Hiszitek, vagy sem, szinte napra pontosan két éve történt, hogy egy förtelmes időszak után, az FC Barcelona 3-1 arányban csapta el az Atletico Madrid csapatát Suarez, Neymar és Messi góljaival. Ami azután a lélekemelő győzelem után történt, gondolom mindenki számára emlékezetes. A banda beindult, Lucho és a csapat egymásra talált, a szezon pedig ment a történelem könyvekbe.
A Barcelona kerete már csütörtökön megkezdte a felkészülést a River Plate ellen rendezendő klubvilágbajnoki döntőre. A nyilvános és jótékonysági célból megrendezett tréningen a leglelkesebb szurkolók ölthették magukra a megkülönböztető mezt, hogy maradandó futballélményt szerezzenek az amúgy üres mindennapjaikba. Luis Enrique kihasználva az adódó lehetőséget, a labdajáratást és a betömörülő védelem megbontását gyakoroltatta a fiúkkal.
Meccs előtt még azon filóztam, mennyire örülnék akár egy kiszenvedett, egygólos győzelemnek is ez ellen a flottul összerakott Villarreal ellen. Sérültek sérültek hátán, Arda fellebbezéséről sem hallani egy ideje, Rakitic is kiesett, a négyből két csatárunk fogalmam sincs, mit keres az első csapatnál, és még Douglas sem bevethető, hogy legyen egy kis (kár)örömünk is. Aztán elég volt kilencven perc, és minden megváltozott… kivéve Douglast. Douglas ökör örök.
Végre! Vééégre, hosszú idő után úgy dőlhettem hátra meccs után, hogy vita nélkül, teljesen megérdemelten, jó játékkal hozta a csapat a meccset és a három pontot. Végre volt valami formánk, végre volt tiszta elképzelés a játékunkban, végre volt Barcás letámadás (igaz, kissé még akadozott), végre volt vállalható labdajáratás… végre visszakaptam a csapatom?
BATE Boriszov - Barcelona 0-2 (0-0)
Rendhagyó értékelő következik, mert hogy nem értekelem benne sem a meccset, sem a játékosokat. (Ja, igen, megint én, jól rákefé*tem erre a kanapéra... (pun intented).) Az utolsó három lőtt gólunk olyan szintű hasonlóságot mutat, hogy már nekem is feltűnt, ezek színes-szagos elemzése jön, amúgy Szabics Imi módra (tehát ha valami nem jól sül el, akkor az a Műsorvezető Mátyás hibája).
Nagy utat jártunk be szeptember óta. A kétkedve fogadott vezetőedző, a Valenciából kikukázott vörös villanykaró, a "nevenincs" horvát futógép és a játékra alkalmatlan belga keményfiú mellé Douglas érkezése sok szurkolónak már csak hab volt a tortán. Ennek a brigádnak kellett megadnia a VB-n szénné égő spanyol válogatott alapembereinek, valamint a döntőt elbukó Messinek azt az impulzust, amitől azok majd újra talpra állnak, és felveszik a kesztyűt Cholo martalócai és Ancelotti pöccre robbanó fehér serege ellen.
Éreztem én, amikor rám jutott az értékelő, hogy nem lesz könnyű menet, de erre a már-már groteszk forgatókönyvre még én sem számítottam. Hölgyeim és uraim, az van, hogy Luis Enriquével immárom harmadik alkalommal sikerült leverni az Atletico Madridot, ráadásul teljesen megérdemelten. Ha valaki ilyesmit állít újév környékén, hogy januárban majd szórunk három ilyen meccset ez ellen a brigád ellen, azt belöktem volna pucéran a Kék Osztriga bárba egy tubus vazelinnel a kezében. Efféle győzelmi sorozatot utoljára egyébként egy bizonyos Pep Guardiolával sikerült véghez vinni...
Két évvel ezelőtt Lionel Messi és Cesc Fábregas kapcsolata - amely egyike volt a futball egyik legtökéletesebb támadó és középpályás közötti kapcsolatának - még teljes fényében ragyoghatott, azonban utóbbi távozása után Messi váratlanul magára maradt a Camp Nouban.
Powered by 