totelcamp

Favágók és rugdosódók! Szevasztok!

Királypárti Pérez-fiúk! Szevasztok!

Fővárosi kiscsapatok! Szevasztok!

 Fülünket sérti és szívünk nem érti, hogy viharba lehet egy ilyen csapatnak szurkolni, mint az Atléti? Hogy lehet rajongani egy csapatért, ami évek óta képtelen a focival foglalkozni? Értékük a rombolás, eszközük az agresszió, mázlijuk Griezmann. A Barca ellen különösen. De nem jött be. Megint nem jött be.

Hajtás után értékelő.

Ebben a szezonban a Barcelona az Atléticót, a Rayo Vallecanót, a Getafét és a Real Madridot is legyőzte, azaz minden madridi csapat megkapta ami járt, a szombati meccs pedig (ki-ki voltánál fogva) egészen különösen fontos győzelem, részint a pontok, részint az egymás elleni eredmény okán. Kicsit elléptünk. (Gondolkodtam rajta, hogy kitörlöm ezt a bekezdést címestől, mert olyan melldöngető, de aztán úgy döntöttem, hogy nem. Néha nekem is lehet karácsony. )

Fontossága és jelentősége mellett a mérkőzés több érdekes tanulsággal is szolgált. Egyrészt, hogy erős, konzekvens letámadással nagyon komoly bajokat lehet okozni a csapat középpályáján és védelmében, ami baj. Másrészt, hogy gyakorlatilag megtörhetetlen a gerinc, hiszen a bekapott gól után is pontosan ugyanolyan tempóban focizott tovább a társaság, mintha mi se történt volna, ami nem feltétlen baj. Harmadrészt: villanásokkal képesek a kulcsjátékosaink meccseket eldönteni, akár vert helyzetből is, ami kifejezetten jó. Negyedrészt, ha megvan a fonál, képes a Barcelona teljesen kontroll alatt tartani a meccseket, ami meg még kifejezetten jobb. Viszont, ami a legjobb, az a ritmusváltásokra való képesség. Ezek elegyét láthattuk szombat este.

A meccs csúcspontja számomra (a fenti négyesből az egyéni villanás kategória legdagadtabb legszebb képviselője) Suárez Lajos gólja volt, ami (ahogy már a facebookon egyszer John Eagle jóvoltából bemutattuk) a tavalyi, Real elleni Alves–Suárez együttműködés tökéletes mása volt. (Hülye szóviccért bocs, de nem tudtam megállni.)

Nem lehet elégszer megnézni:

Nem így lett.

A kiállítások után konkrétan úgy tűnt, hogy a Barcelona nem tud, de leginkább nem akar visszaélni a kettős emberelőnyével. Olybá tűnt, mintha szándékosan hagynák játszani az Atlético-t – szinte teljesen értelmetlenül. Dikk, mondom.

Később aztán Vigvikkel támadt ugyanaz a gondolatunk a levlistán, hogy mi van, ha ez nem más, mint Enrique pokolian gonosz taktikája? Hagyja futkározni a madridiakat, abban bízva, hogy nyolcan csak nem rúgnak gólt, nem mellékesen hosszú még a szezon, fog ez a sok kilométer fájni még az idény végén és hát nincs is jobb, mint mikor a közvetlen üldözőnk elfárad. A Barca számára semmi jelentősége nem volt, hogy egyel, kettővel, vagy hárommal nyernek, úgyhogy akár még így is lehetett.

Némi wishful thinking azért van a teóriánkban, belátom.

Összefoglaló: itt.

Részletes játékosértékelő pedig itt:

Claudio Bravo – (8) Kiváló, megbízható ez a férfi. Ha Barca drukker nő lennék, biztosan bejönne még az elálló füle is. Az a kapus, aki nem csak kiválóan véd, de még a lábát is a legjobb helyen felejti, mikor épp gyufáért indul.

Dani Alves – (7) Na, na, ez már egy Alves-szintű produkció volt. Nem a lehető legjobb Alves, de az egészen jó Alves. A Suareznek szervírozott labdája pedig valószínűleg ugyanazzal az indigóspapírral lett megtervezve, amivel a kivitelezést tervezte Lali.

Gerard Pique – (8) A védelem oszlopa olyan stabilan állt helyt, ahogy az tőle elvárható. Ha a kilengései nem lennének bátran mondanám, a világ legjobbja a posztján. Lehet, hogy iszom valamit és mondom is.

Javier Mascherano – (6) Ez a meccs sem rajta múlt. Szerencsére. Valamit kellene kezdeni vele. Mondjuk egy mentálhigiénés tréning, vagy ilyesmi jó lehetne.

Jordi Alba – (7) A tendencia javuló, kifejezetten, a gólpassza pedig pazar volt. Gondolom még az este küldött egy rekesz Corazon Loco-t Gimeneznek.

Sergio Busquets – (6) Amennyire rajongok a játékáért, szombaton számomra épp annyira volt észrevehetetlen. Semmi rosszat nem csinált, de igazából semmi jót se.

Ivan Rakitic – (7) Nagyon megbízható munkát végzett, előrepasszai okosak voltak, kreatívak és hihetetlen munkabírása van továbbra is. Elképesztő jó igazolás volt ez az ember.

Andres Iniesta – (6) Hasonlóan Sergio-hoz, semmi baj nem volt vele, de ő ennél nagyobb jelentőséggel szokott bírni a játék képének alakításában. Ma nem sokat tett hozzá, de ez a nem sok máshol nyilván kimagasló lenne, csak hát el vagyunk kényeztetve. Kurvára.

Lionel Messi – (8) A facebook oldalunkon jelent meg a minap egy statisztika, hogy az Isten Bolhája a szezonban a góljai 59%-át, akkor lőtte, amikor a csapat vesztésre, vagy döntetlenre állt. Nos, ez a tulajdonsága emeli őt a világ fölé. A képesség, hogy akkor nyújtson pluszt, mikor leginkább kell, taníthatatlan és megfizethetetlen. Ezért nem lehet összehasonlítani senki mással. Nem, vele sem.

Luis Suárez – (8) HaliLaliPapi! Az egyérintő királya. Nagy meccset játszott, nagyon küzdött, nagy dolgozott, a gólja pedig... Ha a gyerekem egyszer megkérdezi, hogy milyen egy tökös kilences, azt mondom majd neki: mint Luis Suarez.

Neymar – (6) Se hús, se hal. Egy blokkolt lövés, nulla kialakított helyzet, igazából nem sok kockázat és kreativitás. Nem tud valaki róla, hogy ezek hárman Busival és a Donnal együtt fröccsöztek volna péntek este?

Arda Turan – (6) Minél többet nézem a törököt, egyre inkább azt látom, jól áll neki a Barca mez. Olyan peckesen hordja. Mit hordja? Viseli! Még korántsem jött ki belőle minden, én még egy hangyafasznyi elfogódottságot is érzek rajta, de teljesen jó amit csinál. Kicsit felszabadultabb lesz és minden a helyére kerül.

u.i.:

Amikor elvállaltam az értékelőt, azt gondoltam, hogy most olyan cifrán elküldöm a vérbe a rothadvány matracosokat, hogy rájuk dől a Vincente Calderón, de már elszállt a mérgem. Így csak annyit mondok, hogy jöjjön rá Filipe Luisra és Godinra három-három hétre a cifrafosás.

Ja!

És, Giménez! Köszi.