Hiányérzet...
2016.12.04. 16:00 - Bendak
A labdarúgásban nincsenek véletlenek... legalábbis hosszútávon biztosan nem. Nem (volt?) véletlen a Barca hosszú évekig tartó dominanciája, nem volt véletlen a Spanyol válogatott szériája, ahogyan Zidane "malaca" sem az (már amennyire ez a két-három hasonlat összevonható). Mielőtt komolyabban belemennénk a mérkőzés elemzésébe, néhány gondolat arról az emberről, akit közvetlen kirúgása előtt maga Johan Cruyff is szeretett volna elcsábítani az FC Barcelonához.
Régen nem volt ilyen, de nem mi vagyunk a favoritjai a hazai Clásicónak. A tavaszból kiindulva talán nem érdemes azzal foglalkozni, hogy 3, 6 vagy 9 pont lesz-e a különbség a két csapat között a meccs után, de bizonyos szempontból döntő lehet a mai Klasszikus. A Real ígyis jó, nem hiányzik, hogy el is higgyék, nekünk meg a szélsőséges rajt után jó lenne valamibe kapaszkodni, amivel egyenesbe tehetjük a szezonunkat.
Fájdalmas esténk volt. Fájt Cruyff, fájt a Suárez bénázása, fájt a vontatott, pontatlan játék, fájt a kulcsjátékosok zömének betlije, fájt Lucho tehetetlensége, fájt az eladott előny, fájt a vereség és fájt a derekam is. Kibírjuk persze, csak az a kérdés, hagy-e nyomot, jár-e következményekkel.
Amikor Ra-ra-rafa Benítezt kinevezték a Real élére nyáron, és betették neki ezt a 2009-ben készült videót azzal a felkiáltással, hogy valami ilyesmit szeretnének majd látni, akkor ott félreértették egymást, azt hiszem. Baromira félreértették egymást.
Más lett ez a világ. A válogatott okozta közel harminc éve nem ismert euforikus, katartikus érzés után egy újabb pofont kapott az emberiség, amely mellett nehéz elmennünk szó nélkül. Mindig is azt hittem, a gonosz sosem férkőzhet a sport közelébe. A sport több ennél. A labdarúgás több ennél. Egyfajta szentség, erőd, amelyet a legutolsó, elfelejtett, elkeseredett ember is tisztel és elismer. A stadion pedig, amely nekem is és neked is - klubszimpátiától függetlenül - maga a szentély, a hely, ahol kilencven percre minden gondunkat és bajunkat elfeledjük, a külvilág gondjai számára érinthetetlen erőd. Most valaki megpróbálta átlépni ezt a határt, s félelmet és gyűlöletet akart vinni oda, ahol annak soha nem volt, és nem is lesz helye. Hajtás után El Clasicó.
Az ilyen nagy meccsekkel az a "baj", hogy ha igazán komoly beharangot akarunk produkálni, nem árt látni az ellenfelet is legalább egyszer, különben lehetetlen a maga környezetében elhelyezni a várakozásokat és a feltételezéseket. Mivel velem idén még nem fordult elő, hogy Real meccset láttam volna, a legjobb megoldásnak az bizonyult, hogy kölcsönveszem mások gondolatait. Lehetőség szerint olyan valakiét, akinek fogalma is van arról, amit ír.
Az alábbi írás a barcablaugranes.com-on olvasható eredetiben, valamint Rob Brown tollából származik, akit ezennel testületileg máris kedvelünk és elismerünk. Kötelező megjegyzés: a szöveget szokás szerint némileg szabadon kezeltem, azaz itt-ott kihagytam belőle, illetve át is fogalmaztam, ahol annak szükségét éreztem.
Vagy még tán az sincs. Legalábbis olyan. Jól jellemzi a szitut, hogy Iniesta volt a legnagyobb megmondóember a meccs előtti szócsatában. Tényleg döbbenet, hogy Pep és Mou mennyire üresen hagyták maguk után a sajtószobákat. Na, de nem is ez a lényeg - hiányzik a fenének a pankráció -, hanem hogy mit kapunk helyette.
Való igaz és persze meaculpa, amiért mostanság csendesebbek vagyunk, de hát az egyéb elfoglaltság és a bla-bla…
Viszont ha már rátaláltam (és érdekesnek is találtam), poszt a clásico előtt, mert érdemes egy ilyen volumenű meccsről bővebben és többet írni. Ha pedig nem megy saját kútfőből, használjuk másokét. Persze menne, csak a kötelező szerénység... ráadásul így kényelmesebb.
Aki kérdez: Luis Mazariegos a barcablaugranes.com-tól, aki válaszol a Dennis J. Seese, a ManagingMadrid.com-tól.
Powered by 