia, de nagyon-nagyon rosszul jött, egyrészt a csapat szempontjából, másrészt ilyen sérüléseknél sosem tudni, hogyan fog visszatérni a játékos. Szerencsétlen bátyja rögtön rá is sérült a visszatérése után, és bár úgy néz ki, a játékának a minősége nem változott, ki tudja, mikor lesz újra problémás az a térd. Giuseppe Rossi tudna mesélni szomorú dolgokat. Szóval fel kell készülni egy új helyzetre, az ilyen könnyebbnek ígérkező hazai bajnokik aranyat érhetnek még.
A nyári pihenő, szabadságolások és egyéb, jobbára a hőségre kent munkakerülések után a legtöbb helyen szeptemberben pörög fel igazán újra az élet, az egyszeri jómunkásember meg azonnal kezdi érezni, hogy mennyire nagyon várja a karácsonyt. Szóval szerda este 9 tájékán már értelemszerűen mindenki kellőképpen pilledt, s kellemes éberkómában szemléli a csúcsfocit, a válogatott szünet borzasztó élményei mintegy ellensúlyozásaként. Apróbb probléma, hogy most a játékosok egy része is a fáradt nézők apátiájával felvértezve lépett pályára, inkább csak nézelődni ment ki , így nem nagyon maradt, aki a szórakoztatásról gondoskodjon - még a stúdióból is elzavarták a kedden parádés teljesítményt nyújtó szakértőduót.
Idén először fordul elő, hogy egy nemzet öt csapattal képviselteti magát a legrangosabb európai kupasorozatban. A keddi játéknapon pályára lépett spanyolok kapott gól nélkül, összesen 5 büntetőt elvégezve erősítették meg a bajnokságra ráragasztott 'bohócliga' jelzőt. Ma számunkra is kezdetét veszi a Bajnokok Ligája, ahol első lépésként a Gamper Kupáról ismerős AS Romát kellene legyőzni a címvédéshez vezető úton. Tovább után rápillantunk az aktuális ellenfelünk (ismerős) erényeire.
Az Atletico nyári költekezését elnézve sokan - joggal - aggodalmaskodtak a viszonylag korai Calderónos randevú miatt, hisz Jackson Martinez, Vietto, Koke és Griezmann neve rengeteg ellenfélre a frászt hozza, de aki egy kicsit is ismeri a labdarúgás világát, tisztában van vele, hogy Simeonénak ezt a kifejezetten pofás keretet még sokáig tart egy igazi "Cholós" csapattá gyúrnia. Az Atletico kezdőjén végigfutva arra számíthattunk, hogy a két verőemberre (Gabira és Tiagora) támaszkodva amolyan harmonikaszerűen igyekeznek rövid, de intenzív letámadásokkal tarkítani az egyébként szilárd védekezésre épülő taktikájukat. Egy dolog persze felrajzolni valamit a mágnestáblára, másik pedig kivitelezni azt.
Mi ez már megint? Erre kell haza jöjjek? Tényleg erre? John jóképű és jóhumorú, ámde annál rejtélyesebb ismerőse a szívemből szólt januárban. Simeone és változó összetételű, viszont lényegében konstans tahóságú csűrhéje jelenleg mérföldekkel veri a szimpátiaskálám negatív végén a Pedróval és Cesckel hígított Chelseat, a jól igyekvő, de fociban kevéssé mérvadó Espanyolt, valamint a Mourinho távozása óta fénysebességgel felfelé törő Real Madridot is. Mindegy, Simeone kitöltötte a Cruyff-féle négy évét, szóval idén széthullanak - és ezt tekinthetik fenyegetésnek.
Őszintén szólva, jobban féltettem a csapatot ettől a meccstől, mint Taki bácsi a piros ladáját a részeg turistáktól, ugyanis a Malaga volt tavaly az egyetlen csapat, amelynek még csak gólt sem tudtunk lőni. Tovább fokozta a félelmeimet, hogy a támadójátékunk még kissé rozsdás, Javi Gracia pedig tökéletesen tisztában van vele, hogyan és milyen taktikával kell pályára küldenie csapatát, hogy az újra keserű emlékekkel ajándékozzon meg minket.
Egyre jobban belelendülünk a szezonba, csütörtök óta pedig a BL csoportokat is tudjuk. Messi 'UEFA Év játékosa'-díja csak azért nem hír, mert akkor is jó eséllyel indul érte, ha gyengébb szezont fut egyéni és csapat szinten is, de az előző idénye után még a legnagyobb utálói is kalapot emelnek. A Bajnokok Ligája őszünk nem tűnik túl izgalmasnak, még úgy sem, hogy a Roma várhatóan klasszisokkal jobb lesz, mint amilyen a Gamperen volt. Így aztán lehet koncentrálni a bajnokságra, most például a Málagára, akik tavaly talán a legkeményebb ellenfeleink voltak.
Épp, hogy megnyertük a berlini döntőt máris itt az újabb friss, ropogós Bajnokok Ligája sorsolás, amikor eldől, kikkel szórakozhat majd a csapat szeptember 15-től december 9-ig (a Manchester City mellett).
A kupa-bukta után egy eltiltásoktól és sérülésektől megtépázott csapattal kellett Luis Enriquének valami újat mutatnia abban a San Mamésban, ahol a piedesztálra emelt Valverde fix taktikával és éles stoplikkal várta rövid időn belül immáron harmadik légyottra Iniestáékat. Bár a két csapat gondoskodott róla, hogy a mérkőzés ne úgy kerüljön a históriás könyvekbe, mint a La Liga első fordulóinak egyik legjobb mérkőzése, emlékezetes pillanatok azért hála istennek így is akadtak a kilencven perc alatt. Értékelünk.
Pénteken elrajtolt a La Liga 2015-16-os szezonja, amely egyelőre takaréklángon égve ad támadási felületet a kétkedőknek (5 meccs 2 gól). Vasárnap szokatlan időpontban lehet kozmetikázni, hiszen a bajnoki címvédő idén először (ja, nem) a bilbaoi San Mamésben lép fel, ahol igyekszik revansot venni az elveszített Spanyol Szuperkupáért. Hajtás után Zombori Sanyi szakértelmével ontjuk magunkból a sablont.
A labdarúgás néha olyan, mint a rulett. Teljesen kiszámíthatatlan. Fene sem számított ekkora fordulatra 4-1 után, mivel egyrészt Luis Enrique érkezése óta nem jellemző a csapatra az efféle kiegyensúlyozatlanság, másfelől pedig isten tudja mikor kaptunk utoljára négy gólt kilencven perc alatt. Maga a meccs persze alakulhatott volna bárhogy. Hozhattuk volna a szokásos labdatologatással (hiányzol Xavi), pörkölhetett volna még egyet Suarez is, nyomhatott volna Messi egy mesterhármast szabadrúgásból, ahogyan jöhetett volna az orosz rulett is, ha Coke vagy Rami tökegyedül az ötösünkön állva kicsivel jobban céloz, amíg Bartra a családnak integet,... de kedden még nem ez volt megírva az égi forgatókönyvben. Kedden a sors a mi csodálatos Pedrítónkra várt.
Azok közé a spanyol labdarúgást kedvelők közé tartozom, akik kifejezetten szimpatizálnak Unai Emery munkásságával. A baszk hátranyalthajú azonban hiába nyert két Európa Ligát is a Sevillával, hiába választotta be a FourFourTwo magazin a világ Top 50 edzője közé, az áttörés és az igazi nemzetközi elismerés még mindig várat magára. Reméljük, ez a pillanat nem ma jön el. Hajtás után UEFA Szuperkupa beharang.
Nem kell hozzá nagy merészség, hogy kijelentsük, az FC Barcelona történetében nem volt még egy olyan fontosságú ember, mint Joan Gamper. Több mint egy évszázaddal ezelőtt, amikor feladta a hirdetését egy helyi újságban, valószínűleg fogalma sem volt, hogy Európa egyik futballóriását kelti majd életre. Egy csapatot, amely nem csak néhány labdarúgónak teremt otthont, hanem egy nemzet szimbóluma és támasza lesz az elnyomás alatt. Egy klubot, amely minden szempontból gigantikussá vált, és sokkal több ma már, mint egy futball klub. Íme hát Joan Gamper és az FC Barcelona megalapításának története.
Lassan a végéhez ér az amerikai zsíroskenyér-túra, alkalmunk nyílik, hogy górcső alá vegyük, mi is történik a csapat háza táján az új idény kezdetén. Az igazolásainkról már ejtettünk néhány szót, itt az ideje, hogy kicsit foglalkozzunk magával a kerettel is, valamint azzal, milyen változások, problémák, ill. pozitívumok várhatóak. Ehhez persze mi lusták vagyunk, segítségül hívtuk Jaume Ramont, a WeLoBa egyik szerkesztőjét, aki egy három részes blogbejegyzésben tudatta a nagyvilággal, mi is a helyzet nagyjából a Camp Nou öltözőjében. A háromrészes művet egy kissé megfaragtuk, imitt-amott megfoltoztuk, majd összegyúrtuk egy poszttá. Jöjjön hát az FC Barcelona 2015/16 júliusi (augusztusi) helyzetjelentése!
Megvallom őszintén, amikor Bartomeu bejelentette, hogy az utolsó igazolásunk (a transzferstop alatt, höhö) egy Xavi-típusú játékos lesz, nem egy ilyen tömzsi, terroristafejű fickóra gondoltam én sem. Arda Turan 5 évre írt alá az FC Barcelonához, az ára pedig 34 (+7) millió euró... egyelőre. Hajtás után mindent anyámról Ardáról.
Az utolsó pillanatig nem volt biztos, hogy Dani Alves a klubnál marad. Hét éve van a csapatnál, túlzás nélkül a klub történetének legjobb szárnyvédője, de nagyon közel állt hozzá, hogy ezt a fejezetet lezárja az életében, és elfogadja a Manchester United, a Milan, vagy a PSG ajánlatát. Már csak azért is biztosak voltunk a távozásában, mert a szezon lezárása után gyakorlatilag egyből bejelentették az érintett felek, hogy Aleix Vidal egy év után tovább is áll Sevillából, és a négy hónap száműzetést is vállalva a bajnoki címvédőnel folytatja.
Mivel még egy angol 30+ főből álló hullarészeg legénybúcsús bandát is könnyebb lenne összeszedni éjjel háromkor az amszterdami piroslámpás negyedben, mint johnékat egy közös poszt erejéig, ladlac-cal úgy döntöttünk nem húzzuk tovább az időt, és ketten vetjük papírra, miféle érzések kavarognak bennünk így a szezon végeztével. Hajtás után visszatekintő a la duplete-triplete módra:
Mi még mindig a BL-döntőn pörgünk, reméljük, nem baj. Szakértő partnerünk, Németh Barnabás (a.k.a. barniola) az első gólról készített nekünk elemzést. Hajtás után az ő vendégposztja következik, fogyasszátok egészséggel!
A blogírás jó móka, eleinte az atyámfia úgy érzi, a lelkét is fel tudja darabolni, és a képernyőre vetni, hogy az olvasók kedvükre táplálkozhassanak. Később törvényszerűen belefásul mindenki, a blogírás rutinszerű lesz, mint a szex. Utóbbira szerencsére vannak jóféle praktikák, amikkel az ember feldobhatja - a blogolás viszont más téma, Bendak mellei csak az arra hajlamosak problémáit oldják meg. Rutinos rókaként azért adnék néhány tippet a vállalkozó fiataloknak, mik azok a csapdák, amiket feltétlenül kerüljenek el.
Akinek az entrópia szóról azonnal valami töményszesz jut az eszébe, annak azt kell mondjam igaza van - jelen helyzetben feltétlenül. A többiek kedvéért viszont legyünk egy picit feministák, és rögzítsük a tényt: az entrópia nő.
A holnapi BL döntő apropóján az FCBarcelona.com összeszedte azon játékosok listáját, akik hosszabb vagy rövidebb ideig, de mindkét csapatban szerepeltek. Érdekesség, hogy a listán szereplő nyolc játákosból heten a Juventusból jöttek a Barcába, s mindössze az egy szál Cáceres járt be fordított utat. Node, lássuk a listát Laudruptól az uruguayi keményfiúig.
Tényleg nagyon rajta voltunk, hogy legyen az év végén valami blogtalálkozó. Csak hát tudjátok, mi is emberek vagyunk (kivéve Bendak, johneagle és ladlac), szóval első a család. A második meg a Real Madrid - egy (jó, öt) szóval: ez most nem jött össze.
De azért ezt a könyvbemutatót feltétlenül ajánljuk figyelmetekbe, mert garantáltan jó lesz. Az Akadémiai Kiadó lassan három évvel ezelőtt éppen közös kedvencünkkel, a Hunter-féle Barca-könyvvel kezdte meg a minőségi focis könyvek magyar fordításainak kiadását, most új csillagunk, Suárez önéletrajzi írása került sorra.
Nagy utat jártunk be szeptember óta. A kétkedve fogadott vezetőedző, a Valenciából kikukázott vörös villanykaró, a "nevenincs" horvát futógép és a játékra alkalmatlan belga keményfiú mellé Douglas érkezése sok szurkolónak már csak hab volt a tortán. Ennek a brigádnak kellett megadnia a VB-n szénné égő spanyol válogatott alapembereinek, valamint a döntőt elbukó Messinek azt az impulzust, amitől azok majd újra talpra állnak, és felveszik a kesztyűt Cholo martalócai és Ancelotti pöccre robbanó fehér serege ellen.
Biztosan más csapatok életében is így van, amikor fut a szekér -, csak nekem nem tűnik fel, mert nem áll rá a szemem (sarka), - de az utóbbi hetekben, a városban járva-kelve határozottan megszaporodtak a Barça szurkolók. Értem ezalatt persze azt, hogy a városban járva-kelve azonnal látszik is rajtuk, ők márpedig azok.
Bevallom, jól is esik egyfajta inkognitóban odabökni egy "jó a pólód/sapkád/táskád" megjegyzést, egy feltartott hüvelykujj kíséretében és hallani a "köszönöm"-öket is.
Vannak játékosok, akiknek a neve mellé nem kell jelzőket aggatni, játékosok, akiket nem kell jellemezni, játékosok, akikről nem kell ódákat zengeni, vagy bizonygatni még egy rivális csapat szurkolójának sem, mennyire különlegesek. Elég csak kimondani a nevüket, s az ember arcára akaratlanul is felkúszik egy halvány kis mosoly, amiben összesűrűsödik a sok év emléke.
Érdekesen alakult az utolsó forduló, hiszen amíg a Barca egy óriási fiesztára készül, addig a Depor az utolsó lehetőséget próbálja meg megragadni, hogy bentmaradjon az első osztályban. Bár igazság szerint akár egy vereséggel is megúszhatják a kiesést, ha szerencsésen alakulnak a körülmények, de Bendaknak kell igazat adjak, aki levlistán megjegyezte, hogy volt 37 forduló, hogy elég pontot szedjenek össze a galíciaiak, ne érezzük rosszul magunkat, ha nem jön össze a tizenhetedik hely. Idén utóljára van lehetőségünk tét nélküli örömjátékra, illene megünnepelni a bajnoki aranyat, és Xavit.
Tripla. Színes, magyarul beszélő, spanyol dráma, 270'. Csak elérkeztünk idáig, minden sorozatban, ahol elindultunk, elég egy győzelem az aranyhoz, szóval a minden meccs egy döntő kijelentés már nem csak motivációs eszköz, hanem tény. Luis Enrique a halhatatlanság kapujában áll, de ne felejtsük, nem egyszerű dolog belépni rajta. Mascherano figyelmeztett hétközben: három mérkőzésen elérhetünk, vagy elbukhatunk mindent. Első felvonás.
Utólag összegezve, az volt itt az egyetlen baj az első meccsel, hogy túl korán lezártunk minden kérdést, mert így kimaradt a továbbjutás öröméből az eufória. Okkal lehet némi hiányérzetünk a tegnap után, mert hiába talált korán gólt a Bayern, megfizették az árát annak, hogy legalább kettő még kellett volna nekik. Mert ahhoz támadni kell. Akkor pedig védekezni nehéz. Mi meg már tudunk kontrázni is.
Villantunk kettőt, aztán rápihentünk a szezon végére. Ami rohadt kemény lesz. Akkor is, ha négy döntő (Atlético, Depor, Bilbao, Ju…) vár még ránk, de akkor is, ha csak egy.
FC Barcelona - Real Sociedad 2-0 (0-0)
Nyilvánvaló, hogy sosem fogják egy lapon emlegetni a klub történetének legfontosabb ollózásával, de hát nem sokszor adatik meg mostanában, hogy megdícsérjük Pedrot, és erős a gyanúm, hogy az utolsó alkalom volt ez. Szóval kicsit úgy jártam, mint john legutóbb Xavival, így kihasználtam a lehetőséget. Utólag visszanézve kicsit túlparáztuk ezt a meccset, tartottunk tőle, hogy amit Moyes adott, azt vissza is veszi. Pedig gyakorlatilag nem forgott veszélyben sem a kapunk, sem a három pont sorsa. A tompaság érezhető volt a Barcán, de hogy ebből mennyi volt a tényleges fizikai fáradtság, és mennyi a spórolás, azt nem tudjuk megmondani. Az viszont biztos, hogy amikor láttuk, a meccs eleji sebesség nem elég, tudtunk egy kicsit pörgetni a játékon, a helyzetek pedig előbb-utóbb góllá váltak. A megnyugtató második gól után tűnt úgy, hogy teljesen szétcsúszunk fejben, senkinek nem volt kedve a maradék néhány perchez. Az összképet nézve azért rendben voltunk, a Sociedad pihent volt, mindenféle nyomás nélkül játszhatott, mégsem sikerült belerondítani a szombatunkba. Sőt, mivel a Valencia elhozott egy pontot a Bernabueból, így négy pont előnnyel várjuk az utolsó két fordulót, tehát elég hazai pályán megverni a kiesés elől menekülő Deport az aranyért.
Az önmagunk felett aratott hétköznapi győzelmünk örömmámorának ködéből lassan kilebegve máris itt az újabb kinyalni való tányér, amelyre lehet, hogy idén utolsó alkalommal teríthetünk meg a Camp Nouban. Hajtás után spanyol futballsztrájk, Real Sociedad, és egy rotált kezdő Vermaelennel a kispadon.
Ahogy senki, egyelőre én se tudhatom, Pep kap-e majd annyi időt a Bayernnél, hogy ugyanezt az utat bejárhassa, mindenesetre tény, hogy mi már túlvagyunk a két év szenvedésen, ami végül mindenki számára világossá és elfogadhatóvá tette, hogy változtatnunk KELL. De megéltük a harmadikat is, ahol időt kaptunk arra, hogy ezeket a változásokat viszonylag zökkenőmentesen végre is hajthassuk.
Biztosan megneveznek majd még többet is mások, de az egyik döntő faktor - érzésem szerint - az volt, hogy mi már tudunk hatékonyan(!) védekező felfogásban (is) játszani, a Bayern viszont (még? már?) nem. Ez pedig nagyon fontos lesz akkor, ha a két csapat a pályán lényegében tükörképe egymásnak.
A másik döntő momentum mindenki számára nyilvánvaló: nálunk a pályán voltak olyan egyéniségek, akik még ezen a szinten is eldönthetnek szinte bármit, a másik oldalon viszont érezhetően hiányoztak.
...már ha egyáltalán fenn voltak. Az is könnyen megeshet, hogy éppen most kerülnek fel.
Tegnap került szóba a kommentsorban az az ellentmondás, hogy miként lehetséges Messi tavalyi állítólagos felháborodása Neymar túl magas fizetésével kapcsolatban, miközben a klubon belüli játékosfizetések rangsorában a brazil nem is szerepel az első négyben (Messi, Xavi, Iniesta, Busquets).
Tegnap már reagáltam erre ott röviden, most itt a poszt arról, valójában mi is történt és arról, lényegében miről is folyik a bírósági tárgyalás. A szöveg - nem lehet más - száraz és hosszadalmasan taglal neveket, számokat, kitartás szükségeltetik a végigolvasásához és értelmezéshez. Ugyanakkor kiderül számunkra, miért is vádolta a sajtó az elhunyt Tito Vilanova nevének aljas besározásával Bartomeut az idén márciusban megtartott bírósági meghallgatása után.
A Neymar transzfer tényei:
Jelentős hétvége előtt állunk, ugyanis előzetesen úgy számolgattunk, hogy mostanában lehet majd leszakítani magunkról a Real Madridot. Ehhez először le kell győzni a Cordobát, majd kiszurkolni a Sevillának, hogy tovább nyújtsák a hazai veretlenségi sorozatukat. Egyik sem lesz egyszerű, de nyilván valamivel esélyesebb, hogy mi örülhetünk ma este. Fél szemünket persze a Bayernen kell tartanunk, és volt már kellemetlen meglepetésekben idén részünk, szóval csak óvatosan, mint mindig. De az előjelek azért jók.
Éppen ideje volt már egy könnyed gálának ebben a testileg-lelkileg feszített sorozatban, a Getafe pedig tökéletesen meg is felelt az (előzetes) elvárásainknak (is). Különösebben nem is akartak, nem is hittek-bíztak, de legalább nem is kezdtek eszetlen rugdosódásba tehetetlenségükben.
Hamarosan az újabb igazi kihívások jönnek, addig ez a hétközi kikapcsolódás meg abszolút megfelelő volt nekünk. Mind eredményben, mind látványban.
Míg a Getaféra próbálok jelzőket találni, akarva akaratlanul is elkalandozik a figyelmem a saját házunk tájára. A BL-ben minden csodás, a bajnokságban csak rajtunk múlik a dolog, a kupadöntő is itthon lesz, Messi és Xavi rekordokat döntöget, Lucho is megtalálta a tökéletes formulát, Neymar újra csúcsformában, Sui beilleszkedett, Lahoz még mindig egy seggfej, Iniesta pedig felébredt csipkejózsika álmából, és úgy tolja, mint egy újralakkozott politikus a választások előtt. Túl szép, hogy igaz legyen?
Az őszi meccsen kezdett gyanús lenni, hogy ez az Espanyol már "nem az", de gondoltam, kivárom ezt a mait is, hátha az volt a kivétel. Nem arról van szó, hogy különösebben hiányolom a köcsögebbik oldalukat, viszont az is tény, hogy abban legalább volt valami felismerhető karakter, szemben ezzel a tanácstalan és erőtlen ténfergéssel, amit ma (is) produkáltak.
Más oldalról megközelítve ugyanezt, az utóbbi évek Espanyoljában legalább a de la Pena-Tamudo páros (f)elismerhető volt, de ez a mostani banda színtelen és szagtalan, valamint szir és szar is.
Mivel korai még szezont értékelni, nem is fogom ezt tenni, mégse tudok elsiklani a tény felett, hogy gyakorlatilag történhet ezután bármi, a legjobb négybe jutásunkkal már szinte kimondhatjuk, váratlanul sikeres év áll mögöttünk. Egy edzőváltás utáni átmeneti időszakra akkor se mondhatjuk, hogy kevés amit máris elértünk, ha lényegében természetessé vált számunkra, hogy Európa legjobbjai között egy évtizede bérelt helye van a Barcelonának.
A felgyorsult eseményeknek köszönhetően mi, Barca-szurkolók is hajlamosak vagyunk felvenni a csapat által diktált őrületes tempót, s egy gyors hurrá mellett tudomásul venni a történtek alakulását, mintha mindez teljesen természetes lenne. Nem az. Itt az ideje, hogy egy kicsit félreálljunk a dübörgő infosztrádán, és nagyon mélyen meghajoljunk a csapatunk előtt, mert kérem az FC Barcelona tegnap nemcsak, hogy bejutott a Bajnokok Ligájának elődöntőjébe, de olyan sima játékkal tette mindezt Európa egyik legerősebb klubja ellen, hogy az valami mámorító.
Minden tiszteletünk a csapaté, ugyanis mi pötyögve sem bírjuk azt a tempót, amibe ők átlag tíz kilométereket tesznek bele heti kétszer. Ebben az erőltetett menetben leginkább mi fáradtunk el, ahogy a Pep-team jellemzően január-február környékén került gödörbe, nekünk áprilisban kell csikorgatni a fogainkat minden egyes leütésért. Az utóbbi időben gyakorlatilag minden poszt úgy készült, hogy "jó, ha senki nem, akkor valahogy megpróbálom", talán láttok is visszaköszönni egy-egy izzadtságcseppet a monitorotokon. Három idegenben lőtt gól, és kevesebb mint egy héttel az odavágó után nehéz okosat írni, de megpróbáljuk összefoglalni a helyzetet.
Barcelona - Valencia 2-0 (1-0)
A hétközi nagy diadal látványosan sokat vett ki a csapatból, és mindezt sikerült egy kicsit elhibázott taktikával megspékelni. Ennek eredménye egy küzdelmes első félidő lett, de szerencsére Szent Péter a pénteki buli után kicsit eltévedt, és tévedésből a mi kapunkat vette pártfogásba. A második játékrészre a taktikai korrekció, illetve a "hozzánk fáradó" Valencia miatt végül sikerült kézbe venni a mérkőzés irányítását, és ha nem is tükörsimán, de legalábbis fájdalommentesen lefuttatni az órát. Ilyen is van. Mindenesetre ez egy nagyon fontos lépés volt a bajnoki cím felé vezető rögös úton. Nem ömlengek, mindenki tudja, sok van még hátra nagyon, de annyit hadd jegyezzek meg: félelmem alaptalannak tűnik, a csapat jól reagált, én meg színes tintákkal álmodom újra.
Az elmúlt évek során, köszönhetően a spanyol bajnokságot is sújtó pénzügyi hasmenésnek is, a Barca-Real-Atletico trión kívül nem sok primerás csapatnak sikerült villantania Európában. Ezek a csapatok, míg a lendület vitte őket, rendre meg is keserítették az életünket hazai porondon, de 1-2 szezonnál tovább nem bírták az iramot, s rövidúton le is morzsolódtak az elittől..., kivéve a Valenciát. Nem sok csapat van, akik minimum otthon, minden egyes rohadt évben megnyomorítják az életünket, de Simeone böllérbalettje, Eméry vérfarkasai, illetve a vaspöcsű szocik mellett a denevérek mindenképp azon elit kör tagjai, akik miatt mindig kicsit ökölbe szorul a farpofánk. Hajtás után Valencia.
Egy kicsit megmosolyogtató, hogy a legutóbbi találkozásunkat úgy jellemeztem, hogy erősségét tekintve olyan ez a meccs, mintha már decemberben negyeddöntőt kellene játszunk. Majd elérkezett a negyeddöntő, ahol tényleg a PSG-n kell magunkat átküzdeni. Egyrészről jó, mert nagyjából be tudjuk lőni, mire számíthatunk, másrészről viszont elveszítettük a BL-t jellemző exkluzívitás, hogy olyan csapatokkal csapjunk össze, akikkel ritkán szoktunk. A francia bajnok ellen most mutattuk meg mit tudunk, szurkolóként kíváncsibbak lettünk volna mondjuk a Juvéra vagy a Portora ellenfélként.
A kérdés kibontva, hogy a 30 percnyi Harry Potter és a Félvér Hercegből, illetve a 60 percnyi The Walking Deadből összejön-e egy Pillangóhatás?
Még biztosan fogunk ehhez hasonlóan magas ívű, valamint mély értelmű fontosságokat mondani, de el vagyunk érkezve a szezon utolsó szakaszához, ahol már minden egyes meccs döntő! Jelentőségűnek bizonyulhat majd utólag.
Tekintve, hogy most már nem szakítja meg a szezon végéig a csapat életét válogatott jellegű elfoglaltság, vadul számolgathatunk előre, agyalhatunk pillanatnyi kezdőkön, tartalékoláson, esetleg fontossági sorrenden. Végül pedig máris készülhetünk arra, hogy pillanatokon belül nyakunkon a nyár, tehát itt a lehetőség maximálisan kiélvezni minden egyes percet, amíg a csapatot a pályán/képernyőn láthatjuk.
Andrés Iniesta az a típusú játékos, akit lehetetlen utálni - kivéve ha az ember holland, vagy Chelsea drukker... vagy holland Chelsea drukker. A néhány éve még az aranylabda legjobb háromba tartozó játékos performansza az utóbbi időben "kissé visszaesett", mi pedig próbáltuk megfejteni mi is lehet ennek a kiváltó oka. Ami egyértelmű, hogy az aranylábú játékmester jóval mélyebbre vontan játszik Lucho kezei alatt, tulajdonképpen abban a pozícióban, amiben még annak idején Frank Rijkaard is szerepeltette. A netet böngészve futottam ebbe a posztba, egy bizonyos Sam Cooper nevű fiatal blogger jóvoltából, amit igyekeztem a lehető legérthetőbb módon lefordítani. Nem tudom, kinek mennyi új információval szolgál majd az írás, s bár szakmailag sem feszeget túlságosan mélyreható gondolatokat, arra mindenképp jó, hogy megértsük Don Andrés csapatban elfoglalt új szerepkörét:
Csak elérkezett ez a fránya április, amire igencsak ferde szemmel néztünk, amikor a BL sorsolás után rádöbbentünk, milyen extra terhelés vár majd a csapatra. Így nyolcadikán le is játsszuk a hónap legkönnyebbnek ígérkező mérkőzését, hogy utána belekezdjünk egy olyan menetelésbe, amire utóljára talán Guardiola első évében volt példa. A kiesés elől menekülő, a szezonban harmadik edzőjét fogyasztó Almería vizitál a Camp Nouban, úgyhogy valószínűleg Luchoék is egy kis pihentetést terveznek, mert utána őrült egy menet jön.
Kicsit megültünk a tojásokon, az az igazság - ízlés szerint mindenki a sajátjain, esetleg másén (vagy hát a legjobb forgatókönyv, ha hagytuk, hogy üljenek a tojásainkon). A húsvéti nyúl is szokás szerint elkésett, most (este nyóc) értem haza a locsolkodás utolsó szakaszából - valljuk meg, már az is szép teljesítmény, hogy saccperkábé tudok egyenesen gépelni, úgyhogy néhány pálinka tormaszagú bölcsességen kívül sok jót ne várjatok.
Mielőtt még a válogatott szünet okozta heveny unalommal spékelt kínlódásunk közepette, két kókuszos süti között feltennénk magunknak a végső kérdést, hogy a herébe keveredett össze a tojás, a nyúl, a Jézuska, a csokoládé, meg a kanna víz, próbáljuk meg összeszedni magunkat a kanapéról, és rápörögni az utolsó nagy menetre. A kulcsfontosságú győzelmek után vége a jól megérdemelt szabadságnak, a következő megálló valamikor június elején várható... , Berlinben?
Nem kell megrettenni, nem mi ragadtunk kamerát. Viszont már jó ideje figyeljük nagy lelkesedéssel Németh Barnabás - vagy ahogy népsportos körökben megismertük: barniola - elemzéseit, és mivel sokszor boncolgatja a Barcelona játékát, így megkerestük, hogy nem akar-e mindenki jól jár alapon nálunk is szerepelni a videóival. Végül arra jutottunk, hogy miért is ne, úgyhogy hajtás után az ő elemzését láthatjátok a tegnapi mérkőzésről. Kiderül, hogy miket látott másként, mint mi - meg persze az is, amit ugyanúgy. Na, ebből már nem keveredek ki jól, szóval jöjjön inkább a videó.
Azt olvasom többfelé is, hogy a Real nagy bajban van. Az utóbbi hetek eredményeit és a tabellát olvasva meg azt látom, hogy tényleg. Odaát arról is olvashattam, hogy motivációs gondokat sejtenek az események mögött, márpedig 1993 óta mi magyarok is pontosan tudjuk, hogy az igazság odaát van.
Vagy mégse.
Égi jelet, s a foci ünnepét vártuk ettől a párosítástól; nem csak a poklok bugyraiból indulva, látványos csatajelentekkel fűszerezett mennybe menetelt, hanem egyfajta kinyilatkoztatást is, hogy az FC Barcelona újra ott áll a világ csapatainak legnagyobbjai között, s a sorsát a kezében tartva az ellenfelek ismételten rettegve suttogják majd a nevét. Megkaptuk a választ. Nem csalódtunk. Illetve, igen, egy kicsit.
Aki a kezdetek kezdete óta velünk van - és szerencsére akad néhány ilyen levakarhatatlan jómadár -, biztosan emlékszik rizla Grindhouse-ára, ami hosszú ideig a beharangozó posztok egyetemes etalonja volt - vagyis talán még mindig az. Sodró lendülete, metaforavilága, és szívünknek kedves tartalma feltette a polcra közvetlenül a Biblia illetve A fajok eredete mellé - mindenkinek ízlése szerint. Igazi kisstílű pöcsség bő négy esztendővel a poszt keletkezése, és másfél évvel Mourinho távozása után reflektálni erre az írásra - szóval most ez következik.
Egy hete ülünk újra a La Liga tetején, s hogy ez így is maradjon a szezon végéig, 11 döntőt kell megvívnunk és megnyernünk. Ha ladlac a Rayót - teljes joggal - a liga legszerethetőbb csapatának nevezte, akkor az Eibart bátran nevezhetjük a primera división legkisebb fiának, aki eljött szerencsétpróbálni az óriások világába.
A fene nagy semmittevés közben legalább bloggerek a dolgozzanak már egy kicsit - na nem kell aggódni, nem erőltettük meg magunkat, csak nyúltunk egy kis jófélét (vagy legalábbis nekünk tetszik) a squawka.com-ról, az eredeti itt található. Hajtás után következik a blogalizált verzió - kevertem azért hozzá egy kis kolbászhúst -, például mert utálom a "minden mondat új bekezdés" angol újságírói szokást, meg mert fordítani rettenet unalmas. Itt-ott hozzá is fűztem néhány gondolatot (ezeket kiemeltem), de a többi rész sem követi igazán szigorúan az erdetit, egy nyelvvizsgán valószínűleg simán elbuknék vele. A forrás nem éppen friss, manchesteri kirándulásunk után kevéssel született, és nem is annyira rólunk szól, mint inkább a 4-4-2 rendszerről, speciálisan Pellegrini és Simeone munkásságáról. Tekintsétek egyfajta előhangolónak a jövő heti BL meccsre.
FC Barcelona - Rayo Vallecano 6-1 (1-0)
Máshol ebéd van, nálunk meg csak dél - gondolhatjuk a kezdő sípszó elhangzásakor, hiszen számunkra igencsak szokatlan időpontban kezdődik a találkozó. A hétközi döntőbe jutás után kedvenc madridi ellenfelünk érkezik látogatóba. Szépíthetjük a dolgot, de nagyon nagy meglepetésre ne számítsunk, Paco Jeméz csapatának a stílusa igencsak fekszik nekünk. Illetve nem is feltétlen a stílusa, mert egy minőségibb játékoskerettel azért képes lehetne megtréfálni minket a korábbi válogatott középhátvéd. Legtöbbször törekszem arra, hogy megismertessem az aktuális ellenfelünket a párharc előtt, a Rayo pedig szerintem a Liga egyik legszerethetőbb csapata, azért megérdemlik, hogy kicsit jobban foglalkozzunk velük. Az uefa.com készített egy interjút a mai meccs alkalmából Pacoval, ez olvasható a továbbiakban.
Ha vigvik írná ezt az értékelő, biztosan találkozhatnátok olyan mondattal benne, mint például "P*na nélkül nem megy a játék a fiúknak", vagy "a f*szomat a P*nába, jól szétrúgott minket", de az írás címe is lehetne akár "P*na-függőség". Viszont én írom, így nem lesz benne.
Lehet, hogy többek szemében nehéznek tűnik értékelőt fabrikálni egy ennyire lapos, nehézkes, vacak Barçáról, pedig valójában nem is az. A meccs annyira a kötelezően és gyorsan felejtendő kategória, hogy nekem is elég egy gyorsan feledhető posztot írni hozzá.
City-verés után megint itt a liga, ahol ez alkalommal nem fogjuk mélyreszántóan elemezgetni az adott ellenfelet, mert ha tényleg akarunk valamit a bajnokságtól, akkor ez a Granada egyszerűen nem okozgat gondot. A csapatnak ki kell mennie a pályára, és laza lendülettel el kell magyaráznia a vendéglátóknak, szépen, érthetően, hogy mi is itt a szituáció... ahogyan például Bunkó is tette a srácoknak.
Azt hiszem, abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a következő néhány hét (BL, kupa, Real) alapjaiban határozza majd meg Luis Enrique és a csapat szezonját, illetve jövőjét is. Nem hálás feladat a világ egyik leggazdagabb és legmotiváltabb klubja ellen kezdeni ezt a hegymenetet, de ha a játékosok tényleg komolyan gondolták a múlt heti interjúlavinát és mindent meg akarunk nyerni, itt a tökéletes alkalom megtenni az első lépést.
.jpg?full=1)
A Barcelona idényét az eddigiek alapján összegezve, azt láthatjuk, hogy a csapat direktebb támadójátékot játszik, így kihasználva Neymar és Messi képességeit a széleken, illetve Luis Suárezt a kilences pozíciójában. Amint a csapat megszerzi a labdát, az uruguay-i azonnal előremozog az ellenfél védelmét lekötni, hogy időt, de még inkább területet adjon a szélsőknek, így a támadások gyorsan futtathatók, mivel már az ellenfél térfelén kezdődhetnek. Vannak, akik úgy vélik, a Barça labdabirtoklása is már csupán azt célozza, hogy az így megfeszített íjként pályán várakozó támadók mikor engedhetik szabadjára nyilaikat. Azonban a kontrajáték és a tiki-taka egymást kizáró elméletek, hisz utóbbi esetében a magasra tolt csapatszerkezet miatt nincs terület az előző megvalósíthatóságához. Így több olyan véleményt is hallhattunk már, mely szerint a Barcelona egyenesen távolodik megszokott játékfilozófiájától.
FC Barcelona - Málaga 0-1
Megint úgy indultunk neki, hogy a tabella élén tölthetünk majd legalább egy napot, ehelyett megint sikerült összehoznunk egy megérdemelt pontvesztést. Végre ugyan nem a hozzáállásunkkal volt gond, csak a pontatlansággal és a szerencsétlenséggel, de a hét eleji "mindent megnyerünk" hangulatnak azért igencsak betett ez a meccs. Kettőből másodszor nem sikerült legyőznünk a szezonban a Málagát.
Azt hiszem kevés szurkoló várja ma igazán a délutáni mérkőzést. A nagyvadra fáj a fogunk, látni akarjuk, hogy mire vagyunk képesek a Premier League legutóbbi bajnoka ellen, vajon ellenük is éreződik-e majd az a brutális erő, ami mostanában a Barcát jellemzi. Persze az elvonási tünetek csillapítására a Málaga is jó lesz. Minimális változásokat várunk csak a legerősebb kezdőhöz képest, a legnagyobb félelmünk pedig a sérülések mellett az, hogy a csapat is velünk együtt a Cityre koncentrál.
Edzőmeccset, rekorddöntéseket, a szezon góljára pályázó megmozdulást, Atlético leszakadást hozott nekünk a hétvége.
Scholes (a.k.a. ginger ninja) a napokban tett egy viszonylag nagy port kavaró nyilatkozatot, amiben meglehetősen élesen bírálta a jelen Manchesterét, speciálisan Lajosok Edzője Lajost (gyk. Enrique, Figo és van Gaal), illetve az egyesület csatárait, leginkább Szegény Ember Drogbája Falcaót és Egyszer Ágyús Mindig Ágyús Fabregast van Persiet. Mondjuk pont leszarom, hogy mit kínlódnak egymással a sajtóban a Vörös Ördögök, de Scholesy van akkora fociprofesszor és ember a szememben, hogy adjak a szavára, és most szólott egy különösen érdekeset, ami nekem nagyon megtetszett: "[...] Ahogy mindig is mondtam, a fociban csak annyira vagy jó, amennyire a két csatárod az, [...]"
Ritkán fordul elő egy szurkolóval, hogy győz a csapata 3-1-re, és mégis hiányérzete van (kivéve ha Barca drukker). Ezt bizony tegnap végleg eldönthettük volna, és a visszavágó megmaradt volna amolyan kényelmetlen formalitásnak, ehelyett a lehető legerősebb csapattal kell majd leskodázni a Madrigalba, és átverekedni magunkat a döntőbe. Aggódni azért nem kell, hisz úgy fest Lucho és a stáb jó munkát végzett az elemzéssel, és tudjuk hogyan és mikor lehet bevinni néhány pofont, hogy a végén technikai K.O.-val a mi kezünket emeljék a magasba.
Egy lépés választ el csupán attól, hogy újra kiharcoljuk a döntőbe jutást a Király Kupában. Mivel a legerősebb ellenfélnek számító Atleticót magabiztosan ejtettük ki, sokan már végső győzteskén tekintenek a csapatra. Tény, hogy jó eséllyel kerül ez a serleg a Camp Nou múzeumába, de nagyon keményen meg fogunk izzadni odáig, elég csak végignézni az ellenfeleken. A rossz formában lévő Bilbaoról is frissek az emlékek, az Espanyol meg formától függetlenül rúgdosódik a derbiken. Én vállaltam a hálás feladatot, hogy megpróbáljak a mai összecsapás elé írni valamit, úgyis olyan régen láttuk, mire képes ez a Barca ez ellen a Villarreal ellen.
Athletic Bilbao - FC Barcelona
Bánhatja, aki az előfordulási gyakoriságot figyelembe véve az Afrika-kupa döntőjét választotta tegnap a Barca-meccs helyett, mert bár előbbit persze nem láttam, de enélkül is meg tudom állapítani a tényt, hogy a legutóbbi hét ANK-döntőn összesen nem volt annyi gól, mint a tegnap este Baszkföldön, pláne nem ilyen gólok. Míg Madridban ki vannak akadva, hogy Ronci miért tartott nagyszabású születésnapi bulit pár órával a 4-0-s bukójuk után, addig nálunk a fél lábbal már cselzis Messi karöltve az egész csapattal gondoskodott arról, hogy legyen okunk ünnepelni. Ünneplik is Barcelonában, hogy nincs válság, Lucho a legjobb arc, és megnyerünk idén mindent, de elsőre elégedjünk meg azzal, hogy örömteli egy pontra kerülni attól a Madridtól, akik jönnek még tavasszal a Camp Nouba. És köszönjük meg Moyesnak, hogy jelenleg úgy tűnik, megmenti a szezonunkat, de a régebben kínosan gyenge január-februárunkat mindenképp.
Végre! Egy hét elvonó után, ma este újra olyan remegő kézzel keressük a távirányítót, mint anno Janka néni a laposüveget. Az ember gyorsan hozzá tud szokni ehhez a 2 meccs/hét ritmushoz, pláne ha a csapatnak is jól megy, aztán ha kiesik egy-egy hétközi csörte, igyekszik csillapítani a szomját mindenféle bundással, vagy prömierrel. Ideig-óráig el is vagyunk a szeren, de ezek a kis kupicák nem olthatják az igazi barcalkoholista szomját. Ennek jegyében ma egy kifejezetten tömény baszk oroszlánvérrel kevert bilbaói kerítésszaggatót kapunk az arcunkba függetlenségi fáklyásmenettel, stoplival, fék nélkül, tölcséren át.
Barcelona - Villarreal 3-2
"A minimál stílus az egyszerű formák, és a rend alkalmazásával teremt harmóniát"… …"A minimalizmus jegyében alkotók célja, hogy műveik egyszerűek és közérthetőek legyenek mindenki számára"… …"A minimál stílus lényege a bútorok levegős elhelyezése, illetve a tágas, üresen hagyott területek".
Éreztem én, amikor rám jutott az értékelő, hogy nem lesz könnyű menet, de erre a már-már groteszk forgatókönyvre még én sem számítottam. Hölgyeim és uraim, az van, hogy Luis Enriquével immárom harmadik alkalommal sikerült leverni az Atletico Madridot, ráadásul teljesen megérdemelten. Ha valaki ilyesmit állít újév környékén, hogy januárban majd szórunk három ilyen meccset ez ellen a brigád ellen, azt belöktem volna pucéran a Kék Osztriga bárba egy tubus vazelinnel a kezében. Efféle győzelmi sorozatot utoljára egyébként egy bizonyos Pep Guardiolával sikerült véghez vinni...
Valószínűleg mindenki látott már életében elég amerikai filmet ahhoz, hogy tudja, az apa karakternek arrafelé az a legfontosabb dolga, hogy a gyermek karaktert folyamatosan trükkösebbnél is trükkösebb sportstatisztikai adatokkal vizsgáztassa. A gyermek pedig akkor felel meg az ideálnak, ha könnyedén sorolja a hazafutás/lepattanó/tácsdáun számokat, illetve azokat a sportolókat, akik azok rekordjait tartották/tartják.
A helyes válaszokért cserébe pedig nem más a jutalom, mint apa karakternek - minden elfoglaltsága ellenére is - a gyermek meccsén való megjelenése, melynek egyenes következménye, hogy gyermek addig hiába volt csupán megtűrt és lenézett peremember, apa karakter személyes jelenléte következtében azonnal legyőzhetetlenné válik. Majd amikor a többiek vállukra emelik a nap hősét - és amúgy meg mindenki boldog - a kép az égre emelt kezű gyermekkel a középpontban kimerevedik, a háttérbe bekúszik a csillagos-sávos lobogó mi pedig végignézhetjük a stáblistát, és elmerenghetünk a "bármit elérhetsz, csak igazán akarnod kell!" kijelentés mindent felülíró igazságán.
Vagy nem…
Két évvel ezelőtt Lionel Messi és Cesc Fábregas kapcsolata - amely egyike volt a futball egyik legtökéletesebb támadó és középpályás közötti kapcsolatának - még teljes fényében ragyoghatott, azonban utóbbi távozása után Messi váratlanul magára maradt a Camp Nouban.
Elnézve a tegnapi meccset, lett egy tippem arra, már az elején mit érdemes figyelnünk ahhoz, hogy tudhassuk, a Barça melyik arcára számíthatunk aznap. Merthogy már több is van. De legalábbis kettő.
"Mi van, mi?" - vághatnánk a spanyol sajtó szemébe a kérdést. Pár hete még egy hatalmas katasztrófa képével riogattak, ahol az edző fél év után ultimátumot kap, ahol a klubikon és a főnök kifejezetten rossz viszonyban van, és ahol egyébként is óriási a káosz. Persze nem zörög a haraszt, szokták mondani, szóval biztos, hogy vannak problémák, de ezt szerencsére most feledtetik velünk a pályán látottak. Egyértelmű pozitív változások látszanak a csapat játékán, Lucho kezdi igazolni, hogy tavaszra érik be, amit ősszel elvetett. Ha valaki még nem unná, akkor egy Barca - Elche párharccal megyünk tovább a hétvégén, ami reményeink szerint nem lesz megerőltetőbb, mint a kupában volt, így lehet egy kicsit pihenni a szerdai visszavágóra.
Ha az embert igazságtalanság éri, és az ezért őt megillető kompenzáció elmarad, frusztrált lesz. Aztán ahogyan nő ezen igazságtalanságok száma, egyenes arányban növekszik a frusztráció is, amíg az ember úgy nem dönt, felveszi a kesztyűt... onnantól pedig karaktertől függően reagál bizonyos helyzetekre.
Az Atlético és a Barcelona természetesen sokszor találkozott már a spanyol kupa hosszú történelme során. Egy összecsapás azonban kiemelkedik a többi közül - számunkra most nem csak azért, mert a modern kor talán legnagyszerűbb mérkőzését hozta a Camp Nouban a visszavágó, hanem azért is, mert éppen abban - az általunk is nemrégiben felidézett - 1996-1997-es szezonban került rá sor, amikor Simeone még az Atlético, Luis Enrique pedig a Barca vezére volt. Mármint a pályán természetesen. [Később, a 2003-2004-es évadban újra egymásnak feszült Cholo és Locho Lucho, de akkorra már mindketten túl voltak a zenitjükön.]
.jpg?full=1)
Mivel a válságnak pillanatnyilag vége, marad időnk olyan eseményekről szót ejteni, amik gyakori beszélgetésekre - olykor vitákra - késztették/késztetik a Barça szurkolóit, lényegében már a szezon kezdete óta. Ezen belül is van egy olyan téma, ami jellemzően megosztja a tábort, ez pedig Xavi jelenlegi helyzete és/vagy szerepe a pályán. Múlt héten botlottam bele valamibe, ami ha nem is adhat teljes értékű választ, talán segíthet megérteni, miért is csábította vissza őt Luis Enrique, illetve miért is ragaszkodik - első ránézésre ostoba módon - ahhoz, hogy minél több percet kapjon a pályán.
Továbbra is tövig nyomjuk a gázpedált három nap/meccs ritmusban, de a csapat formáját elnézve egy kicsit sem bánjuk. Ritkán érzem úgy, hogy a kupaszereplés jókor jön, vagy belefér az egyébként sűrű naptárunkba, de ha az Atleticón sikerülne valahogy keresztülfúrni magunkat, onnantól azért lényegesen jobb esélyekkel vághatnánk neki az utolsó két körnek... Persze nem túl szépek az emlékeink a Getaféról, vagy adott esetben a Villarreal sem adná olcsón az irháját, de a kisebbik rossz (és Lucho rotálós) elvén sokkal jobban járhatunk majd, mint mondjuk egy Pepével aki Ramos hátán lovagolva a kezében Coentraót suhogtatva készülne lefejelni Sergi Robertót...
Elche - Barcelona 0-4 (0-3)
A vasárnapi "szörvájvör só" nyerteseként duzzadó pöccsel diadalittasan néztük végig a világ egyik legkorruptabb szervezetének néhány éve még nívósnak tartott díjátadóját, ahol CR bezsebelhette a harmadik aranybogyóját Messi és Neuer előtt (még egyszer gratula), az edzők közt pedig a minden bizonnyal bányász felmenőkkel is rendelkező Jogi Löw lett a befutó. Ez mind szép, és valamilyen szinten rendben is van, de a legjobb tizenegyet elnézve átfut az agyamon, hogy akárki is választotta be David Luizt és Iniestát (Imádlak, Te kopasz Isten!), vagy hagyta ki Godínt, Mascheranót, Modricot vagy Alvest Müllert, azt az objektivitás teljes hiányának vádjával állítanám ki élet-halál meccsre a részeg Vinnie Jones vagy a felingerelt Paolo Montero ellen.
Rohadt takony geci csapat ez az Atleti - mondta volt egy ismerősöm közvetlenül a meccs után, és minden örömünk ellenére is joggal említhetjük meg a tegnap látott eseményeknek ezt az aspektusát is. Mert ugyan volt/van okunk elismerni azt, amit Simeone ebből a korábbi középcsapatból alkotott, mégis nehéz nem észrevenni (pláne szó nélkül megállni), mostanra mennyire túllőtt a célon.
Tolerálható az, hogy egy csapat a fizikai elemekre építi a játékát, az szintén, hogy motiváltan hajtanak meccsről-meccsre, az viszont már a nagyon nehezen elfogadható kategória, amikor az alattomos utánrúgásokról, a gusztustalan heccelésekről, meg persze az ellenfelek földre lökéséről szól a futballtudományuk.
Még mindig értetlenül állok a tény előtt, hogy miért is nem zavarta le azonnali pirossal mindkét(!) madridi faszt a bíró? Átírták a szabálykönyvet, és újabban már ezeket is meg lehet úszni büntetlenül?
Barca drukkernek lenni sohasem unalmas. Vagy a fellegekben járunk és az önbizalomtól át tudnánk gázolni az egész világon, vagy eluralkodik rajtunk "mifolyikittgyöngyösön?!" fíling és a nap se jön föl többet. Az elmúlt napok/hetek történései után tehetetlenül kell végignéznünk, ahogy a klub a szemünk láttára zabálja fel saját magát. Éveken át figyeltük, hogyan szivárognak el a kulcsemberek a vezetőségből és az edzői stábból. Írtuk, mondtuk, éreztük, hogy ennek egyszer még meglesz a maga böjtje. Jelentem, eljött a nap!
Még tavaly decemberben esett meg az eset, hogy Gaggio1981 az egyik kommentjében olyan sikerülten szedte pontokba a klub, a csapat jelenlegi problémáit, hogy azonnali lájkcunamit idézett elő az olvasók köreiben.
Frissiben fel is ajánlottam neki, hogy gyúrja át az alapanyagot leközölhető poszttá, ami meg is történt, a továbbiakban pedig el is olvashatjátok. Tekintsük az írást egyfajta összefoglaló óévbúcsúztatónak (persze utólag, mert mostanra tudtam elkészülni vele), a szó ettől a pillanattól Gaggióé.
Illetve csak majdnem, mert:
Szolg. közl. 1.: decemberben, amikor az írás született, még nem tudhattuk, hogy Zubizarreta tegnap ki lesz rúgva. Ez persze evidencia, de hátha akad, aki számára nem…
Szolg. közl. 2.: decemberben még nem láttuk a hétvégi meccset. Szintén evidencia, de hátha akad, aki számára nem...
Real Sociedad - Barcelona 1-0Igen, Lucho nagy ökör volt. Piqué padra ültetése, illetve a középpálya összetétele is erősen véleményes döntés. Másrészt megmondom őszintén, engem igenis zavar - és ez nem feltétlen Luis Enrique hibája-, hogy Messi Neymarral párban extra szünetet kap, és így az első bajnokinak játékra alkalmatlan fizikai állapotban futnak neki. Nem csak szimplán három pontunk bánja a seggrázásukat, hanem egy kihagyott lélektani ziccer is... Illetve lehet tőlem ripacskodni meg vedelni, de akkor basszanak utána oda a pályán is, ha gáz van. Ne Galaschek Peti ácsorgási rekordjait döntögessék, hanem a védőket! Nem akarok vészmadárkodni, de most tulajdonképp teljesen nyílttá tehettük volna a bajnokságot, helyette kivívtuk magunknak a lehetőséget arra, hogy jövő héten végleg elbúcsúzhassunk tőle.
Átlag testalkatú, enyhén kopaszodó, "közgazdászforma" férfi sietős léptekkel igyekszik fel a lépcsőn. Ügyet sem vetve a titkárnőre átsuhan a finom burgundi szőnyeggel borított előszobán, és a szokásos rutinnal tárja szét az elnöki iroda kétszárnyú mahagóni ajtaját. Odabenn a kellemes bőrillatot áthatja a Montecristo szivar jellegzetes szaga. A fickó mindenféle felvezető nélkül izgatottan kezd bele mondókájába:
Powered by 