totelcamp

A tegnapi mérkőzésen egy újabb utat tehettünk meg a Lucho-féle hullámvasúton, amely kissé meredek kezdés után - néhány nagyszerű taktikai döntésnek hála - dunai sétahajókázássá lanyhult. Hajtás után három dolog és egyéni értékelések:

Ha akad még valaki, aki neadjisten nem tudná miért is hívják a San Mamést oroszlánbarlangnak, az a tegnapi mérkőzés után minden bizonnyal megvilágosodott. A harcias mentalitás, a megalkuvást nem tűrő küzdelem tökéletes jellemzése a baszk csapatnak, amelynél csak saját szurkolótábora akarja jobban a győzelmet. Ennek megfelelően a hangulat mindig félelmetes, a lelátó népe pedig valóban tizenkettedik emberként van a pályán. Mindez a klub történetével és jól ismert filozófiájával kiegészülve egy rendkívül különleges elegyet alkot, s teszi teljesen egyedivé az Athletic Bilbao csapatát. A játékosokba fiatal koruktól belenevelik a baszk nép és a csapat hitvallását, amely egyfajta harciszellemmé manifesztálódik, s köszön vissza a pályán élet-halál harcá alakulva. Ha elbukunk, a népem is elbukott.

Szórakoztató játékkal, török mesterhármassal és persze feledhetetlen Pákó góllal búcsúztattuk az elmúlt esztendőt, így jutalmul egy piszkosul kemény ellenféllel indíthatjuk a 2017 -es évet, illetve folytathatjuk a kupában ott, ahol abbahagytuk. Hajtás után vonulunk a San Mamésba.

A labdarúgás néha olyan, mint a rulett. Teljesen kiszámíthatatlan. Fene sem számított ekkora fordulatra 4-1 után, mivel egyrészt Luis Enrique érkezése óta nem jellemző a csapatra az efféle kiegyensúlyozatlanság, másfelől pedig isten tudja mikor kaptunk utoljára négy gólt kilencven perc alatt. Maga a meccs persze alakulhatott volna bárhogy. Hozhattuk volna a szokásos labdatologatással (hiányzol Xavi), pörkölhetett volna még egyet Suarez is, nyomhatott volna Messi egy mesterhármast szabadrúgásból, ahogyan jöhetett volna az orosz rulett is, ha Coke vagy Rami tökegyedül az ötösünkön állva kicsivel jobban céloz, amíg Bartra a családnak integet,... de kedden még nem ez volt megírva az égi forgatókönyvben. Kedden a sors a mi csodálatos Pedrítónkra várt.

Végre! Egy hét elvonó után, ma este újra olyan remegő kézzel keressük a távirányítót, mint anno Janka néni a laposüveget. Az ember gyorsan hozzá tud szokni ehhez a 2 meccs/hét ritmushoz, pláne ha a csapatnak is jól megy, aztán ha kiesik egy-egy hétközi csörte, igyekszik csillapítani a szomját mindenféle bundással, vagy prömierrel. Ideig-óráig el is vagyunk a szeren, de ezek a kis kupicák nem olthatják az igazi barcalkoholista szomját. Ennek jegyében ma egy kifejezetten tömény baszk oroszlánvérrel kevert bilbaói kerítésszaggatót kapunk az arcunkba függetlenségi fáklyásmenettel, stoplival, fék nélkül, tölcséren át.