Bevallom, valamennyire kishitű vagyok Barca-drukkernek. A csapat rekordot rekordra halmoz, én meg hetek óta nem hiszek bennük. "Jó, mostmár biztosan ki vannak facsarva", "jönnie kell egy peches meccsnek", "kizárt, hogy fejben ma is ott legyenek" - ezek a leggyakoribb indokaim, aztán valahogy mégis megroppan az ellenfél, begyötörjük a labdát a hálójukba, a meccs végén mindenki örül. Én meg csóválom a fejem, rendben volt ez, de képtelenség, hogy a következő meccsen is minden simán menjen. Itt a következő meccs.

Mivel a jó felütés rettentő fontos, kezdjük valamivel, ami pozitívabb, mint a Lance Armstrong vizeletmintája: a 2006-os BL-döntővel. Már csak azért is érdemes ide tenni a történet origóját, mert valóban ekkortájt tört el valami az ágyúban, ami azóta is megakadályozza őket abban, hogy veréb helyett valódi várra lövöldözzenek.

Szerda este végre tiszta vizet öntünk a pohárba. Ma pótoljuk a klub-vb miatt eltolt tizenhatodik fordulót, úgyhogy most válik majd biztossá, mennyi előnnyel is vezetjük a bajnokságot a két madridi csapat előtt. Nyilván mindenki hattal számolt eddig, de ehhez azért Abelardo négy meccse veretlen csapatának is lesz néhány szava.

Ha szezon végén megemlékeznénk a top három legérdektelenebb mérkőzésről, a mai esti valenciai fellépés biztosan közte lenne. Egyszerűen kínosnak érzem az egész szituációt, egy elődöntőben, egy Valencia ellen a Juvenil A csapatban szereplő Carlos Alena is a nevezett játékosok között van. És ez elsősorban nem a tehetségének szól (bár régóta nagyra tartják), hanem annak, hogy Luis Enrique egy másodpercig nem tart attól, hogy kieshet a csapata. Egy elődöntőben, egy Valencia ellen.

21 bajnoki meccsen nyolc gól. Nyolc. Az Atleti védelme kevesebbet zabál, mint a dílerek szerint obszcén keveset fogyasztó három hengeres mi autónk magyar csoda, pedig a friss tulajok abban is rendszeresen azt hiszik, hogy bedöglött a mutató.

Amikor a hónap elején végigpillantottunk a januári sorsoláson, igencsak húzgáltuk a szánkat. Az új esztendő első négy-hat hete évek óta rendszeresen a szezon mélypontjának számít, ráadásul a Granadán kívül csak olyan ellenfelekkel találkoztunk, akikkel hagyományosan meg tudunk szenvedni. Erre az első 0-0-s döntetlent hat győzelem követett, meccshátrányban is a bajnoki tabella élére álltunk, és az elődöntő is egy karnyújtásnyira van. A Malága azért rácsapott a vészvillogóra, nem árt észnél lenni, mert amit a védelem az első félidőben művélt, azt a kabaré szó sem jellemzi igazán. Szóval lélekben készüljünk fel, hogy lassacskán megszakad a veretlenségi sorozat, bár aki egy Barca-vereséggel akarja kifosztani a bukikat, az ne ma este próbálja meg.

Teljesen biztosak lehetünk benne, hogy a tavalyi évi sikerekért járnak az olyan tockosok, amelyek a valóságban a 'három Espanyol meccs másfél hét alatt' képében manifesztálódnak. Jóból is megárt a sok, gondolhatta odafent valaki, amikor a bajnoki forduló utánra besorsolt még két kupa összecsapást is, csak hogy intenzív legyen az élmény. Legyünk őszinték, a két legutóbbi mérkőzés alapján nem túlzás lefutottnak tekinteni a találkozót, szóval leginkább arra kell koncentrálni, hogy megússzuk épp bőrrel a szívélyes vendéglátást. A katalán Sport információ szerint Luis Enrique az utolsó edzés után magához rendelte Sandrot és Munir, majd levetítette nekik a Feláldozhatók című filmet, de hogy ezzel utalt-e valamire, vagy csak kedveskedni próbált a kevés játéklehetőség miatt, azt nem lehet tudni.

Óriási szerencse, hogy a három lobotómiával felérő Espanyol meccs közé "bepofátlankodott" a Granada, hisz így lenyugodhatnak a kedélyek egy kicsit Barcelona mindkét felében. Kiereszthetjük a fáradt gőzt, mindenki a maga módján. Az egybites Diopot persze összezavarhatják majd aktuális ellenfelük klubszínei, de a lényeg ugyanaz lesz: ne maradjon vérnyom a térdmagasságban elkövetett pároslábú becsúszások labdaszerzési kísérletek után. Mi pedig a kakaskodások helyett végre tényleg a labdarúgásnak szentelhetjük a kilencven perc java részét. Hajtás után három dolog, amit az elmúlt héten megtanultunk és egy rendhagyó Granada beharang.

Már többször kifejtettem igazán mélyen lakó, már-már az abszolút nem létben táncoló szimpátiámat a liga egyes csapatai irányába, bizonyára ennek is köszönhető, hogy a tavaly januári Atlético-dömping után idén pont az Espanyollal ver minket az Isten hozott össze bennünket a sorsolás szezélye - tíz nap alatt háromszor. Mintha így év elején nem lenne éppen elég az ónos eső, meg a lehajláskor menetrendszerűen szétrepedő nadrág.

Első! - hogy ne csak mindig ti lőjétek el ezt a szörnyű "poént". A Betis elleni simával és egy újabb rekord megdöntésével a csapat nem akármilyen évre tett pontot. Öt kupa, számtalan csúcs beállítás, és fantasztikus gólok sorával teli esztendőt zárhattunk le, amelyben megjártuk újra a mennyet és volt aki a poklot is. Mindez azonban - ahogyan Luis Enrique is elmondta az év első interjújában - már csak a múlt. Hajtás után Espanyol beharang.