A rendszerváltás hozománya
2017.01.10. 00:45 - vigvik
Magyarországon a rendszerváltásból én annyit értettem meg anno, hogy megszűnt a falunkban a Tanács, s lett helyette Önkormányzat. Csinálhatták volna okosabban a névválasztást, mert azóta is az az érzésem, hogy a faluban, de igazából az egész országban teljes a tanácstalanság.
Persze úgy alapjában véve híve vagyok a mindenféle rendszerek időnkénti leváltásának. Sőt, meggyőződésem, hogy gyakorlatilag mindenre időnként ráfér némi felülvizsgálat, egy kis vérfrissítés - talán az indiánok meteorológiai központját leszámítva. Nincs ez másként a focicsapatokkal sem. És tegnap igazából folyton az járt az eszemben, hogy Lucho gyakorlatilag nem nyúlt érdemben hozzá a csapathoz, amióta itt van. Kitalált az elején egy elég frankó tervet, amit sikerre is vittek.
Viszont a keret egyszerűen nem kapott azóta komolyabb új impulzusokat. A támadóhármas persze egyelőre szent és sérthetetlen, de egyre inkább kiveszőben van a játékukból az a végtelen kiszámíthatatlanság, ami eleinte jellemezte őket. Ezáltal a csapat is leginkább ötlettelennek tűnik mostanában. Mindezt tetézi, hogy a tudatosabb támadáépítésünk is nagyon egysíkú (Messi nyom egy hosszút keresztbe), és ezen Sergi Roberto beerőszakolása sem sokat javított, sőt.
Mostanra eléggé biztos vagyok abban, hogy az egyetlen ujjbaharapásunk - Dani Alvés - nem elegendő, és komolyabb átalakításra lett volna szükség ahhoz, hogy megmaradjon a szellemi frissesség elöl. S ez egy nagyon nehéz dolog, mert egy kreatív elmét azzal nem lehet motiválni, hogy "na, bakker, legyél már kreatív". A "kreativitást etetni kell", megfelelő környezetet biztosítani neki, és időnként új impulzusokat vinni a munkájába.
Vélhetően Luis Enrique is hasonlóan gondolkodik, és Gomes mindenáron játszatásának is ez lehet az elsődleges oka: bele akar nyúlni valahogy masszívabban az alapcsapatába. Hátha egy új ember, az újfajta mozgásaival, kis játékaival az agytrösztöket is kibillenti kicsit. De jelenleg az az érzésem, hogy Gomes karakterisztikában nagyon-nagyon közel áll Rakitichez, már-már túlságosan is. Plusz Raki - bár nekem nagy kedvencem, de - nem akkora súlyú a csapatban, hogy az ő leépítése ezt önmagában megoldaná - de még Alvés távozásával együtt sem.
Igazi megoldást valószínűleg csak nyáron kaphatunk, új alapembereket kell hozni legalább kettő posztra, s bár emberiség ellen elkövetett bűn, de újra kell gondolni Don Andrés szerepét is. Talán jobban járnánk vele, ha kevesebbet játszana, de akkor odabaszna. Illetve már a sajtó is pedzegeti az edzőkérdést, ezt is komolyan fontolóra kell venni. Én azt gondolom, hogy az MSN-ben még egy csúcsra járatás mindenképp benne van, ennek kellene a terveket alárendelni.
Addig is van még itt nekünk egy fél szezon, ami jelenleg nem kecsegtet sok jóval. Én nem tartom ördögtől való gondolatnak, ha rágyúrunk egy kicsit a jövő csaptára, és beépítjük Pacót a középpályán sokat forgatjuk a Rafinha-Denis-Gomés hármast, hátul meg Umtiti alapember lesz (ennek minden egyéb megfontolás mentén is így kellene lennie). Aztán reméljük a legjobbakat - kis hangulatjavítónak applikáltam nektek a posztba pár művészképet egy lelkes Barca-drukker hölgyről, úgyis rég volt már ilyen.
Ter Stégen (7,5) - Nagyon szkeptikus voltam vele, de kezd meggyőzni. Ha másra nem, egy masszív kiegészítőszerepre a Becstelen Brigantik 2-be mindenképp jó lesz.
Sergi Roberto (7) - Nagyon sokat melózik, jól melózik, megbízhatóan melózik - de csak melózik. Ráadásul védekezésben azért érződött néhány hiányosság, egyszer-kétszer túl könnyen adta a bőrét statikus játékhelyzetben is. A kezdeti fellángolásai mostanra abszolút ebbe az egyhangú robotolásba fulladtak, nagy nyugodtan lehetne neki sínpályát építeni, speckó csukákat a lábára, meg a hátára pár napelemet, hogy energetikailag minél hatékonyabban ingázhasson fel s alá.
Piqué (7) - Bár ő is kapott kritikákat, de szerintem továbbra is megbízhatóan teszi a dolgát, többször jól segítette ki társait. A kapott gólnál picit bizonytalan volt, érzésem szerint lett volna lehetősége idejekorán letarolni Patót, de helyette behátrált. Mindenestre nagyon látszik rajta, őt rettentően bántja, hogy nem igazán fut a csapat szekere.
Mascherano (7) - A kapott gólnál szinte összeszaladt Piquével, valahogy mégis átgurult rajta a labda. Persze nehéz dolguk volt, profin kivitelezett kontrát kaptunk. Egyébként a mostanában szokásos határozott önmagát hozta.
Digne (6,5) - Ezen a poszton mindenképp el tudok képzelni némi vérfrissítést nyáron... Az első félidőben bemutatott bravúros becsúszását sajnos annulálta az eladott labdájával, ami nemcsak egy kapott gólba került, hanem érzésem szerint roppant ígéretes akciót akasztott meg.
Busquets (7) - Mostanában úgy vagyok vele, mint a szöcskelábú, ilyen rettentő furcsa ruhákba bújtatott, baltaarcú kifutómodellek döntő többségével: nem tetszik. Nem tudom megmagyarázni, miért, csak azt érzem, valami nem oké.
Gomés (6,5) - Sokat átkoztam a nyolcas poszton, és már nem vagyok benne biztos, nem csak a vélt igazamat akarom-e mindenképp látni, de szerintem oké volt, amit csinált. Amit egy átlagos Rakitictől megszoktunk, azt kb. odatette ő is, még a sistergős löket is megvolt. Védekezésben ennél azért több fog kelleni, ha ezt a posztot végképp birtokába akarja venni.
Iniesta (6,5) - Rengetegetek volt játékban, már-már xavi-i mennyiségű passzt osztott ki, de sajnos a lövései is a Maestróra emlékeztettek, és az igazi ötlet belőle is hiányzott. A sérülése után a labdaéhség, és az Iniestára áhítozó csapat együtt nagyon feldobták, mostanra ezek a hatások elmúltak, és fel kell építenie a formáját.
Messi (7,5) - Legtöbbször a lusta játéka miatt szoktam elővenni, de most nyilvánvalóan jól pörgött, ellenben a megoldásai nem mindig ültek úgy, ahogy megszoktuk tőle. Többször belebonyolódott a cselekbe, kritikus átadásokat elrontott. Ettől függetlenül a végén természetesen ő tudta hozni azt a pluszt, amitől az este csak szar lett, nem pedig katasztrófális. Mindenesetre láthatóan törekedett rá, hogy többet húzódjon a szélre, de rendre ösztönösen besodródik középre, és ott ugyanabba a problémába ütközik, mint a hamis kilences poszt alkonya óta mindig.
Suárez (5) - Ősszel többször a góljai legitimálták csupán a teljesítményét. Most nem jöttek, csak a kínlódás, a gyenge mezőnybeli teljesítmény, pár reménytelenül szar sarkalással megspékelve.
Neymar (8) - Ő lett most az, aki rá mer és tud gyorsítani a védelemre, lő, centrez, pörgeti a játékot, tud igazán váratlant húzni. Nem véletlen, hogy kirívóan sok akciónk fut az ő oldalán. Sőt, a gólnál ő csúszott be - lemaradt, de legalább visszasprintelt. Valahogy mégse bír fölszabadulni teljesen, jól játszik de kulcsmomentumokban még besül. Ha képes lesz még egy szintet lépni, akkor hátára veheti a bandát - mondjuk én már régóta azt jóslom, hogy átveszi Messitől a No. 1. helyet a csapatban, de ez nem igazán akar megtörténni.
D. Suárez (-) - Nem tudom, volt-e értelme ennyi játékost felhalmozni ezekre a belső középpályás posztokra, így nem nagyon van esélye, hogy meglegyen egy kellő folytonosság a játékában.
Turan (-) - Beállt, mert gólt kellett lőni. Paco meg nem állt be, mert gólt kellet rügni.