totelcamp

Valljuk be őszintén, ismerve az ellenfelet és az utóbbi évek eredményeit, a mérkőzés előtt bőven kiegyeztünk volna ezzel az egygólos győzelemmel. Meccs után sem érezzük ezt másként. Hajtás után pontozunk, és megpróbálunk belemászni Lucho fejébe:

A Malaga elleni meccsek az egyszeri Barca szurkoló számára lassacskán több gyötrelemmel járnak, mint az El Clasicók. Mintha kryptonit lenne a Rosaleda gyeptégláiban, mintha titkon klóretán szivárogna Mathieu zoknijából az öltözőjükben, mintha a csapat erre az egy mecccsre menetrendszerűen belassulna, és elfelejtene focizini. Tegnap sem volt ez másként. Vagy mégis...?

Pep Guardiolának megannyi alkalommal vágta a sajtó a képébe, hogy nincs B terve. Pep annyira hitt a Barca játékstílusában és Xaviék képességeiben, hogy egyszerűen nem érezte szükségét más elemek beépítésének. Egy-egy elbukott ütközet után elzárkózva a világtól saját magában elemezgette a meccset, kereste a hibákat, kereste a válaszokat. Luis Enrique is ilyen, ugyanakkor mégis más. Luis Enrique ugyanúgy épít, ugyanúgy küzd és tanul, de Luis Enrique mindenekefelett alkalmazkodik.

Miért a felforgatott kezdő?

Az egyenlet természetesen több ismeretlenből áll, de ha megpróbálunk a nyilvánvaló tényekből (kupameccsek, sérülések, terhelés) és az eddig tanultakból kiindulni, máris tisztább a kép. A Malaga elleni mérkőzések képe az esetek nagyrészében a busz vs. faltörő kos forgatókönyv alapján folytak. A kék-fehérek a széleket feladva a tizenhatosukban tömörültek legalább nyolc-kilenc mezőnyjátékossal, így ellehetetlenítve Iniestáék támadásépítéseit. Ilyenkor a Barca védelemnek a gyors ellentámadásokra, valamint a folyamatos és zökkenőmentes labdajáratásra kell leginkább odafigyelnie. Ezt, Piqué eltiltását, Bartra formáját és Mathieu „gömbérzékét” szem előtt tartva Vermaelen és Adriano szerepeltetése Mascherano mellett teljesen értelemszerű döntésnek tűnt. Minden a terv szerint alakult, egészen a második percig, amikor Munir gyors gólja teljesen átírta a történetet, így a más taktikai csatára felállított csapatnak szenvednie kellett szinte az utolsó pillanatig a három pontért.

Svédország

Pep sosem adta át a labdát és a területet az ellenfélnek. Makacsul ragaszkodott a labdabirtokláshoz, a dominanciához, mivel szentül hitte, hogy csapata képes lesz felőrölni az ellenfeleit, s megtalálni a réseket a fáradó lábak között. Minimális rizikóvállalás mellett semmit nem bízott a véletlenre. Luis Enrique ezzel szemben nem fél ideiglenesen feladni a labdát és a területet, nem fél rizikót vállalni és előrevágni a labdát, mivel erre a taktikára is alkalmas játékosai vannak a keretben. Forradalminak ez persze semmikép nem nevezhető, hisz a maga idején Rijkaard is így játszatta a Barcát, valamint Tito és Tata is alkalmazta ezt a taktikai elemet a csapatnál.

Más persze az Athletic elleni meccs, ahol szándékosan ült vissza a csapat, és más a tegnapi kínlódás is, ahol egyszerűen nem volt más választása Iniestáéknak. A Malaga friss volt, más tempóban focizott, Luis Enrique pedig – az első félidőből okulva – Messi gólja után okosan meg sem próbálta felvenni velük a versenyt. Ahelyett, hogy belehajtotta volna a csapatot egy kétséges kimenetelű versenyfutásba, inkább - látványosan - tovább lassította a játékot Turan és Iniesta hathatós közreműködésével. A Malaga így nem tudott felpörögni és kihasználni a gyorsaságát a második félidőre gatyába rázott védelem és középpálya ellen, Don Andrésék pedig, ha már a teljes mérkőzést nem tudták, legalább a tempót kontrollálva igyekeztek befolyásolni a meccset.

Feloldozást persze nem adunk senkinek, hisz az elmúlt évek legroszabb első félidejét produkálta a csapat, s erre mentség nincs. Mindenki mélyen a tudása alatt teljesített Messitől Mascheranóig, de ami sokkal fontosabb, képesek voltak reagálni, alkalmazkodni és begyűjteni az istentelenül nehéz három bogyót.

​A gól előtti percekben így sikerült uralni a játékot:

Arda és Adriano a két szélen fellépet a támadósorba, míg Munir behúzódott Suarez mellé, amire Javi Gracia a szokásos plusz egy emberes taktikával válaszolt. Iniesta közelebb lépett Leóhoz a támadók és a középpálya közé, akinek így volt játszótársa és végre némi szabad területe is.  Messi középen próbált betörni, hogy egy gyors kényszerítővel helyzetet teremtsen a kapu előtt. Itt még nem jött be.

Két dolgot jegyeznénk még meg: 1. Istentelenül hiányzott Neymar 2. A Malaga rendkívül fegyelmezetten védekezett (minden hazai játékos a saját kapujától max. 30 méterre vett fel pozíciót) és a szélek feladásával "szokás szerint" a kritikus pirossal jelölt szűk sávot védekezte le a kapu előtt. 

A gól: Megszokhattuk, hogy Lucho egy-egy keresztlabdával hol jobbra billenti az egyensúlyt (és az ellenfél védelmét), hol balra. Esetünkben Busquets oldalpassza után Vidaltól indult a mindent eldöntő akció, de az egész támadósor aktívan részt vett a helyzet kialakításában. A felállás szinte ugyanaz, mint a fenti képen. Turan felrohan a támadósorba, ezzel utat nyitva Vidalnak, aki rágyorsít a hazai védelemre. Ezt látva a másik három támadó megindul vele ellentétes irányba, így elhúzva a védelmi vonalat és sikeresen üresre játszva az okosan kiváró Adrianót. Fontos megemlíteni Messit, aki először a támadókkal együtt elviszi a védőket, majd hirtelen ritmust vált, és szabad területre indul Vidal elé, hogy elkérje tőle a labdát. Vidal azonban okosan dönt, és nem neki, hanem a szabadon álló Iniestának passzol.

Egy gyors passz Adrianónak, és jöhet a beívelés, amit négyen várnak az ellenfél kapuja előtt. Érdemes megnézni Messi mozgását. Adriano labdaátvátelekor a támadók közül még mindig ő van a legmesszebb a kaputól. Felnéz, kiszúrja az üres területet és sprintel. A befejezés pedig klasszis megoldás.

Bravo – Szokatlanul pontatlanul passzolt (ő is), a kirúgásai pedig egyenesen pocséknak minősíthetőek. Sosem értettem miért kell Messire, vagy Munirra felívelni a labdát, hisz az előbbit általában ketten őrzik, a másikat meg talán még vigvik is lefejelné... talán..így, vagy úgy. Suarez meg ez alatt ott ipszilonozik a két szélső és a középpályások között. Nyolc védést mutatot be, amire eddigi Barcás karrierje során még egyszer sem volt példa. Lényeg a lényeg, kritikus helyzetben a helyén volt. 7

Vidal – Alves Bilbaóban elkövetett ámokfutása után nem igazán lepett meg a neve a kezdőt látva, de a felforgatott csapat jobb oldalára talán indokoltabb lett volna a brazil, aki jobban ismeri a dörgést. Fél év kihagyás után kétségtelenül kellenek a játékpercek, hogy szokja a dörgést, de a Malaga ellen legendásan nehéz meccseket játszunk, és talán Messi is többre lett volna képes Dániel cimborájával a seggében... talán. Persze már most is egyértelmű, hogy jobb mint Douglas, sebességének és passzjátékának köszönhetően néhány év múlva simán lehet olyan szerepe a csapatban, mint Jordinak a másik oldalon. 6,5

Mascherano – a belga bénázása után olyat mentett, amitől sokunknál kiszaladt egy halk „hubazmeg”. Vermaelennel érezhetően nem volt meg az összhang, sem helyezkedésben, sem a labdakihozataloknál, de a hátsó négyesből messze ő volt a legmagabiztosabb. 7

Vermaelen – sokat elmond egy játékos teljesítményéről, ha Mathieut hozzák be a helyére félidőben. 2

Adriano – Először is iszonyatosan nehéz egy ilyen ellenfél ellen beugrani Alba helyére, pláne ha még játékhiánnyal is küzd az ember. Másodsorban Munir és Neymar tudása közt van némi különbség, mind védekezésben, mind támadásban, mind összjátékban. Amikor felrakta a malagait a nézők közé a harmadik sorba ott megkérdőjeleztem a mentális állapotát... a fizikaira pedig a hetvenedik környékén kaptam meg a választ, amikor be kellett hívni miatta a mentősöket oxigénhiány tünetei miatt. Éveken át a csapat mindenese volt, és valóban egy szeretnivaló figura, de ez már biztosan az utolsó éve nálunk. A gólpasszt eredetileg kb. Munirnak szánhatta, de ez így utólag már lényegtelen. 5 ,5

Busquets – Olyan volt, mint amikor akadozik a sztrímed a jútyúb videó betöltésénél, és amikor végre elindul, a hang és a kép nincs szinkronban. A teljesítménye sajnos nyomot hagyott az egész csapat játékán. Önmagához képest, ez bizony szörnyű volt. 5

Iniesta – Nehéz lenne szavakba önteni mennyire imádom Don Andrés játékát. Egy dolog ez az egész szexuális előjátéknak tűnő móka a labdával és az ellenfelekkel, de az a transzformáció és annak bevállalása, amin Luis Enrique érkezése óta átesett, egy ilyen kaliberű játékosnál egyszerűen fenomenális. Pep alatt a támadóharmadban kapta a legnagyobb szerepet, ott jött elő a varázslat. Luis Enrique egy sorral hátrébb vezényelte, amit tűrt zokszó nélkül, s bár eltartott, míg „kitanulta” az új pozícójának csínját-bínját az egyik leghasznosabb emberünknek bizonyul hétről hétre. A második félidőben Messi mellé fellépve együtt vitték a cirkuszt a gólig, (ennek tudható be a kb. tíz perces dominancia,) majd Rakitic beállása után visszalépett eredeti helyére, ahol kvázi mentőövként szolgált az Adriano-Mathieu-Busquets „bermuda háromszögben”. Ha Ő nincs, három pont sincs. 7

Turan – Mivel technikailag és egyéb képességeit tekintve is kétség kívül „Enrique - Barca kompatibilis” játékos, az egyetlen igazán fontos kérdés vele kapcsolatban „mindössze” annyi, milyen gyorsan lesz képes váltani a „védekezős” Atleticós stílusból, a Barcás letámadós, labdatartós játékára. Most kifejezetten jól jött, ez a fajta „sokoldalúsága”, aminek óriási hasznát vettük az ellenfél kellemetlen letámadásai során. Parancsra, okosan tartotta a labdát, fékezte a játékot, védekezett és visszazárt a jobb és a szünet után a bal oldalon is. Amit fel lehet neki róni, az az ellenfél kapuja előtti labdavesztései, ill. az a bizonyos becsúszás, ahol bár visszahúzta a lábát, mégis a Cholo féle cipődobálós énjére emlékeztetett.  6,9

Munir – már a levelezőlistára is írtam, hogy az a legnagyobb mákja a gyereknek, hogy nem csak mi, de mások sem veszik őt komolyan... Megjelenik a semmiből, mint a csehszlovák kisvakond, előrántja a kislapátot, befejezi a melót, aztán együtt örülnek a nagyfogú haverjával és a sünivel.. Óriási nyomás a Barcában támadót játszani, ő pedig ne feledjük, hogy a juvenilből egy gyors mandínerrel szinte egyenesen jött a Barca „A” csapatába, úgyhogy becsüljük meg a srácot. A pontja az elmúlt hetekben mutatt teljesítményéért is jár: 7

Suarez – Az első gólt nagyjából 99%-ban neki köszönhetjük, még akkor is, ha ehhez Angeleri hathatós díszkísérete kellett. Luis meg ugyebár dörzsölt fószer, kisebb hibát is kihasznált már az ellenfél tizenhatosán belül. A szokásosnál kevesebbszer hallotuk a nevét; nem volt annyi rontott passz a mezőnyben, nem volt annyi elbénázott labdakezelés, s mindez azért, mert nem volt mögötte a jól megszokott Barcás középpálya. Az üres területre való beindulásait pedig tanítani kéne. 6,5

Messi – Az első félidőben nagyjából negyed óra elteltével hallottam először a nevét, azt is csak azért, mert visszajött Bravo tizenhatosáig, hogy végre labdához érhessen, ill. besegítsen a védekezésben. Aztán a – kollektíve - értékelhetetlen első félidő után, mintha ő is észhez tért volna, és még futni is elkezdett, hol labdával, hol labda nélkül. A hét labdaszerzés még Busquets neve mellett is fényesen mutatna, a gólja pedig mindazontúl, hogy fantasztikus megoldás volt, borzasztóan értékes győzelemet is jelentett. Az efféle "Suarezes teljesítményeket" vigvikhez hasonlóan én sem szeretem értékelni, úgyhogy marad az arany középút: 7,7

Mathieu – beállása után érezhetően stabilabban állt a védelem a lábán, és persze az sem elhanyagolható tény, hogy 192 centijével jelentősen javultak az esélyeink a beívelt labdák elhárítására. Mint a falat kenyér... 7

Rakitic – Ivánunk olyan, mint egy motor. Fut, hajt, ütközik, gürizik és a taktikai faultokat is bevállalja a csapatért. Pontosan erre volt szükségünk ezen a meccsen. Igaz, a teljes dominanciát nem is sikerült kierőszakolnunk, de óriási szerepe volt az „egyensúly” helyreállításában... már ami a középpályát illeti. 7

Sergi Roberto – egy helyezkedési hibán kívül sok mindenre nem emlékszem tőle, de a beállása után sokkal nagyobb volt a nyugalom a bal szélen, mint előtte.

Malaga - FC Barcelona 1:2