totelcamp

Eljött ez a pillanat is, gyerünk, kezeket a magasba, bajnok a Barca, lehet döngetni a mellet, posztolni katalánul a facebookra, lecserélni a borítóképet, leereszkedő megértéssel vegyes kárörömmel gratulálni a Reálos haveroknak, közben kuncogni, hogy Douglasnak több spanyol bajnoki címe van, mint Cristianónak, statisztikákban vitatni meg, hogy honnan számítjuk, ki a legnagyobb, hogy de az elmúlt huszonötből tizenhárom, az elmúlt nyolcból hat, mérgesen nyelni egyet, mikor a la decimával tromfolnak és emlegetni Francót, meg az elnyomás éveit, megkérdezni, hogy ki is lőtte a legtöbb gólt az idényben, aztán ebbe belefáradni és mosolyogva dőlni az ágyba, mert hogy bajnok a Barca.

Másnap a hajtás után.

A mérkőzés sima volt, Lali királlyal mindenki rúgatott gólt, rendben is van ez így. Messi 12%-os töltöttségi állapotban is jobban szöktet mint bárki. Nem is fecsérelnék erre többet, merthogy túláradó érzelmeim által befolyásolva mindenkinek 10-es adnék, annak meg miértelme, ugye. 

Inkább írnák, írnék pár gondolatot az idényről, bár szerkesztőként csak a szezon felét töltöttük együtt (Isten és az isteni kollégák kegyelméből), de azért meccseket korábban is néztem.

A bajnokságot minden idők legjobb csapataként kezdtük, előbb botladozva, később jobb formában, jöttek szépen az eredmények, majd decemberben két döntetlen, január elején még egy és világos volt: valami tenni kell. Gyors beavatkozásként a TotElCamp leigazolt engem január harmadikán és elkezdődött a veretlenségi sorozat. (Most, hogy mondom, kérek is prémiumot.) Aztán jött a verhetetlenség imázsa, ami 39 meccsig tartott ki és aminek a Real vetett véget. Szomorú volt, de törvényszerű.

Ahogyan aztán törvényszerű volt a mélyrepülés is, a szerintem-okokat egy korábbi posztban kifejtettem: últerheltség, kiüresedés, szellemi és testi fáradtság jelei mutatkoztak a csapaton. Kifáztunk a BL-ből, de döntőig meneteltünk a kupában, magunkra rántottuk az üldözőket, hogy legyen miért spanyol bajnokikat nézni azoknak is, akik nem szurkolnak senkinek, mert hát a dráma.

Na, a dráma az kurvára elmaradt (szerencsére), minekutána a csapat rájött, hogy valamit be kellene húzni, ha már eddig elfutottunk, meg a prémium se kevés. (Nem úgy, mint az enyém.)

Így érkeztünk a végjátékhoz, ahol már minden mérkőzést mindenkinek meg kell nyerni, hogy bármi esélye is legyen ha bárki botlik. Mondjuk a jó az volt, hogyha mindenki minden meccset megnyer, akkor bajnok a Barca. 

És bajnok a Barca.

--------------------------------------------------------------

Tanulságok

Tartalom

Az előző idényben bevezetett és a tiki-takát váltó/erősítő direkt futball működik és sokat segít a csapat kiismerhetetlenségének megteremtésében. Az újra felfedezett kontrajáték rengeteg gólt hozott a konyhára, még akkor is, ha szentségtörés a labdatartó/járató futballban feltétlen hívők szemében.

 Forma

 Ha formában van, a jelenlegi Barca verhetetlen. Ha formában van. Az idén láttuk mindkét állapotot, a verhetetlent is és azt is, amikor egy tartalékos DVTK is komoly fejtörést okozhatott volna a katalán tizenegynek. Formában lenni pedig – főként két idény alatt – folyamatosan nem lehet.

Régiek

 A csapat gerince már évek óta velünk van. Lajos ugyan csak tavaly óta, de ha valaki azt mondja, nem illeszkedett be, az nem okos nagyon, de erről majd később. A törzsgárda kifejezetten megbízhatóan csinálta végig az idényt, noha a kiüresedés őket érintette leginkább, ezért láthattunk a szezonban néha varázs nélküli Messit, Busquetset, Iniestát, Alvest. Mindazonátal, amikor ezek a formák magukhoz tértek újra és újra a világ tetejére emelték a csapatot.

Újak

Hát nem lett az akindzsiből szpáhi, de még lehet, bizakodó vagyok. Arda ugyan nem váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeket, sőt, de még nem adnám fel. Én legalábbis. Vidalt mindazonátal sokkal többre tartom jelenleg, több is lesz belőle nálunk, lehet pár jó éve.

Fiatalok

Egyelőre „ugyanmár” kategória és ez aggasztó.

40 – the number of the beast

Jövő

Van hátra még egy kupadöntő ugye, aztán kitör a nyár. Nagyon, de nagyon remélem, hogy a klubvezetés végre hagy pihenőt ezeknek a kiváló férfiaknak, mert hiszem azt, hogy a kreativitás legnagyobb gyilkosa a monotonitás. Ha megint – persze a válogatott, olimpia, miazmás teendők mellett – végighakinztatják velük a felkészülési szezont, nagyon hamar ugyanitt találhatjuk magunkat és erre senkinek semmi szüksége. 

Felszabadult, boldog Barcelonára van szükségünk.

Nekünk és a világnak.