totelcamp

A vadászat írott és íratlan szabályai között külön fejezet a sebzett vagy magát végveszélyben érző állat megközelítése és elejtése, amely komoly körültekintést, felkészültéget és különös óvatosságot igényel. Számos vadásztörténet dolgoz fel tragikus eseteket, amikor a gondatlan vadász, a már általa halottnak, vagy mozgásképtelennek hitt állat közelébe merészkedett, az pedig utolsó erejét összegyűjtve súlyosan megsebesítette, vagy még szerencsétlenebb esetben meg is ölte.

Ma este a kiesőjelölt Sporting de Gijón kerül terítékre a Camp Nouban.

A legnagyobb hiba, amit az ember a labdarúgásban, vagy bármilyen más sportágban elkövethet, az a múlton való kesergés. Felőröl és még több hiábához vezet. Gyakran hallhatjuk is profi sportolóktól a jól ismert és üresnek vélt "csak előre kell tekinteni" frázist. Nos, nem az. Ha az ember kétségekkel telve fut ki a pályára, akár fordulhat is vissza. Ha nem hiszel magadban és a képességeidben, ha nem érzed magad elég jónak ahhoz, hogy elérd a céljaidat, semmi helyed a profi sportolók között.

Hatalmas gyomrosként éljük meg az elmúlt heteket. Lehetetlen bármit is írni, tippelni, okoskodni, mert a Valencia ellen világossá vállt, hogy most olyan meccskép mellett is képesek vagyunk kikapni, amivel egyébként százból kilencvenkilencszer hoznánk a három pontot. A képlet egyértelmű, tényleg ellőttük az összes előnyünket, ha bajnokok akarunk lenni, meg kell ragadni az utolsó esélyt, és élni vele.

Mióta 2012 nyarán Guardiola elhagyta a csapatot, önkényesen is ragaszkodunk ahhoz, hogy párhuzamot állítsunk az aktuális Barca és a Pep-team között. Az idei szezon a tökéletes példa, hogy a taktikai felkészültségen túl mi a legnagyobb különbség Luis Enrique és a bajor berkekben kopasznak csúfolt katalán edző között.

Nem túl szép napok állnak mögöttünk, mondanom sem kell. Egy fronton kifáztunk, de maradt még kettő, amin lehet bizonyítani. Ma kezdődik a bizonyítások sora, a Valencia jön a házhoz. Győzni kell, nyilván.

És nemcsak ma.

Nézzük.

Mindig is tudtuk valahol belül, hogy egyszer ez vissza fog ütni. Mármint nem Simeone (ő is persze), hanem az emberfeletti terheltség, a három (néha négy, öt) frontos háború, az állandó problémák, szerződés- és adóügyek és a többek között ezek okán szinte időzíthetetlen forma. Nem ősbűnök vannak tehát, sem pedig bűnbakok, tények vannak, amiket mindig is tudtunk, csak hát minekutána úgysem tudunk mit kezdeni vele innen, a laptopjaink mögül, hát igyekeztünk a lehető legkevesebbet foglalkozni velük, idegrendszerünk védelme érdekében.

De elérkezett.

És legalább stílusosan.

Az a furcsa ebben az egész Real Sociedad mágiában, hogy ülhet bárki a baszkok kispadján, lehet bármilyen felforgatott védelmük, lehet akármennyi játékosuk sérült, ezek akkor is elverik a valagunkat. Már az Atlético ellen is rezgett a léc, de a tegnapi után elég tanácstalanul bámultunk a semmibe. A Sociedad rögtön a meccs elején megszerezte egy tökéletes fejesgóllal a vezetést, majd SÜN-t kiáltott, és a széleket feladva ökölbe szorított farpofákkal, teljesen megérdemelten bekkelte ki a hátralévő másfél órát.

Feltehetőleg valamilyen sötét mágia vagy egyéb boszorkányság védi az Anoetát, más magyarázatot ugyanis nem igazán tudunk arra, miként voltunk képesek az utóbbi öt évben egy középcsapat otthonából csupán egyetlen árva pontot elhozni. Közben megfordult néhány edző a Barca élén, de sem Guardiola, sem Vilanova, sem Martino, sem Luis Enrique nem tudott itt győzni. Viszont ha idén bajnokok akarunk lenni…

Még az ős NST-n született egy poszt a di Matteo-féle Chelsea BL győzelme kapcsán: "szeretni nem kell, tisztelni muszáj" címmel. Valahogy így vagyunk az Atlético Madriddal is. Simeone legénysége nem az eszéről híres, de amit csinálnak, azt jól csinálják. Mégis, Luis Enrique Barcája ellen már hetedik alkalommal dől romba az eltervezett taktikájuk. Tény, a fizikai párharcokra építő, pozíciós játékuk nem ez ellen a katalán csapat ellen lett kitalálva.