totelcamp

Aki egy zárt rendszeren belül hisz a vég nélküli növekedésben, az vagy hülye, vagy közgazdász - tartja a mondás. Ez a tézis alkalmazható a labdarúgásra is. Egy csapat fejlődését rengeteg tényező befolyásolhatja. Az edzőktől kezdve, a menedzsmenten és az ellenfelek minőségén át az új igazolásokig minden és mindenki hatással van erre a folyamatra… illetve csak lenne, ha a Barcánál nem lenne hiányos az egyenlet.

Az Atletico nyári költekezését elnézve sokan - joggal - aggodalmaskodtak a viszonylag korai Calderónos randevú miatt, hisz Jackson Martinez, Vietto, Koke és Griezmann neve rengeteg ellenfélre a frászt hozza, de aki egy kicsit is ismeri a labdarúgás világát, tisztában van vele, hogy Simeonénak ezt a kifejezetten pofás keretet még sokáig tart egy igazi "Cholós" csapattá gyúrnia. Az Atletico kezdőjén végigfutva arra számíthattunk, hogy a két verőemberre (Gabira és Tiagora) támaszkodva amolyan harmonikaszerűen igyekeznek rövid, de intenzív letámadásokkal tarkítani az egyébként szilárd védekezésre épülő taktikájukat. Egy dolog persze felrajzolni valamit a mágnestáblára, másik pedig kivitelezni azt.

Őszintén szólva, jobban féltettem a csapatot ettől a meccstől, mint Taki bácsi a piros ladáját a részeg turistáktól, ugyanis a Malaga volt tavaly az egyetlen csapat, amelynek még csak gólt sem tudtunk lőni. Tovább fokozta a félelmeimet, hogy a támadójátékunk még kissé rozsdás, Javi Gracia pedig tökéletesen tisztában van vele, hogyan és milyen taktikával kell pályára küldenie csapatát, hogy az újra keserű emlékekkel ajándékozzon meg minket.

A kupa-bukta után egy eltiltásoktól és sérülésektől megtépázott csapattal kellett Luis Enriquének valami újat mutatnia abban a San Mamésban, ahol a piedesztálra emelt Valverde fix taktikával és éles stoplikkal várta rövid időn belül immáron harmadik légyottra Iniestáékat. Bár a két csapat gondoskodott róla, hogy a mérkőzés ne úgy kerüljön a históriás könyvekbe, mint a La Liga első fordulóinak egyik legjobb mérkőzése, emlékezetes pillanatok azért hála istennek így is akadtak a kilencven perc alatt. Értékelünk.

A labdarúgás néha olyan, mint a rulett. Teljesen kiszámíthatatlan. Fene sem számított ekkora fordulatra 4-1 után, mivel egyrészt Luis Enrique érkezése óta nem jellemző a csapatra az efféle kiegyensúlyozatlanság, másfelől pedig isten tudja mikor kaptunk utoljára négy gólt kilencven perc alatt. Maga a meccs persze alakulhatott volna bárhogy. Hozhattuk volna a szokásos labdatologatással (hiányzol Xavi), pörkölhetett volna még egyet Suarez is, nyomhatott volna Messi egy mesterhármast szabadrúgásból, ahogyan jöhetett volna az orosz rulett is, ha Coke vagy Rami tökegyedül az ötösünkön állva kicsivel jobban céloz, amíg Bartra a családnak integet,... de kedden még nem ez volt megírva az égi forgatókönyvben. Kedden a sors a mi csodálatos Pedrítónkra várt.

Nem kell hozzá nagy merészség, hogy kijelentsük, az FC Barcelona történetében nem volt még egy olyan fontosságú ember, mint Joan Gamper. Több mint egy évszázaddal ezelőtt, amikor feladta a hirdetését egy helyi újságban, valószínűleg fogalma sem volt, hogy Európa egyik futballóriását kelti majd életre. Egy csapatot, amely nem csak néhány labdarúgónak teremt otthont, hanem egy nemzet szimbóluma és támasza lesz az elnyomás alatt. Egy klubot, amely minden szempontból gigantikussá vált, és sokkal több ma már, mint egy futball klub. Íme hát Joan Gamper és az FC Barcelona megalapításának története.

Lassan a végéhez ér az amerikai zsíroskenyér-túra, alkalmunk nyílik, hogy górcső alá vegyük, mi is történik a csapat háza táján az új idény kezdetén. Az igazolásainkról már ejtettünk néhány szót, itt az ideje, hogy kicsit foglalkozzunk magával a kerettel is, valamint azzal, milyen változások, problémák, ill. pozitívumok várhatóak. Ehhez persze mi lusták vagyunk, segítségül hívtuk Jaume Ramont, a WeLoBa egyik szerkesztőjét, aki egy három részes blogbejegyzésben tudatta a nagyvilággal, mi is a helyzet nagyjából a Camp Nou öltözőjében. A háromrészes művet egy kissé megfaragtuk, imitt-amott megfoltoztuk, majd összegyúrtuk egy poszttá. Jöjjön hát az FC Barcelona 2015/16 júliusi (augusztusi) helyzetjelentése!

Megvallom őszintén, amikor Bartomeu bejelentette, hogy az utolsó igazolásunk (a transzferstop alatt, höhö) egy Xavi-típusú játékos lesz, nem egy ilyen tömzsi, terroristafejű fickóra gondoltam én sem. Arda Turan 5 évre írt alá az FC Barcelonához, az ára pedig 34 (+7) millió euró... egyelőre. Hajtás után mindent anyámról Ardáról.

Vannak játékosok, akiknek a neve mellé nem kell jelzőket aggatni, játékosok, akiket nem kell jellemezni, játékosok, akikről nem kell ódákat zengeni, vagy bizonygatni még egy rivális csapat szurkolójának sem, mennyire különlegesek. Elég csak kimondani a nevüket, s az ember arcára akaratlanul is felkúszik egy halvány kis mosoly, amiben összesűrűsödik a sok év emléke.

Az önmagunk felett aratott hétköznapi győzelmünk örömmámorának ködéből lassan kilebegve máris itt az újabb kinyalni való tányér, amelyre lehet, hogy idén utolsó alkalommal teríthetünk meg a Camp Nouban. Hajtás után spanyol futballsztrájk, Real Sociedad, és egy rotált kezdő Vermaelennel a kispadon.