totelcamp

Nem akármilyen novembert produkált a csapat idáig, és hogy szépen is végződjön a hónap, az edzőváltáson átesett Real Sociedadot kellene megütni ma délután hazai pályán a Copa del Rey visszavágója előtt. Hajtás után néhány szó a mumusról.

Év elején, miután fény derült a BL sorsolás menetére is, megmondom őszintén nem arra számítottam, hogy a Villarreal-Real-Roma kombót 13:1-es gólkülönbséggel küldjük majd haza. Pláne nem a Leverkusen ellen látott kínlódás után. Lényeg a lényeg, a Bajnokok Ligáját ezennel erre az esztendőre nagyjából le is tudtuk, hiszen már csak egy, számunkra formalitásnak mondható záróakkordot kell a B csapattal lezongoráznunk Németországban.

Nyögvenyelős játék, botrányos befejezések, peches kapufák, sérülés sérülés hátán, ami az elpusztíthatatlannak tűnő Messit is utóléri. Miután másfél hét alatt két nagy fülest is kaptunk (bár így visszanézve a Sevilla elleni inkább csak azért fájt, mert az előző helye még sajgott), alig vártuk az egyébként hátunk közepére kívánt októberi válogatott szünetet. Ott aztán varázsütesre magához tért a csapat, bár valószínűbb, hogy sokkal egyszerűbb okai vannak ennek. A legutóbb már vigvik is pedzegette, hogy Lucho végigtolhatott valami alapozást, amire nyáron kevés idő volt, mondván ősszel csak megúszunk egy nagyobb beragadást, cserébe a hajrában ez kamatozni fog. Másrészt Neymar fizikálisan utólérte magát, a tizes helyett tizes lehetett, végleg elhallgattatva a kritikusait, köztük Joey Bartont is. Végül bekövetkezett az, amit október elején a legvadabb álmainkban sem képzeltünk volna - történelmi győzelem a Bernabeuban, olyan siker, amelynek a képkockái pont úgy égnek az agyunkba, mint a 2005-ös 0-3-é, vagy a 2009-es 2-6-é.

Amikor Ra-ra-rafa Benítezt kinevezték a Real élére nyáron, és betették neki ezt a 2009-ben készült videót azzal a felkiáltással, hogy valami ilyesmit szeretnének majd látni, akkor ott félreértették egymást, azt hiszem. Baromira félreértették egymást.

Más lett ez a világ. A válogatott okozta közel harminc éve nem ismert euforikus, katartikus érzés után egy újabb pofont kapott az emberiség, amely mellett nehéz elmennünk szó nélkül. Mindig is azt hittem, a gonosz sosem férkőzhet a sport közelébe. A sport több ennél. A labdarúgás több ennél. Egyfajta szentség, erőd, amelyet a legutolsó, elfelejtett, elkeseredett ember is tisztel és elismer. A stadion pedig, amely nekem is és neked is - klubszimpátiától függetlenül - maga a szentély, a hely, ahol kilencven percre minden gondunkat és bajunkat elfeledjük, a külvilág gondjai számára érinthetetlen erőd. Most valaki megpróbálta átlépni ezt a határt, s félelmet és gyűlöletet akart vinni oda, ahol annak soha nem volt, és nem is lesz helye. Hajtás után El Clasicó.

Meccs előtt még azon filóztam, mennyire örülnék akár egy kiszenvedett, egygólos győzelemnek is ez ellen a flottul összerakott Villarreal ellen. Sérültek sérültek hátán, Arda fellebbezéséről sem hallani egy ideje, Rakitic is kiesett, a négyből két csatárunk fogalmam sincs, mit keres az első csapatnál, és még Douglas sem bevethető, hogy legyen egy kis (kár)örömünk is. Aztán elég volt kilencven perc, és minden megváltozott… kivéve Douglast. Douglas ökör örök.

Luis Enrique csapata egy Clásicó előtti szintfelmérőre hivatalos ma a Camp Nouban. Este hatra árnyalódik a kép, tisztábban látjuk majd mennyire is lett szervezett a csapat, a komolyabb meccseken mire megyünk Messi nélkül. Igazán szórakoztató összecsapásra van kilátás (annak aki nem szokott két agyvérzést lábon kihordani egy feszültebb mérkőzésen), a Villarreal csak négy ponttal szerzett kevesebbet eddig az éllovas Barca-Real párosnál, idén már pofán csapva a Bilbao, Atleti, Sevilla hármast is.

Sikerült szintet lépnünk a Sevilla elleni vereség óta, sokkal magabiztosabban lépnek pályára Neymarék, mint ahogy mi is nagyobb kedvvel ülünk a tévé elé. Ne kiabáljuk el, de az utóbbi időben nem sérül meg meccsenként valaki, sikerült a befejezéseken is pontosítani, és a védekezés is kezd halványan a tavalyi évhez hasonlítani - a Getafe kaput sem nagyon talált, holott idén jó formát mutattak saját közönség előtt. A formajavulás egyik fő kulcsa a brazil, aki Messi hiányában vezér tud lenni.

Végre! Vééégre, hosszú idő után úgy dőlhettem hátra meccs után, hogy vita nélkül, teljesen megérdemelten, jó játékkal hozta a csapat a meccset és a három pontot. Végre volt valami formánk, végre volt tiszta elképzelés a játékunkban, végre volt Barcás letámadás (igaz, kissé még akadozott), végre volt vállalható labdajáratás… végre visszakaptam a csapatom?