Sötétben tapogatózva
2017.02.01. 18:30 - pulga
A szezon felénél még mindig csak a sötétben tapogatózunk, rengeteg a megválaszolatlan kérdés a csapat körül. Most akkor mit is játszunk? És amit játszunk, az jó-e nekünk? Mik a céljaink ebben a szezonban? stb. Főleg az utóbbit kéne nagyon gyorsan letisztázni, mert a február vízválasztó lehet. Sorban Atlético (i), Bilbao (h), Atlético (h), Alavés (i), PSG (i), Leganés (h), Atlético (i). Hét meccs egy hónap alatt, és egyedül a Leganés elleni hazai bajnoki tűnik simának.
Az volt a jó a tegnapi meccs forgatókönyvében, hogy kb. minden jóérzésű barcelonai Luchóval az élen pontosan így képzelte el. Az ellenfél jön, mert jönnie kell, mi meg majd kontrázunk, mert feltolt védekezés ellen azt kell, és persze nem utolsó sorban mert most már tudunk is. Neymar gyorsasága, Messi "képességei" és Lalyos fizikai jelenléte ebben a rendszerben aztán nagyszerűen kamatoztak, s a főként szűrésre kalibrált középpálya Mascheranóval az élen nyomta is a zsugát a tridente alá.
Mielőtt még valaki sérelmezni kívánja a mai pontozást, annak előre leszögezném, hogy a tegnapi "átoktörő" győzelem se nem volt látványos, se nem volt Barcás, ezért az egyéni értékelések során is inkább máshonnan közelítettem meg a játékosok teljesítményét. Hajtás után szoci verés.
Hiszitek, vagy sem, szinte napra pontosan két éve történt, hogy egy förtelmes időszak után, az FC Barcelona 3-1 arányban csapta el az Atletico Madrid csapatát Suarez, Neymar és Messi góljaival. Ami azután a lélekemelő győzelem után történt, gondolom mindenki számára emlékezetes. A banda beindult, Lucho és a csapat egymásra talált, a szezon pedig ment a történelem könyvekbe.
Ha akad még valaki, aki neadjisten nem tudná miért is hívják a San Mamést oroszlánbarlangnak, az a tegnapi mérkőzés után minden bizonnyal megvilágosodott. A harcias mentalitás, a megalkuvást nem tűrő küzdelem tökéletes jellemzése a baszk csapatnak, amelynél csak saját szurkolótábora akarja jobban a győzelmet. Ennek megfelelően a hangulat mindig félelmetes, a lelátó népe pedig valóban tizenkettedik emberként van a pályán. Mindez a klub történetével és jól ismert filozófiájával kiegészülve egy rendkívül különleges elegyet alkot, s teszi teljesen egyedivé az Athletic Bilbao csapatát. A játékosokba fiatal koruktól belenevelik a baszk nép és a csapat hitvallását, amely egyfajta harciszellemmé manifesztálódik, s köszön vissza a pályán élet-halál harcá alakulva. Ha elbukunk, a népem is elbukott.
Szórakoztató játékkal, török mesterhármassal és persze feledhetetlen Pákó góllal búcsúztattuk az elmúlt esztendőt, így jutalmul egy piszkosul kemény ellenféllel indíthatjuk a 2017 -es évet, illetve folytathatjuk a kupában ott, ahol abbahagytuk. Hajtás után vonulunk a San Mamésba.
Komoly pofon az Anoetában, vadul kongó vészharangok. Ismerős? Nem akarnám november végén temetni a szezont, de egy ideje már reménykedünk, hogy visszatalálunk a helyes útra, aztán mindig gyorsan elbizonytalanodunk. Viszont alapvetően optimistán állok a dolgokhoz, innen még simán hozható egy nagyon jó tavasz. És jobb is január végétől belelendülni a dolgokba, mint a legtöbb puskaport októbertől ellőni, hogy aztán a szezon legfontosabb részére csak a cidri jusson. Ugyanakkor ma bármennyire szeretnénk, semmivel nem leszünk okosabbak a folytatást illetően, ez a meccs majdnem légüres térben lesz.
Néhány hónapja épp drága jó Gerardunkat kérdezték afelől, miben más ez a csapat, mint az elmúlt évek Barcelonája, amire ő csak ennyit válaszolt:
- - "Megtanultunk szenvedni. Megtanultunk szenvedve nyerni!"
Ha szezon végén megemlékeznénk a top három legérdektelenebb mérkőzésről, a mai esti valenciai fellépés biztosan közte lenne. Egyszerűen kínosnak érzem az egész szituációt, egy elődöntőben, egy Valencia ellen a Juvenil A csapatban szereplő Carlos Alena is a nevezett játékosok között van. És ez elsősorban nem a tehetségének szól (bár régóta nagyra tartják), hanem annak, hogy Luis Enrique egy másodpercig nem tart attól, hogy kieshet a csapata. Egy elődöntőben, egy Valencia ellen.