Komoly pofon az Anoetában, vadul kongó vészharangok. Ismerős? Nem akarnám november végén temetni a szezont, de egy ideje már reménykedünk, hogy visszatalálunk a helyes útra, aztán mindig gyorsan elbizonytalanodunk. Viszont alapvetően optimistán állok a dolgokhoz, innen még simán hozható egy nagyon jó tavasz. És jobb is január végétől belelendülni a dolgokba, mint a legtöbb puskaport októbertől ellőni, hogy aztán a szezon legfontosabb részére csak a cidri jusson. Ugyanakkor ma bármennyire szeretnénk, semmivel nem leszünk okosabbak a folytatást illetően, ez a meccs majdnem légüres térben lesz.

Sociedad - Barca 1-1

Ha Szvob. hasonlatát követjük, akkor nagyjából a feszülettel maszturbálós részt láthattuk, csak pap helyett most véletlen Hannibal Lectert hívták segítségül.

Az Anoetában tett legutóbbi látogatásunkkor állítólag kikötöttem, hogy én akarom írni a legközelebbi Soci beharangot, de hiába mondtam a többieknek, hogy biztosan részeg lehettem, illetve a feleségem fizette a helikoptert, nem hittek nekem, úgyhogy enyém a lehetőség.

Nézzük.

Legalábbis ami a a BL utolsó fordulóját illeti, mivel a tegnapi győzelemnek köszönhetően a csoportelsőség is kipipálva, így a németek ellen Lucho pályára küldheti akár még Aleix Vidalt is,... ha akarja.

Pár hete, a legutóbbi BL-meccsünk előtt azt fejtegettem, hogy nem feltétlen kell győzni, mert anélkül is biztosnak látszik a csoportgyőzelem. Úgyhogy mielőtt belezavarodnék itt a szövevényes eszmefuttatásomba, szögezzük le gyorsan, hátha a fiúk megint komolyan veszik az intelmeim: kell a három pont.

Szent esküvéssel fogadom, előttetek, kedves olvasók, hogy a jövőben igyekezni fogunk jobban odafigyelni arra, hogy kevesebbet csússzunk az értékelőkkel. Ennél keményebb vállalást ne várjon senki, annak ellenére, hogy persze mindenkinek igaza van, aki cseszeget bíztat minket, de hát az alkotó emberek tudják, hogy két komoly múzsa létezik, a határidő és az előleg.

Marad az első.

"De most fölkelek, mondja az Úr, most fölmagasodom és fölemelkedem!"
/Ézsaiás próféta könyve 33:10/

Dani Alves a hintaszékében ringatózik előre-hátra, csibészes mosollyal az arcán. "Képzeld el, mi lett volna, ha tényleg jó vagyok?" - mondja. Elképzeltem! Ha tényleg jó játékos lett volna, akkor több La Liga meccset játszik, mint bármelyik külföldi játékos az elmúlt tíz évben, és több gólpasszt is ad... Kivéve persze Messit. Beválogatták volna a FIFA Pro csapatába egymás után ötször, vagy annyi kupát nyer, hogy már nem is képes fejben tartani mindegyiket... Ha Dani Alves tényleg jó lett volna, nyert volna öt bajnokságot, négy spanyol kupát, három Bajnokok Ligáját, három klubvilágbajnokságot és két UEFA kupát. Vagy.. várjunk csak!?

Akkora mázlisták vagyunk, gyerek, hogy nem hiszitek el. Más csapatok szurkolói alig várják a hétvégét, hogy a bajnokságban végre egy héten egyszer megnézhessék kedvenc csaptukat.

Nekünk két meccs is megadatott a hétvégén. 15 perc eltéréssel.

Túlzás lenne azt állítani, hogy hullámvölgybe kerültünk, de a Granada elleni borzalom és a City elleni totális megsemmisülés (még ha jól is indult) nem túl jó előjel a következő hetekre nézve. A Pizjuán akkor is kemény terep, ha épp formában vagyunk, két hét múlva jön a Málaga, akivel rendszerint megszenvedünk, majd megyünk Glasgow-ba, ami szintén szopatós szokott lenni, végül utazunk az Anoetába, ahol (az utóbbi évekből kiindulva) semmi jóra nem számíthatunk. Közben pedig lesz egy válogatott szünet is...

Biztos vagyok benne, hogy a következő néhány sor nem fog osztatlan sikert aratni az olvasók között, de mivel már hetek óta kikívánkozik belőlem, ezért úgy éreztem a keddi bukfenc után talán papírra vethetem a gondolataimat. Hajtás után realitás(?).

Ha abból indulunk ki, amit Szvob. kolléga fejtegetett a hétvégi produktummal kapcsolatban, és felszorozzuk azzal, hogy Mindeneszentek-halottak napja tájék van... hát nem az jön ki, amit egy csoportrangadótól (el)várna az ember.