totelcamp

Villarreal-Barcelona 0-1

Tavasszal egy ilyen meccset elveszítettünk volna, de ez már nem ugyanaz a Barca. Az idei nyár alatt jelentős változásokon ment keresztül a Barca, és ez a folyamat még mindig tart, ami nem is csoda, hiszen még csak két tétmeccsen vagyunk túl. Azonban vannak dolgok, melyek nem változnak most sem, hiszen a csapatot továbbra is Leo Messi és a La Masía kettőse határozza meg leginkább. Luis Enrique bátran nyúlt a fiatal játékosokhoz egy olyan pályán is, amely nem a legkönnyebb hétvégi kiruccanások közé tartozik, és nyomatékosította, hogy a kezdőcsapati tagságot a legnagyobbaknak is el kell nyerniük. És nem a levegőbe beszél, amikor azt mondja, hogy bízik az utánpótlásban.

Tegnap a meccset szemlélve visszaköszöntek az igazi barcás jellemzők, kezdve az ellenfél térfelén kialakított roppant magas labdabirtoklástól a sok kapuralövésen át az intenzív Messi-effektusig, ám a legszembetűnőbb az volt, hogy sikerült ismét magas szinten művelnünk az aggresszív le- és visszatámadást is. Piqué meg is említette a meccs után, hogy mennyivel könnyebb dolguk van nekik, védőknek, ha a csapat egésze aktívan letámad, és hogy mennyire nagyon ragaszkodik ehhez az edző. Ami még örömmel tölthetett el minket, hogy sehol sincs egyelőre az a fajta álmatag meccskezdés, ami még Guardiola idején is jellemző volt ránk. Az első perctől kezdve élesen, agresszíven és gyorsan játszottunk, még annak tudatában is, hogy így szezon elején ezt nem lehet 90 percen át tartani. Egyelőre az látszik, hogy a végletekig letisztult tiki-takát magunk mögött hagyva egy olyan csapatot láthatunk idén, amelyre egész egyszerűen annyit érdemes csak mondani, hogy jó.

Egyetlen hatpontos csapatként közelítünk a rajt-cél győzelemhez, és nagy lendülettel várhatjuk a Bajnokok Ligáját is nem úgy, mint a BL-iszonyos Falcao. Persze szeptember 1-jén durva bármi komoly következtetést levonni a szezon egészével kapcsolatban, de valószínűleg LE ilyesmi hozzáállással dolgozik nap mint nap az edzőközpontban. 12 nap múlva lesz meccs legközelebb, addig válogatott szünet például egy argentin-némettel, igaz Messi nélkül: lehet, kiderül, hogy nélküle hosszabbítás sem lett volna, vagy akár hogy Di María azért nem egy semmirekellő játékos.

Bravo (6) – Eddig két bajnoki telt el úgy, hogy egy darab védésre nem volt szükség tőle, de azért egy adag mák kellett ahhoz, hogy megússzon három kapufát. Egyelőre nehéz bármit is mondani arról, hogy akkor most ő vagy Ter Stegen vagy bárki más, a lényeg, hogy lehet válogatni.

Alves (7) – Tudatosíthatta magában Douglas érkezését (akit szerintem nem vettünk volna meg most, ha nincs az átigazolási tiltás), mert eléggé felspanolva kezdte meg a meccset. A beadásai persze csak a szokásosak voltak, a sárgájánál meg ismét bebizonyosodott, hogy nem csak színészkedni szeret, hanem mellé ostobán viselkedni is. Viszont igazán jól összezavarta a Villarrealt a jobb oldali akcióival, ígéretes támadások indultak tőle, szóval akárki is lesz „a” kapus, a védősor vele kell, hogy kezdődjön. Csak jó döntés volt nem odaadni őt a PSG-nek a BL-csoportmeccsekre.

Piqué (8) – A tegnapi teljesítményét nyugodtan nevezhetjük kifogástalannak, nem hibázott, Dos Santos pályán sem volt mellette, és még arra is maradt energiája, hogy Mathieu apróbb hibáit korrigálja. Persze rettentő sok dolga nem volt, de azért ez nem az a meccs volt, amikor nem is látszik a képernyőn, hogy milyen színben játszik a kapusunk. Valamikor nyáron kihoztak egy olyan statisztikát, hogy ők ketten Mathieu-vel a nagycsapatok közül a legmagasabb védőpárost adják. Váratlan fordulat, amit kevesen hittek volna - és ami még rátesz egyet, hogy a legalacsonyabb a Realé.

Mathieu (6.5) – Tény, hogy a tavalyi után a Villarreal érdemelt volna tőlünk legalább egy öngólt, de a túlzott finomkodással majdnem úgy kinyírta az egész meccsünket, hogy akár 4-2 is lehetett volna. Pedig pont hogy az a furcsa, hogy az ő érkezésével többé nem kellene görcsösen félni a védőmunkát igénylő meccselemektől, például a szögletektől. Kár volt azokért a malőrökért, mert egyébként szép meccset játszott és az eddigiek alapján kinevezném stabil kezdőnek.

Alba (6.5) – Szerintem hasonló arányban érnek célba a beadásai, mint Alvesnek, csak valahogy nem tűnik fel annyira és kevésbé bosszantó. De ami a legvalószínűbb, hogy Messinek jóval könnyebb jó labdát adni, mint bárki másnak. Átlagszagú meccset hozott le tegnap, ami azt jelenti, hogy a védekezést megoldotta, felmászkált támadni, és minden rendben volt vele. És még mindig ijesztően gyors.

Rakitić (8) – Közte és Cesc között pont az a különbség, mint a német és a francia autók között. Igaz, hogy a francia stílusosabb, kifinomultabb és elegánsabb, de csak németet kell venni, ha megbízható, erős, praktikus és hasznos kocsit akarsz, ami nem fog bedögleni. Rakitić hiánypótló igazolás volt a Barcába, aki szépen fedez nagy területet, gyorsan visszaszerzi a labdákat és nem egy alsókategóriás irányító.

Busquets (7.5) – Pont úgy játszott, mint a tipikus Busquets, ami tőle azért annyira nem meglepő. De éppen az ilyen meccsei alakítják ki a vele kapcsolatos hivatkozási alapot, amit később számon fogunk kérni rajta, ha majd egy meccsen átjáróház lesz a középpályánk és elpasszoljuk a labdákat (értsd: 8-assal kezdődő passzmutató).

Rafinha (5) – Nem Iniesta. Innentől pedig nehéz objektíven hozzáállni a teljesítményéhez. Túl sok mindent nem jegyezhettünk fel róla tegnap, talán túlságosan is ki lett dobva a bal szélre, és így nem tudott érvényesülni. Hibát nem vét, és ígéretes a középpályán, viszont egyelőre jelentős pluszt sem nyújt.

Pedro (4) – Na hát az ő háza táján sem változott semmi, ugyanannyira haszontalanul tud játszani még mindig, mint az elmúlt szezonokban. Érdemes lenne összeszámolni az elmúlt 1-2 év értékelőiben, hogy hányszor szapultuk, de lehet, hogy elvesztenénk a fonalat. Annál jóval több kellene Suárez kiszorításához, mint hogy egyetlen egy darab előre irányuló passzal zárjon 69 percet (vigvik bekarikázta, hogy a vaksik is észrevegyék):

Messi (8) – Erősen visszatérőben van mint a világ legjobb játékosa, mondjon CR bármit is, egyénileg és a csapat szempontjából is tetszetős a folyamat. Újra lelkesen, ambíciózusan láthattuk játszani, sehol sincs a tavaly kritizált lagymatagsága és érdektelensége. A legfurcsább valójában, hogy gól nélkül zárt végül, persze azért egy igazi messis gólpassz belefért. Megsérült, de szerencsére annyira nem súlyos, hogy ez befolyásolja a szezonkezdetünket.

Munir (5) – Lucho olyan merészen és pofátlanul nyúl a fiatalokhoz, ahogy korábban Cruyff és Guardiola tette, szóval rosszat nem sejtet így elsőre, hogy a nagycsapatban nullameccses játékosok szerepet kaphatnak. Munir egyébként tipikusan az, akit – Deulofeuval ellentétben – csak megkedvelni lehet, még akkor is, ha a múlt hetit nem tudta megismételni, és tegnap alig tett hozzá bármi építő jellegű dolgot a támadásainkhoz. Reméljük, nem csak annyi történt az Elche ellen, hogy az ellenfél nem tudta hová tenni őt, és most a Villarreal meg már felkészült rá. Ma 19 éves egyébként, hepibörzdéj.

Neymar (7.5) – Meglepő volt, hogy nem kezdett, és valószínűleg jobban is jártunk volna vele, mert Munirnak a Villarreal (még) túl nehéz falatnak bizonyult. Beállása után azonnal lefoglalta a sárgák komplett védelmét, ami Messivel a pályán nem egy kellemes helyzet az ellenfél szempontjából nézve. A melegítés közbeni autogramosztogatás miatt mondjuk valószínűleg büntetést fog kapni az edzőbától.

Sandro (7) – Egyszerre szerezte meg élete legkönnyebb és legnehezebb gólját, hiszen hiába nem egy nagy feladat egy méterről belőni, azért a debütáló gólnak mindig van jelentősége. Nem is az a lényeg, hogy mekkora szerepe volt a gólban, hanem hogy ezzel a góllal nyertünk, és hogy kissé lejjebb árazta Munir múltheti teljesítményét annak leutánzásával. Pedro annyira bosszantó volt, hogy bárkit örömmel láttunk volna a cseréjeként, azonban így, hogy Luis Enrique legújabb üdvöskéje még el is döntötte a meccset, így végképp bosszantó.

Xavi (6.5) – A győztes gólhoz végül az ő becserélése nem csak lélektanilag kellett, hanem azért is, mert negyed órára visszahozta a pályára a klasszikus Barca-stílust, és így születhetett meg Messi gólpassza, és ezáltal Sandro gólja is.