AJÁNLÓ
 
11:30
2015. 05. 06.
Még az ős NST-n született egy poszt a di Matteo-féle Chelsea BL győzelme kapcsán: "szeretni...
A bejegyzés folyatódik
 
11:30
2015. 05. 06.
Az 'útwenger' mocskolódása ellenére az Arsenal egy szerethető csapat. Szerethető a...
A bejegyzés folyatódik
 
11:30
2015. 05. 06.
Nyögvenyelős játék, botrányos befejezések, peches kapufák, sérülés sérülés hátán,...
A bejegyzés folyatódik
 
11:30
2015. 05. 06.
Sikerült szintet lépnünk a Sevilla elleni vereség óta, sokkal magabiztosabban lépnek pályára...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Az álarcok lehullanak

0 komment

...már ha egyáltalán fenn voltak. Az is könnyen megeshet, hogy éppen most kerülnek fel.

 

Olvastam egyszer egy kisérletről, amiben egy relatíve egyszerű számítógépes játékkal versenyeztek emberek. Egyszerre ketten játszottak, és a cél nyulak begyűjtése volt adott idő alatt - aki többet gyűjtott, az nyert. A döntőbe jutott két embert a verseny után megkérték, hogy most játsszanak újra, és próbáljanak összesen, együtt több nyulat befogni, mint a döntőben tették, amikor versenyeztek. Sok próbálkozás után sem sikerült megközelíteniük a döntőbeli összteljesítményüket, noha elvileg a játék természete miatt volt lehetőségük egymást segíteni, sőt meg is beszélhették a próbálkozások között a tapasztalatokat. 
A kooperáció rontotta az összhatékonyságot a versenyhelyzethez képest. [Illene forrást mondanom, de gőzöm sincs, hol olvashattam, talán Mérő László valamelyik könyvében.]

A fociban ez természetesen alapvetően nincs így.  Mindenesetre azért a párhuzam létezik: a kooperatív felfogás a csapatjáték előtérbe helyezése, míg a versengő magatartás megfelelője az inkább individuumokra, egyéni döntési szabadságra építő taktika.  Nagyon leegyszerűsítve a kérdés tulajdonképpen, hogy passzoljak vagy cselezzek. Vegytiszta jó megoldás persze nincs, az üres kapu előtt álló csatárnak egyszerűen be kell lőnie a labdát, nem pedig csapatakcióban gondolkodnia. A másik véglet, amikor mindenki maga akarna megoldani mindent,  szinte értelmezhetetlen rohangálást szülne, ahol tizenkilenc ember kergetné a labdást - a jelenséget egy nagy udvarral megáldott oviban hétköznap 10:30 és 11:15 között bárki jól megfigyelheti.

Az egyéni megoldások szerepe és értéke a jelenkor futballjában némileg csökkent, a proaktív együttesek a csapatszintű támadásépítésre helyezik a hangsúlyt, a reaktívok pedig értelemszerűen a csapatszintű (zóna) védekezésre. (Oké, ez némileg tautológikus, de talán nem teljesen.) A szélsőségesen kooperatív játékfelfogás egyik legnagyobb jelenkori prófétája Pep Guardiola, akit ezen a blogon felteszem senkinek nem nagyon kell bemutatnom. Utolsó barcelonai évében csapatát az elvi határ környékére nyomta, lényegében kilenc mezőnyjátékos és a kapus dolgozott azon, hogy Messinek olyan játékhelyzetet alakítsanak ki, ahol ő hozzáteheti a szükséges egyéni pluszt.

Rendre proaktív, reaktív, proaktív

Noha elviekben az elgondolás parádés, hogy a legjobb egyénre játsszunk ki mindent, a valóságban vannak korlátai, hiszen a pályán nem számokkal jól leírható robotok vannak, hanem hús-vér emberek, akik időnként hibáznak. Illetve ide illeszthető nyitó példánk is: a versenyhelyzet pszichológiai tényezőit sem szabad lebecsülni - ez a fajta extrémum már egészen biztosan kontraproduktív volt. (Arról nem is beszélve, hogy ez az egész eszmefuttatás proaktív csapat lévén főképp a támadójátékra ül esetünkben, a védekezés megoldása egy egészen más történet.) A Pep-féle rendszer óriási terhet rakott Messire, meggyőződésem, hogy ennek következményeiből most kezd csak Leo istenigazából kilábalni. (Nem panaszképp mondom ezt természetesen.)

Embedded image permalink

Guardiola eszméit magával vitte Münchenbe is - és tulajdonképpen sikeresen transzformálta a minden értelemben csúcson lévő Bayernt. A keretben nincs Messije, így kénytelen volt az egyéni felelősséget jobban elosztani az - egyébként szép számmal kéznél lévő - sztárjai között. Ez azonban a barcelonai tapasztalatok alapján alighanem inkább a  gárda előnyére vált. Viszont meg kell jegyezni, hogy ugyan a németes futball egyik sarokköve a nagybetűs CSAPAT, de ezt sokkal inkább roppant erős, egymást spanoló közösségként kell érteni, semmint egy már-már vallásos fanatikusságra hajazó "taktikai szekta"-ként. Ilyen szempontból kicsit az az ember érzése, hogy amit nyertek a vámon, az visszafizették a réven.

Jelenleg persze nem ez a Bayern legnagyobb gondja, hanem hogy a sérült vagy éppen felépült húzóemberekből kijönne egy fél világválogatott: Robben, Badstuber és Alaba biztosan nem, Ribéry és Javi Martínez pedig aligha fog pályára lépni, de Lewandowski is csak az arcsérüléseknél kötelező Zorró-maszkban tudja vállalni - minden bizonnyal szívesen megszabadulna tőle, ha tehetné.

A Barcelona sok tekintetben éppen az ellentétes utat járja be a 2012-es nagy szakítás óta: sérülésekből is szokatlanul jól állunk, konkrétan csak a várakozásokat messze felülmúló, de az előbbi listához aligha mérhető Mathieu maródi. Taktikailag-eszmeileg pedig hosszú küzdelem árán idén úgy fest végképp megszabadulunk Guardiola ránk hagyott békióitól, és sikerül visszaállítani egy egészséges, és a csapat hagyományainak is megfelelő egyensúlyt az egyéni megoldások és a csapatjáték szerepe között. Néhányan panaszkodnak ugyan, hogy megszűntek az "automatismók" (autistók?), de én ezt inkább pozitív változásként értékelem.

Rettegett csatártriónk támadásépítésben gyakorlatilag teljes szabadkezet kapott Luis Enriquétől, bár a csapat többi része azért igyekszik hozzájuk igazodva fenntartani valamiféle szerkezetet. A megosztott felelősség, illetve természetesen a keret támadópotenciáljának növekedése együttesen úgy néz ki újra a csúcs közelébe repítette a Barcelonát, de legalábbis az utóbbi szezonhoz képest szemmel látható a javulás.

Összességében elmondható, hogy a Barca és a Bayern játékstílusa nagyon közel került egymáshoz az elmúlt két év alatt, a két együttes kézen fogva halad az élen a proaktív, labdabirtoklásra törekvő játék megvalósításában. Márpedig a pályán várhatóan csak egy labda lesz, az pedig ritkán van egyszerre mindkét csapatnál. Valakinek - önszántából avagy kényszrűségből - fel kell adnia az alapjátékát. A trendek alapján, vagyis hogy a Barcelona egyre kevéssé, a Bayern pedig egyre inkább törekszik a labdabirtoklásra, a logikus válasz az lenne, hogy mi fogunk inkább alkalmazkodni. Azonban ez a jóslat figyelmen kívül hagyja a párharc aktualitásait.http://estaticos.elperiodico.com/resources/jpg/4/3/1409765054934.jpgÉn azt gondolom, ha mindkét edzőt megkérnénk, hogy az ellenfél ismerete nélkül állítsa ki a legjobb csapatát, és ezt a két gárdát utána mindenféle egyéb taktikai instrukció nélkül összeeresztenénk, akkor valószínűleg legyőznénk ezt a jelenlegi, kissé viharvert Bayernt. És itt visszalyukadunk Pephez, és az ő szerepéhez. Nem biztos, hogy erősebbnek tűnő együttes ellen kifizetődő lesz a dominanciára törekedni. Vajon képes lesz-e önmeghasonlani, és reaktív játékot kérni az övéitől? Vagy a gyengébbnek tűnő állománnyal is túl tudja-e a játszani a jó passzban lévő Barcát?

S persze ne feledjük a másik oldalt se: Lucho talán karrierje legnagyobb tesztje előtt áll. Úgy tűnik szépen aláalapozott ennek a csatának, nagy önbizalommal futhatunk ki a pályára. De azért egy ici-picit csak motoszkál az emberben, hogy ősszel bizony sokszor mellényúlt bonyolultabb szitukban, és így inkább csak erősen bízni tudunk benne, hogy most nem fog remegni a keze, és felnő a feladathoz.

Megannyi kérdés. Én csak egy dologban vagyok biztos. Barca szemmel nézve az utóbbi néhány év legfrankóbb meccseire van kilátás.

Bajnokok Ligája elődöntő, első mérkőzés
FC Barcelona - FC Bayern München
Kezdés: 20:45; TV: DigiSport1

 


comments powered by Disqus

Facebook

Következő mérkőzésünk

Powered by whatsthescore.com

A bajnokság állása

Widget powered by WhatstheScore.com

Feedek