Copa del Rey, első kör, odavágó: Hércules CF - FC Barcelona
2016.11.30. 15:00 - ladlac
Komoly pofon az Anoetában, vadul kongó vészharangok. Ismerős? Nem akarnám november végén temetni a szezont, de egy ideje már reménykedünk, hogy visszatalálunk a helyes útra, aztán mindig gyorsan elbizonytalanodunk. Viszont alapvetően optimistán állok a dolgokhoz, innen még simán hozható egy nagyon jó tavasz. És jobb is január végétől belelendülni a dolgokba, mint a legtöbb puskaport októbertől ellőni, hogy aztán a szezon legfontosabb részére csak a cidri jusson. Ugyanakkor ma bármennyire szeretnénk, semmivel nem leszünk okosabbak a folytatást illetően, ez a meccs majdnem légüres térben lesz.
Szeretem a Király kupa első párharcát. Persze abszolút önző érdekek miatt, a sűrű menetrendben akad egy hét, amikor a legjobbak szusszanhatnak egyet, a többiek értékes percekhez jutnak, és még egy-egy fiatal is megkapja a lehetőséget, hogy felfigyeljünk rá. Bár valószínűleg mindenki inkább arra kíváncsi, hogyan is reagálunk a hétvégi pontot érő vereségre a Klasszikuson, még várnunk kell, hogy a kezdő tizenegy összekapja magát fizikálisan és mentálisan is. Papíron az utóbbi idők legütőképesebb keretét hozták össze Robert Fernandezék, szóval az ilyen meccseket is gond nélkül kellene hoznunk, de tavaly a Villanovense rámutatott, hogy ha a játékosok nem bizonyítani akarnak, hanem csak túl lenni a kilencven percen, akkor igen könnyen halálra unjuk magunkat a tévé előtt.
Az ellenfél az alicantei Hércules lesz, akikről szerintem mindenkinek egyből az ugrik be, amikor Guardiola harmadik szezonjának rögtön az első hazai meccsén a Camp Nouba piszkítottak. Pontosabban Nelson Valdez, kétszer, személyesen nekem címezve. Mivel a Dortmund szereplését is figyelemmel követem, nem volt számomra ismeretlen a paraguayi gólzsák, akinek a statisztikáin elég sokat élcelődtem egykor, úgyhogy akkor nagyon azt éreztem, hogy nekem üzent a duplával. Azóta persze jelentősen átalakult a keret, régen nincs már ott sem Valdez, sem Trezeguet, de még a csodálatos Royston Ricky Drenthe sem, bár ő éppen elférne, kb. hasonlóan színvonalas bajnokságban játszik az Egyesült Arab Emirátusokban. Az akkori keretből egyébként már csak a 38 éves Paco Pena maradt hírmondónak. Valószínűleg ezek lesznek karrierje utolsó nagyobb meccsei. Bár már régen találkoztunk, nem lesz ismeretlen a stáb számára a csapat, ugyanis a harmadosztályban játszottak idén a Barca B-vel, ahol ki is kaptak 3–1-re. Amellett, hogy ilyenkor az alsóbb osztályú gárda mindig felpörög, tudván, hogy több néző láthatja őket, mint egyébként a teljes szezonban, csúnya lenne, ha nem tudnánk előnnyel érkezni a visszavágóra.
Egészen biztos egy felforgatott kezdőt fogunk látni, csupa olyan arccal, akik nem jutnak sok szerephez az El Clasicón. Már a kapuskérdés is érdekes, Cillessen és Masip is esélyes lehet a játékra. Utóbbi évek óta küzd a lehetőségért, a hollandot viszont nyilván nem azzal csábították Katalóniába, hogy a VIP-boxoknál is exkluzívabb helyről nézheti majd a mérkőzéseket. Az utóbbi hetekben voltak olyan hírek, amelyek szerint Lucho elégedettebb Vidal hozzáállásával, de hogy ez játékpercekben kamatozik-e, arra hatalmas pénzt nem tennék. Itt a B-ből Nili lehet alternatíva, ha még jobban éreztetni akarják a hátvéddel a feleslegességét. Középen Marlon helyét mindenképpen biztosra venném*, lehet, hogy végre éles szemmel sikerült egy nagy potenciállal bíró játékost kiszúrni, aki majd a felnőtt csapat számára is hasznos lesz. Umtiti játékra kész, de csereként egyelőre valószínűbb a pályára lépése, inkább Borja Lopéz lehet Marlon partnere. Alapból nem lenne kérdéses Digne játéka, de egyelőre nem tudni, hogy Alba hogyan épül fel szombatra, így akár az is előfordulhat, hogy nem merik megkockáztatni a francia játékát. A középpályán Alena kaphat lehetőséget, Denis Suárez és André Gomes társaságában. A támadósorban pedig Rafinha, Arda és Alcacer szerepelhet, végre itt is korrekt alternatíváink vannak. A Hercules az utóbbi két mérkőzésén hat gólt kapott, ha Paco ma sem kezdi meg a gólgyártást, félő, a frusztráltsága megakadályozza, hogy valaha is hasznos legyen a Barca számára. Mindenesetre Marc Cardona remek formában hozta le az őszt, a B-től felhívott srác biztosan nagyon várja a bemutatkozást. A hazaiak edzője az a Luis Tevenet, akinek a csapatával 2013-ban és 2014-ben is kezdtünk a tizenhatba jutásért, és sem a Cartagena, sem a Huesca nem úszta meg otthon négy gól alatt, szóval ma is magabiztos sikert szeretnénk látni.
*Annyira biztos voltam a Celtic elleni debütálás után Marlon játékában, hogy a poszt befejezéséig fel sem tűnt, hogy nincs a keretben.
Várható kezdők:
Buiges - Dalmau - Román - Pol Bueso - Pena - Omgba - Espinosa - Salinas - Minano - Gaspar - Mainz
Cillessen - Vidal - Borja Lopéz - Umtiti - Digne - Gomes - Alena - Denis Suárez - Rafinha - Arda - Alcacer
TV: 22.00, DigiSport2