totelcamp

Elnézve a tegnapi meccset, lett egy tippem arra, már az elején mit érdemes figyelnünk ahhoz, hogy tudhassuk, a Barça melyik arcára számíthatunk aznap. Merthogy már több is van. De legalábbis kettő.

"Mi van, mi?" - vághatnánk a spanyol sajtó szemébe a kérdést. Pár hete még egy hatalmas katasztrófa képével riogattak, ahol az edző fél év után ultimátumot kap, ahol a klubikon és a főnök kifejezetten rossz viszonyban van, és ahol egyébként is óriási a káosz. Persze nem zörög a haraszt, szokták mondani, szóval biztos, hogy vannak problémák, de ezt szerencsére most feledtetik velünk a pályán látottak. Egyértelmű pozitív változások látszanak a csapat játékán, Lucho kezdi igazolni, hogy tavaszra érik be, amit ősszel elvetett. Ha valaki még nem unná, akkor egy Barca - Elche párharccal megyünk tovább a hétvégén, ami reményeink szerint nem lesz megerőltetőbb, mint a kupában volt, így lehet egy kicsit pihenni a szerdai visszavágóra.

Elche - Barcelona 0-4 (0-3)

A vasárnapi "szörvájvör só" nyerteseként duzzadó pöccsel diadalittasan néztük végig a világ egyik legkorruptabb szervezetének néhány éve még nívósnak tartott díjátadóját, ahol CR bezsebelhette a harmadik aranybogyóját Messi és Neuer előtt (még egyszer gratula), az edzők közt pedig a minden bizonnyal bányász felmenőkkel is rendelkező Jogi Löw lett a befutó. Ez mind szép, és valamilyen szinten rendben is van, de a legjobb tizenegyet elnézve átfut az agyamon, hogy akárki is választotta be David Luizt és Iniestát (Imádlak, Te kopasz Isten!), vagy hagyta ki Godínt, Mascheranót, Modricot vagy Alvest Müllert, azt az objektivitás teljes hiányának vádjával állítanám ki élet-halál meccsre a részeg Vinnie Jones vagy a felingerelt Paolo Montero ellen.

Barca drukkernek lenni sohasem unalmas. Vagy a fellegekben járunk és az önbizalomtól át tudnánk gázolni az egész világon, vagy eluralkodik rajtunk "mifolyikittgyöngyösön?!" fíling és a nap se jön föl többet. Az elmúlt napok/hetek történései után tehetetlenül kell végignéznünk, ahogy a klub a szemünk láttára zabálja fel saját magát. Éveken át figyeltük, hogyan szivárognak el a kulcsemberek a vezetőségből és az edzői stábból. Írtuk, mondtuk, éreztük, hogy ennek egyszer még meglesz a maga böjtje. Jelentem, eljött a nap!

Rendhagyó módon indulunk az évnek, mert szerintem olyan még a sportblogok történelmében nem volt soha, hogy egy szezonértékelő augusztus végén lásson napvilágot. Hogy miért alakult így, lényegtelen, előnye azonban mégis van. Mert akarom, hogy legyen.

A világbajnokságnak és a nagyon is mozgalmas Barça előszezonnak köszönhetően annyi minden történt velünk-körülöttünk, hogy a kötelező izgatott várakozás hajlamossá tesz régmúlt időnek érezni az alig pár hónapja történteket. Mivel pedig a véleményeink még alig az előző szezon vége előtt születtek, talán segíthetnek elfeledett emlékeket felidézni. Leszámítva, hogy közülünk ketten alig pár napja írták a soraikat és hogy nyilván módosítottunk a nyáron történtek tükrében az akkori válaszainkon.

A kérdések nem döbbenetesen kreatívak (lényegében ugyanaz minden szezonban), az viszont továbbra is érdekes, mennyire másként látjuk/közelítjük meg az egyes pontokat.