totelcamp

Pár hete, a legutóbbi BL-meccsünk előtt azt fejtegettem, hogy nem feltétlen kell győzni, mert anélkül is biztosnak látszik a csoportgyőzelem. Úgyhogy mielőtt belezavarodnék itt a szövevényes eszmefuttatásomba, szögezzük le gyorsan, hátha a fiúk megint komolyan veszik az intelmeim: kell a három pont.

A Celtic az az ellenfél, aminek a neve hallatán szerintem a régi motoros Barcásoknak némileg görcsbe rándul a gyomra. A skót labdarúgás említésére egy lényegében egydimenziós birodalom fenséges képe sejlik fel mindannyiunkban, ahol a rúgás, mint a létezés kvintesszenciája és a futball alapfogalma köré építkezik minden. A rúgás - melynek tárgya lehet bármi (szögletzászló, kapufa, orrsövény, stb.)- leglényegesebb jellemzője a nagysága, s mivel a skótok nem bonyolult népek, így egyszerűen az a szabály, hogy minél nagyobb, erősebb a rúgás, annál jobb.

Szintén ismert, hogy ebben a mágikus egydimenziós birodalomban folyton esik az eső (nagy kérdés persze, hogy honnan, mert ugye csak egy irány van), a talaj pedig mélyebb, mint egy Kiszel Tünde naptárfotó íkúja. Ellenben a hazai közönség az annyira nagyszerű, hogy az egydimenziós futballt nem hogy kettő, hanem rögtön háromdimenziós objektumként öleli körül, s ezzel mintegy legitimálja is létezését a hagyományosan háromdimenziósnak gondolt világunkban.

Ebből az álmoskönyvek szerint nem sok jó következik, a tradícionálisan négyszer köbgyök kettő a píediken-dimenziós futballt játszó Barcelonának.

Na most az a helyzet, hogy jelenleg azt gondolom, ez a sarkos kijelentés az álmoskönyvekből egyre kevésbé igaz. Érdekes végignézni a legutóbbi találkozásainkat; indítsuk a dolgot 2012-ből: Tito megörökölt Peptől egy a bunker ellen látványosan kínlódó csapatot, és megkezdte a reformokat, amelyek azóta is folyamatosan tartanak, és viszik egyre távolabb az együttest a guardiolai úttól. Azon az őszön azonban még csak korai fázisban voltunk, ami nagyon szépen ki is bukott: hazai pályán 94 percnyi kínlódás jutott osztályrészül, s végül hátrányból fordítva, Jordi Alba utolsó pillanatos góljával lett meg a hőn áhított győzelem. Idegenben meg tulajdonképpen simán kaptunk ki, a szépítés is már csak a hosszabításban jött össze.

Egy évvel később Tata dicstelen, de talán utólag kissé túlzottan lefitymált szezonjában már sikerült mind a hat pontot összeügyeskedni: idegenben a sérült Messi nélkül felálló Barca kifejezetten jó játékkal, egy roppant taktikus, okos diadalt aratott, otthon pedig már valódi gála következett (ismét Messi nélkül, igaz ezúttal már tét nélkül). Legutóbb, a Lucho-csapat Celtic-debütálásán meg mindannyian emlékszünk, mi volt.

Szóval a Celtic-meccseken végigtekintve szépen kirajzolódik egy pozitív ív, ami szerintem kivetíthető úgy általában a csapatra is: a bunker ellen egyre kevesebb gondunk van az utóbbi években (hát legalábbis ahhoz képest biztosan, hogy úgy általában mennyi gondunk van).  Ráadásul ugye ez a Rodgers-féle Celtic talán annyira nem is bunker, mint azt az előítéleteink alapján gondolnánk.

Az eddig bemutatott pozitív trenddel szemben azonban odatehetjük a hétvégi döntetlent, illetve hogy most azért nagy általánosságban nincs hurráhangulat a csapat körül. Ha Bendak vészcsengője talán túlzottan élesen kerreg is, de tény, hogy ez az ősz nem a Barca brillírozásáról szólt eddig. Ez egyrészt egyáltalán nem baj, mert ha a tavasz viszont arról fog, akkor boldogok leszünk. Másrészt azért - valljuk be - annyira nem is jó.

Kicsit olyan ez, mint a maratonista futás közben. Ha sikerül gyorsan túltenni magát a holtpontokon, akkor a végére nagyon jól összeállhat a futása, hiába kínlódik közben viszonylag sokat. Ha viszont menet közben szétesik... Jelenleg a csapat szerintem keményen küzd azért, hogy összeálljon ismét a gőzhenger. A folyamatos döccenők után eddig mindig sikerült összekapniuk magukat, de tartós jó formáról, győzelmi sorozatról nem beszélhetünk. Lassan pedig elérkezünk a szezon azon periódusához, amikor azért illene konzisztensen valami nagyon faszát mutatni.

Ilyen szempontból érzem fontosnak ezt a meccset, jó lehetőség ez: a nagy presztízsű sorozatban megkezdeni az önbizalom felépítését egy kemény, de verhető csapat ellen. Zárásként visszakanyarodva a kezdéshez: a három pont a csoportelsőség szempontjából igazából még mindig nem létszükséglet (elódázhatjuk a döntést az utolsó hazaira), de mindenképp szerencsés dolog lenne, ha a BL-ben sikerülne már most úgy istenigazából megindulni.