totelcamp

Celta Vigo - FC Barcelona 4-1 (2-0)

Nagy örömmel tudatjuk veletek, hogy egy új formátum debütál a blog hasábjain. Bevezetjük a villámbeharangokat, mi időt spórolunk az írással (maximálisan kihasználjuk az a kétszer harminc-negyven perc szabadidőt, ami jutott a napra), ti időt spóroltok az olvasással. Nem tudjuk, hogy lehet ilyen sűrű a naptár, mi legalábbis alig bírjuk a tempót, de ezt ráfoghatjuk az idény eleji formára. Vigoba látogatunk ma este, Luis Enrique korábbi csapata tavaly sem adta olcsón a bőrét.

Kicsit megültünk a tojásokon, az az igazság - ízlés szerint mindenki a sajátjain, esetleg másén (vagy hát a legjobb forgatókönyv, ha hagytuk, hogy üljenek a tojásainkon). A húsvéti nyúl is szokás szerint elkésett, most (este nyóc) értem haza a locsolkodás utolsó szakaszából - valljuk meg, már az is szép teljesítmény, hogy saccperkábé tudok egyenesen gépelni, úgyhogy néhány pálinka tormaszagú bölcsességen kívül sok jót ne várjatok.

Mielőtt még a válogatott szünet okozta heveny unalommal spékelt kínlódásunk közepette, két kókuszos süti között feltennénk magunknak a végső kérdést, hogy a herébe keveredett össze a tojás, a nyúl, a Jézuska, a csokoládé, meg a kanna víz, próbáljuk meg összeszedni magunkat a kanapéról, és rápörögni az utolsó nagy menetre. A kulcsfontosságú győzelmek után vége a jól megérdemelt szabadságnak, a következő megálló valamikor június elején várható... , Berlinben?

Luis Enrique természetesen lefutotta az ilyenkor kötelező köröket az újságírókkal - akikről nehéz elhinni, hogy nem unják ezt -, hogy az excsapata elleni meccs "sokat jelent neki" és "különleges alkalom", de persze reméli, hogy "jó játékkal nyerünk". Egy elvesztett klasszikus után a legkellemesebb az, ha egy langyos, könnyen hozható meccs következik, a mai viszont csak annyiban felel meg ennek, hogy otthon játszhatunk.