Túlterhelés

0 komment

Előzetesen okkal hihettük azt, hogy nyerőszériába kerültünk, így meglehetősen kellemetlen pofon lett a Betis elleni döntetlen. Személy szerint a kupasorsolást gyanítom az események mögött, de legalábbis kevésbé kellett volna erőket tartalékolni, ha nem az Atléticót dobja a gép.

Akárhogy is, a január-február hagyományosan nehéz időszak számunkra, a szezon összképét pedig a fennmaradó időszak adja (majd) meg. Nagyon le vagyunk terhelve, hogy a túlzottan is állja-e a helyét, pár hét múlva kiderül.

Egy kicsi Sevilla rendel

0 komment

Sűrű napjaink vannak, jönnek a meccsek, mint a vonat; de ahogy a katonák mondják, a fájdalom a barátod, mert azt jelenti, hogy élsz, így igaza van a Lajos bának, hogy a sok meccs jó, mert azt jelenti, minden fronton versenyben vagyunk.

Vasárnap délben a sevillai kiscsapatot kellene jobb belátásra bírni.

Nézzük.

Eurépa Liga helyett

0 komment

Copa del Rey Real Sociedad negyeddonto

Az volt a jó a tegnapi meccs forgatókönyvében, hogy kb. minden jóérzésű barcelonai Luchóval az élen pontosan így képzelte el. Az ellenfél jön, mert jönnie kell, mi meg majd kontrázunk, mert feltolt védekezés ellen azt kell, és persze nem utolsó sorban mert most már tudunk is. Neymar gyorsasága, Messi "képességei" és Lalyos fizikai jelenléte ebben a rendszerben aztán nagyszerűen kamatoztak, s a főként szűrésre kalibrált középpálya Mascheranóval az élen nyomta is a zsugát a tridente alá.

Kupakabána

0 komment

kommentfogó kupa beharangozó sociedad

Mielőtt bárki megkérdezi, a címnek semmi köze sincs a meccshez, meg nem gondoltam semmire, csak lusta voltam kiírni a szokásos, informatív dolgokat. Egyébként sem sikerült az esemény rangjához méltóan a mozgosítás a nyuggerek bloggerek között, ezért a nyúlfarknyi poszt.

Két balláb

0 komment

Barca Umtiti La Liga értékelő statbuzi Lucho balláb

A 4-0 szépen virít, de van itt valami, amit nem értek. Luchóval megpróbáljuk megkeresni a választ...

No Bandi – lesz parti?

0 komment

Ezzel a büntető szóviccel próbálom leplezni a csalódottságomat, hogy Don Andrés ismét megsérült. Most ugyan csak picit, de azért na. Mindazonátal a szívem-csücske Eibar nem kellene, hogy gondot okozzon jelen pillanatban, mikor épp visszalöktük kettőbe, és parton felfelé gyorsítunk.

Intenzitás

0 komment

copa del rey real sociedad fc barcelona átoktörők ámokfutók

Mielőtt még valaki sérelmezni kívánja a mai pontozást, annak előre leszögezném, hogy a tegnapi "átoktörő" győzelem se nem volt látványos, se nem volt Barcás, ezért az egyéni értékelések során is inkább máshonnan közelítettem meg a játékosok teljesítményét. Hajtás után szoci verés.

Real rejects

0 komment

real sociedad kupa parameccs

Fel! Támadunk!

0 komment

Gondolom néhányunknak még megvan Hofi örökbecsűje arról, hogy mi a különbség a keresztény és a komonista temető között. Hogy ez most a Feltámadunk! vagy a Fel! Támadunk!, majd kiderül, de a mérkőzés még bíztatóbb volt, mint amit az eredmény suggal.

Bővebben a hajtás után.

Las Palmas, Spanyolország braziljai 

0 komment

Barca Las Palmas La Liga Quique Setién sakk beharang Gran Canaria brazilok

Nem, nem csak a sárga mezszínük miatt nevezik így őket. Las Palmas Gran Canaria büszkesége, egy forró, homokos hely, ahol ugyanolyan könnyedén és ösztönösen játsszák a futballt, mint Brazíliában.

Elégtétel

0 komment

Copa del Rey értékelő legjobb nyóc Messi Lalyos Neymar

Hiszitek, vagy sem, szinte napra pontosan két éve történt, hogy egy förtelmes időszak után, az FC Barcelona 3-1 arányban csapta el az Atletico Madrid csapatát Suarez, Neymar és Messi góljaival. Ami azután a lélekemelő győzelem után történt, gondolom mindenki számára emlékezetes. A banda beindult, Lucho és a csapat egymásra talált, a szezon pedig ment a történelem könyvekbe.

A rendszerváltás hozománya

0 komment

Villarreal bajnoki értékelő

Villarreal - Barcelona 1-1

Magyarországon a rendszerváltásból én annyit értettem meg anno, hogy megszűnt a falunkban a Tanács, s lett helyette Önkormányzat. Csinálhatták volna okosabban a névválasztást, mert azóta is az az érzésem, hogy a faluban, de igazából az egész országban teljes a tanácstalanság.

Európa második legjobb védelme vár minket

0 komment

besztlíg premier league pedofilbotrány FA szeköndból Shawcross kick&rush Allardyce nárcizmus

Mivel a Real nem hajlandó botlani, egyszerű a képlet: minden meccset meg kell nyernünk, ha meg akarjuk tartani a leghaloványabb esélyünket is a bajnoki címre. Szombaton mindenki hozta magát, aki számít, úgyhogy győzelmi kényszerrel utazunk a Madrigalba. Kellemetlen lesz.

Hagyományőrzés

0 komment

copa del rey Athletic Bilbao FC Barcelona RFEF

Ha akad még valaki, aki neadjisten nem tudná miért is hívják a San Mamést oroszlánbarlangnak, az a tegnapi mérkőzés után minden bizonnyal megvilágosodott. A harcias mentalitás, a megalkuvást nem tűrő küzdelem tökéletes jellemzése a baszk csapatnak, amelynél csak saját szurkolótábora akarja jobban a győzelmet. Ennek megfelelően a hangulat mindig félelmetes, a lelátó népe pedig valóban tizenkettedik emberként van a pályán. Mindez a klub történetével és jól ismert filozófiájával kiegészülve egy rendkívül különleges elegyet alkot, s teszi teljesen egyedivé az Athletic Bilbao csapatát. A játékosokba fiatal koruktól belenevelik a baszk nép és a csapat hitvallását, amely egyfajta harciszellemmé manifesztálódik, s köszön vissza a pályán élet-halál harcá alakulva. Ha elbukunk, a népem is elbukott.

 Spanyol Kupa, odavágó: a Baszk meló

0 komment

Copa del rey 16 Athletic Bilbao BUEK

Szórakoztató játékkal, török mesterhármassal és persze feledhetetlen Pákó góllal búcsúztattuk az elmúlt esztendőt, így jutalmul egy piszkosul kemény ellenféllel indíthatjuk a 2017 -es évet, illetve folytathatjuk a kupában ott, ahol abbahagytuk. Hajtás után vonulunk a San Mamésba.

Facebook

Következő mérkőzésünk

Powered by whatsthescore.com

A bajnokság állása

Widget powered by WhatstheScore.com

Feedek