totelcamp

„Ezt a jó D. Alavést, becserélném egy rossz D. Alvesre”

/hülye szóvicc a meccs végéről/

Barcelona egy fantasztikus hely. Nem csak a futball miatt, természetesen, de most itt nem terhelném a sorokat kiállításügyi, művészeti/művészettörténeti, politikai és gasztrokérdésekkel, maradjunk a témánál.

Személyes beszámoló következik.

Nagy lelkierőről tettem tanúbizonyságot, ugyanis többször elmentem metróval a stadion mellett és nem szálltam ki, mert eldöntöttem, hogy csak a meccs estéjén akarom látni, mint vőlegény a menyasszonyt fehérben, de hát... ez tényleg szerelem.

Szóval metrózgattunk alatta/mellette, kivártam a pillanatot és egész napos városnézés után, nekiindultunk a stadionnak. Egy megálló, 3 perc séta, közel laktunk.

Még a lőtéri kutya nem volt a helyszínen, mert először Barca múzeumot akartunk nézni, majd betérni a Barca Megastoreba, aztán meccs, így korán érkeztünk

Camp Nou Experience nem volt, mert meccsnapon nincsen stadionbejárás, de a múzeumot megnéztük és amellett, hogy igen drága, megéri, mert egy pillanatra felfogja az ember mekkora történelem ez a csapat, de leginkább azt, hogy ami a Rijkaard korszak óta történik, az mekkora történelem a történelemben. A trófeák, a relikviák, a történetek szinte agyonnyomnak, az pedig végképp csak ott érthető meg mit jelent Kubala és az ő emlékezete, de legfőképp, hogy ki Messi ott, de erről majd később még írok.

A múzeum és egy rakat greenbox fotó elkészítése (szintén egy vagyon) után leballagtunk a Megastoreba, ami akkora mint egy közepes vidéki pláza. A drága turistaszurkolók százai rohangálnak benne fel s alá és úgy vásárolnak, mintha éjfélkor elfogyna a Messi póló és anélkül lehetetlen lenne túlélni az apokalipszist, ami holnap lesz.

Mindent lehet kapni Barca emblémával, amit csak el lehet képzelni - nálam a játékosfejekkel díszített franciakártya volt a mélypont. Szóval mindenki úgy vásárol, mintha nem lenne holnap. Persze addig szörnyülködtem a dekadens fogyasztás gránátvörös kékre festett templomán, míg a végén azon kaptam magam, hogy a gyerekek nevével ellátott mezekkel és más elengedhetetlen tárgyakkal megrakott Barcelonás big-pack szatyorral ballagtam mosolyogva a stadion felé.

Beszippantott, na.

Elképesztő gyorsan jutottunk be, nem volt teltház, persze, de a nem teltház ez esetben kicsit több, mint 74.000 embert jelent, ami kb. Szombathely teljes lakossága. A lépcsőn felérve megláttam a stadiont - onnantól úgy vigyorogtam, mint hülyegyerek a vidámparkban.

A Camp Nou, ahol a futball történelmének egy kitörölhetetlen jelentőségű fejezetét írják, ahol az a varázslat történik, amit minden héten láthatunk és ott vannak az igazi fényei, a tenger felől érkező sós szele és szaga.

Ott van előttem, mert én ott vagyok, benne. 

És elkezdődött a meccs. Szkeptikus voltam, mennyire lehet majd a legfelső karéjról látni, de el kell mondjam, tökéletesen. Minden jól követhető, kvázi taktikai nézet, bár mi az olcsó kategóriából nem a legolcsóbbat vettük, úgyhogy az első félidős Alavés térfél felével voltunk egy vonalban.

A második félidő elején aztán megtörtént az, amiről már letettem. (Vigvik megértette a jelentőségét.) De hogyan! Messi kijött melegíteni és felzúgott a stadion. Olyan ováció fogadta, mintha gólt rúgott volna. Zúgott a Messi-Messi, pedig csak kikocogott. Melegíteni. Itt értettem meg, hogy ki ő ott: Ő a Minden - a szimbólum, a közép és a csúcs, az igazodási pont. Hasonló üdvrivalgás fogadta később Iniesta és Suarez pályára lépését is, de korántsem akkora. 

Mikor Messi a fűre lépett – be kell vallanom, ciki, nem ciki – lúdbőrözni kezdtem és mintha a cigifüst is a szemembe ment volna, pedig rá sem gyújtottam. Erre vágytam, hogy lássam ezt az embert focizni, pedig nem volt csúcsformában, fél órát játszott, de a tv nem adja vissza az ő jelenlétét.

Azt a tétovának tűnő, autisztikus jeleket mutató bóklászást, már-már céltalan lődörgést, amiből egy nanoszekundum alatt képes átvenni az irányítást akár labdás, akár labda nélküli mozgással. Sajnos ebből a varázslatból kevés jutott szombat estére és a végeredmény is ismert, de ő volt. Meg Neymar, meg Suarez, meg Iniesta, Busquets... Háh.

A stadionból kifelé egy újabb hatalmas dologba futottam. A kijárat elött Alavés szurkolók maroknyi, ám annál boldogabb és részegebb csoportja énekelt ugrálva, elvonuló, mosolygó Barca szurkolók mellett, akik egy büdös szót nem szóltak hozzájuk, még csak egy irányukba köpött napraforgóhéj sem jelezte, hogy ezek a fiúk itt a győztes ellenfél szurkoló, kb egy kisbusznyian. (Próbálnánk ki ezt egy jó Nyíregyháza – Diósgyőrön. 8 napon túl gyógyuló sérülések, csoportosan elkövetett garázdaság kísérné útjukat.)

Football conquers all.

Oda is mentem hozzájuk, Barca címeres big-pack szatyrommal, hogy tesók, csináljunk már egy közös képet, mindannyiunknak nagy nap ez! Ezek meg körbe álltak énekelve. Nem hittem el.

A meccs után Oláh Szabolcs barátommal (és állandó tettestársammal) ballagtunk hazafelé, majd betértünk egy lakótelepi kocsmába néhány Estrellára, ahol megmosolyogták a szatyromat, mivel...

... az egy Espanyol szurkoló által üzemeltetett kocsma volt, mindenki Espanyol szurkoló, akik persze szintén nem sokat mutattak az idényben, de nagyon komolyan bizakodók a kínai tőkeinjekció okán.

Erről szerencsére nincsen fotó, mert odalenne a maradék becsületem is.

Beszélgettünk katalóniáról, egy venezuelai bevándorló anyukával Hugó Chavezről, aztán persze Kubaláról (szerintük egy alkoholista volt, de én mondtam, hogy csak magyar), Cziborról, Kocsisról, Puskásról, a magyar válogatottról, miközben vagy ötven gyerek szaladgált a téren olyan fél tizenkettőkor.

Nagyon más világ.

El kell oda menni. Vissza kell oda menni.

Egy életre szól.

_____

Cillessen, 6 – Korántsem volt annyira rossz bemutatkozás részéről, mint amennyire peches. Igazi bravúrok kellettek volna, azok elmaradtak, de reméljük jönnek majd, de mégjobban reméljük, hogy semmi szükség nem lesz rájuk.

Vidal, 4 – A legjobb szó, ami a teljesítményét jelzi a lófaszkarika (versenyben volt még a fospisztoly). Se támadásban, se védekezésben nem ütötte meg a szintet. Még egy ilyen meccs és kuka, azt gondolom.

Mascherano, 4 – Messze az átlagos teljesítménye alatt játszott. Figyelmetlen volt, körülményes és ügyetlen. Viszont róla tudjuk mit tud, még ha tevőleges szerepet is vállalt a gólban azzal a gyönyörűen kivitelezett lufttal.

Mathieu, 6 – Mindent elmond a védelemről, ha a Monsieur a legjobb. Sajnos a vezető gól a lábában maradt, az egész meccs másképp alakulhatott volna, de könyörgöm, ne egy cserevédőtől várjuk már a csodát.

Digne, 5 – Láthatóan élvezte a felfutásokat, bár sok örömünk nem volt benne. Tud ő ennél jobbat.

Busquets, 6 – Nem tudta kellő sebességre pörgetni a játékot egyedül, mert a többeik láthatóan azt gondolták, mint Sir Lancelot a Gyalog Galoppban, hogy egy nyúlpörkölt rendel, aztán jöttek a nyúl fogai.

Rakitic, 6 – Ő sem jeleskedett igazán, két kulcspassza is gyengébb volt az átlagnál, nagyon hiányzott belőle az a pontosság, ami miatt ő az egyik legjobb box-to-box középpályás a világon.

Denis Suarez, 5 – Ő is az eddig megcsillogtatott képességeit meghazudtolva játszott, sem éles nem volt, sem pontos.

Turan, 6 – Az új poszt nem jött be. Nem találta a helyét, megint előjöttek a bizonytalankodásai. Lesz még dolga vele Enriquének, mert Neymar helyén volt eddig legjobban a helyén. Csak az ugye Neymar helye.

Paco Alcacer, 5 – Visszafogott bemutatkozás volt, finoman szólva. Semmit nem tett hozzá a támadójátékhoz, nagyon kíváncsi leszek, adott esetben Messi belőle is képes lesz-e focistát csinálni egy-egy meccs erejéig, mint annak idején Telloból.

Neymar, 5 – Sok-sok csel semmiért. Enrique érthetetlen taktikája szerint neki kellett volna a csapatot irányítani, ehhez képest inkább azt élvezte, hogy megver 3-4 embert, hogy aztán elveszítse a labdát és jöhessen az Alavés.

Cserék:

Messi, 6 – Nagyon akart, de nem ment. Volt három egészen zseniális passza, de ilyenből egy meccs alatt 15 kell és abból lesz három gól. Mindenesetre jó vlt látni, hogy jó passzban van.

Iniesta, 6 – Ahogyan Messi, ő sem tudott igazán nagyot alkotni, pedig meglepően határozott volt.

Luis Suarez, 6 – Mire beért a pályára szegény Alavési legényeket már egyszerre sújtotta a tífusz, a pestis és a legkülönbözőbb rándulások, húzódások, görcsök, úgyhogy sok ideje nem volt játszani.

+1

Enrique, 3 – Nagymellény, majd kapkodás. Remélem az idényben utoljára.

+ 3

Camp Nou, 10 – Gyönyörű, főleg a kilátás fentről.

Sör, 0,0%   – Botrány

Élmény, 11 – Mindenkinek kívánom.

Képjogok: Oláh Szabolcs