totelcamp

Az Atlético és a Barcelona természetesen sokszor találkozott már a spanyol kupa hosszú történelme során. Egy összecsapás azonban kiemelkedik a többi közül - számunkra most nem csak azért, mert a modern kor talán legnagyszerűbb mérkőzését hozta a Camp Nouban a visszavágó, hanem azért is, mert éppen abban - az általunk is nemrégiben felidézett - 1996-1997-es szezonban került rá sor, amikor Simeone még az Atlético, Luis Enrique pedig a Barca vezére volt. Mármint a pályán természetesen. [Később, a 2003-2004-es évadban újra egymásnak feszült Cholo és Locho Lucho, de akkorra már mindketten túl voltak a zenitjükön.]

Mivel a válságnak pillanatnyilag vége, marad időnk olyan eseményekről szót ejteni, amik gyakori beszélgetésekre - olykor vitákra - késztették/késztetik a Barça szurkolóit, lényegében már a szezon kezdete óta. Ezen belül is van egy olyan téma, ami jellemzően megosztja a tábort, ez pedig Xavi jelenlegi helyzete és/vagy szerepe a pályán. Múlt héten botlottam bele valamibe, ami ha nem is adhat teljes értékű választ, talán segíthet megérteni, miért is csábította vissza őt Luis Enrique, illetve miért is ragaszkodik - első ránézésre ostoba módon - ahhoz, hogy minél több percet kapjon a pályán.

Továbbra is tövig nyomjuk a gázpedált három nap/meccs ritmusban, de a csapat formáját elnézve egy kicsit sem bánjuk. Ritkán érzem úgy, hogy a kupaszereplés jókor jön, vagy belefér az egyébként sűrű naptárunkba, de ha az Atleticón sikerülne valahogy keresztülfúrni magunkat, onnantól azért lényegesen jobb esélyekkel vághatnánk neki az utolsó két körnek... Persze nem túl szépek az emlékeink a Getaféról, vagy adott esetben a Villarreal sem adná olcsón az irháját, de a kisebbik rossz (és Lucho rotálós) elvén sokkal jobban járhatunk majd, mint mondjuk egy Pepével aki Ramos hátán lovagolva a kezében Coentraót suhogtatva készülne lefejelni Sergi Robertót...

Elche - Barcelona 0-4 (0-3)

A vasárnapi "szörvájvör só" nyerteseként duzzadó pöccsel diadalittasan néztük végig a világ egyik legkorruptabb szervezetének néhány éve még nívósnak tartott díjátadóját, ahol CR bezsebelhette a harmadik aranybogyóját Messi és Neuer előtt (még egyszer gratula), az edzők közt pedig a minden bizonnyal bányász felmenőkkel is rendelkező Jogi Löw lett a befutó. Ez mind szép, és valamilyen szinten rendben is van, de a legjobb tizenegyet elnézve átfut az agyamon, hogy akárki is választotta be David Luizt és Iniestát (Imádlak, Te kopasz Isten!), vagy hagyta ki Godínt, Mascheranót, Modricot vagy Alvest Müllert, azt az objektivitás teljes hiányának vádjával állítanám ki élet-halál meccsre a részeg Vinnie Jones vagy a felingerelt Paolo Montero ellen.

Rohadt takony geci csapat ez az Atleti - mondta volt egy ismerősöm közvetlenül a meccs után, és minden örömünk ellenére is joggal említhetjük meg a tegnap látott eseményeknek ezt az aspektusát is. Mert ugyan volt/van okunk elismerni azt, amit Simeone ebből a korábbi középcsapatból alkotott, mégis nehéz nem észrevenni (pláne szó nélkül megállni), mostanra mennyire túllőtt a célon.

Tolerálható az, hogy egy csapat a fizikai elemekre építi a játékát, az szintén, hogy motiváltan hajtanak meccsről-meccsre, az viszont már a nagyon nehezen elfogadható kategória, amikor az alattomos utánrúgásokról, a gusztustalan heccelésekről, meg persze az ellenfelek földre lökéséről szól a futballtudományuk.

Még mindig értetlenül állok a tény előtt, hogy miért is nem zavarta le azonnali pirossal mindkét(!) madridi faszt a bíró? Átírták a szabálykönyvet, és újabban már ezeket is meg lehet úszni büntetlenül?

Barca drukkernek lenni sohasem unalmas. Vagy a fellegekben járunk és az önbizalomtól át tudnánk gázolni az egész világon, vagy eluralkodik rajtunk "mifolyikittgyöngyösön?!" fíling és a nap se jön föl többet. Az elmúlt napok/hetek történései után tehetetlenül kell végignéznünk, ahogy a klub a szemünk láttára zabálja fel saját magát. Éveken át figyeltük, hogyan szivárognak el a kulcsemberek a vezetőségből és az edzői stábból. Írtuk, mondtuk, éreztük, hogy ennek egyszer még meglesz a maga böjtje. Jelentem, eljött a nap!

Még tavaly decemberben esett meg az eset, hogy Gaggio1981 az egyik kommentjében olyan sikerülten szedte pontokba a klub, a csapat jelenlegi problémáit, hogy azonnali lájkcunamit idézett elő az olvasók köreiben.

Frissiben fel is ajánlottam neki, hogy gyúrja át az alapanyagot leközölhető poszttá, ami meg is történt, a továbbiakban pedig el is olvashatjátok. Tekintsük az írást egyfajta összefoglaló óévbúcsúztatónak (persze utólag, mert mostanra tudtam elkészülni vele), a szó ettől a pillanattól Gaggióé.

Illetve csak majdnem, mert:

Szolg. közl. 1.: decemberben, amikor az írás született, még nem tudhattuk, hogy Zubizarreta tegnap ki lesz rúgva. Ez persze evidencia, de hátha akad, aki számára nem…

Szolg. közl. 2.: decemberben még nem láttuk a hétvégi meccset. Szintén evidencia, de hátha akad, aki számára nem...

Real Sociedad - Barcelona 1-0

Igen, Lucho nagy ökör volt. Piqué padra ültetése, illetve a középpálya összetétele is erősen véleményes döntés. Másrészt megmondom őszintén, engem igenis zavar - és ez nem feltétlen Luis Enrique hibája-, hogy Messi Neymarral párban extra szünetet kap, és így az első bajnokinak játékra alkalmatlan fizikai állapotban futnak neki. Nem csak szimplán három pontunk bánja a seggrázásukat, hanem egy kihagyott lélektani ziccer is... Illetve lehet tőlem ripacskodni meg vedelni, de akkor basszanak utána oda a pályán is, ha gáz van. Ne Galaschek Peti ácsorgási rekordjait döntögessék, hanem a védőket! Nem akarok vészmadárkodni, de most tulajdonképp teljesen nyílttá tehettük volna a bajnokságot, helyette kivívtuk magunknak a lehetőséget arra, hogy jövő héten végleg elbúcsúzhassunk tőle.