totelcamp

A szezon felénél még mindig csak a sötétben tapogatózunk, rengeteg a megválaszolatlan kérdés a csapat körül. Most akkor mit is játszunk? És amit játszunk, az jó-e nekünk? Mik a céljaink ebben a szezonban? stb. Főleg az utóbbit kéne nagyon gyorsan letisztázni, mert a február vízválasztó lehet. Sorban Atlético (i), Bilbao (h), Atlético (h), Alavés (i), PSG (i), Leganés (h), Atlético (i). Hét meccs egy hónap alatt, és egyedül a Leganés elleni hazai bajnoki tűnik simának.

Sajnos bokros teendőink vannak*, kommentfogó poszt következik vitaindítónak szánt pontokba gyűjtve.

Még az ős NST-n született egy poszt a di Matteo-féle Chelsea BL győzelme kapcsán: "szeretni nem kell, tisztelni muszáj" címmel. Valahogy így vagyunk az Atlético Madriddal is. Simeone legénysége nem az eszéről híres, de amit csinálnak, azt jól csinálják. Mégis, Luis Enrique Barcája ellen már hetedik alkalommal dől romba az eltervezett taktikájuk. Tény, a fizikai párharcokra építő, pozíciós játékuk nem ez ellen a katalán csapat ellen lett kitalálva.

Naivan mást vártunk, aztán persze összejött a legrosszabb forgatókönyv. Az Atletin kellene túljutni a BL elődöntőjéért. Egy olyan csapaton, akik akkor érzik magukat a legjobban, ha valaki rájuk akarja kényszeríteni az akaratát, birtokolni akarja a labdát, kezdeményezni akar ellenük. Ha egy összecsapásban ők a nagycsapat, hajlamosak megszenvedni, mint ahogy az látszott a PSV ellen, de ha odaadhatják a labdát, visszaállhatnak, faraghatnak, kontrázhatnak, akkor nagyon jól tudják leplezni a hiányosságaikat. Kétrészes gladiátorharcra készülünk.

21 bajnoki meccsen nyolc gól. Nyolc. Az Atleti védelme kevesebbet zabál, mint a dílerek szerint obszcén keveset fogyasztó három hengeres mi autónk magyar csoda, pedig a friss tulajok abban is rendszeresen azt hiszik, hogy bedöglött a mutató.

Az Atletico nyári költekezését elnézve sokan - joggal - aggodalmaskodtak a viszonylag korai Calderónos randevú miatt, hisz Jackson Martinez, Vietto, Koke és Griezmann neve rengeteg ellenfélre a frászt hozza, de aki egy kicsit is ismeri a labdarúgás világát, tisztában van vele, hogy Simeonénak ezt a kifejezetten pofás keretet még sokáig tart egy igazi "Cholós" csapattá gyúrnia. Az Atletico kezdőjén végigfutva arra számíthattunk, hogy a két verőemberre (Gabira és Tiagora) támaszkodva amolyan harmonikaszerűen igyekeznek rövid, de intenzív letámadásokkal tarkítani az egyébként szilárd védekezésre épülő taktikájukat. Egy dolog persze felrajzolni valamit a mágnestáblára, másik pedig kivitelezni azt.

Mi ez már megint? Erre kell haza jöjjek? Tényleg erre? John jóképű és jóhumorú, ámde annál rejtélyesebb ismerőse a szívemből szólt januárban. Simeone és változó összetételű, viszont lényegében konstans tahóságú csűrhéje jelenleg mérföldekkel veri a szimpátiaskálám negatív végén a Pedróval és Cesckel hígított Chelseat, a jól igyekvő, de fociban kevéssé mérvadó Espanyolt, valamint a Mourinho távozása óta fénysebességgel felfelé törő Real Madridot is. Mindegy, Simeone kitöltötte a Cruyff-féle négy évét, szóval idén széthullanak - és ezt tekinthetik fenyegetésnek.

Tripla. Színes, magyarul beszélő, spanyol dráma, 270'. Csak elérkeztünk idáig, minden sorozatban, ahol elindultunk, elég egy győzelem az aranyhoz, szóval a minden meccs egy döntő kijelentés már nem csak motivációs eszköz, hanem tény. Luis Enrique a halhatatlanság kapujában áll, de ne felejtsük, nem egyszerű dolog belépni rajta. Mascherano figyelmeztett hétközben: három mérkőzésen elérhetünk, vagy elbukhatunk mindent. Első felvonás.

A fene nagy semmittevés közben legalább bloggerek a dolgozzanak már egy kicsit - na nem kell aggódni, nem erőltettük meg magunkat, csak nyúltunk egy kis jófélét (vagy legalábbis nekünk tetszik) a squawka.com-ról, az eredeti itt található. Hajtás után következik a blogalizált verzió - kevertem azért hozzá egy kis kolbászhúst -, például mert utálom a "minden mondat új bekezdés" angol újságírói szokást, meg mert fordítani rettenet unalmas. Itt-ott hozzá is fűztem néhány gondolatot (ezeket kiemeltem), de a többi rész sem követi igazán szigorúan az erdetit, egy nyelvvizsgán valószínűleg simán elbuknék vele. A forrás nem éppen friss, manchesteri kirándulásunk után kevéssel született, és nem is annyira rólunk szól, mint inkább a 4-4-2 rendszerről, speciálisan Pellegrini és Simeone munkásságáról. Tekintsétek egyfajta előhangolónak a jövő heti BL meccsre.

Éreztem én, amikor rám jutott az értékelő, hogy nem lesz könnyű menet, de erre a már-már groteszk forgatókönyvre még én sem számítottam. Hölgyeim és uraim, az van, hogy Luis Enriquével immárom harmadik alkalommal sikerült leverni az Atletico Madridot, ráadásul teljesen megérdemelten. Ha valaki ilyesmit állít újév környékén, hogy januárban majd szórunk három ilyen meccset ez ellen a brigád ellen, azt belöktem volna pucéran a Kék Osztriga bárba egy tubus vazelinnel a kezében. Efféle győzelmi sorozatot utoljára egyébként egy bizonyos Pep Guardiolával sikerült véghez vinni...