totelcamp

Égi jelet, s a foci ünnepét vártuk ettől a párosítástól; nem csak a poklok bugyraiból indulva, látványos csatajelentekkel fűszerezett mennybe menetelt, hanem egyfajta kinyilatkoztatást is, hogy az FC Barcelona újra ott áll a világ csapatainak legnagyobbjai között, s a sorsát a kezében tartva az ellenfelek ismételten rettegve suttogják majd a nevét. Megkaptuk a választ. Nem csalódtunk. Illetve, igen, egy kicsit.

Aki a kezdetek kezdete óta velünk van - és szerencsére akad néhány ilyen levakarhatatlan jómadár -, biztosan emlékszik rizla Grindhouse-ára, ami hosszú ideig a beharangozó posztok egyetemes etalonja volt - vagyis talán még mindig az. Sodró lendülete, metaforavilága, és szívünknek kedves tartalma feltette a polcra közvetlenül a Biblia illetve A fajok eredete mellé - mindenkinek ízlése szerint. Igazi kisstílű pöcsség bő négy esztendővel a poszt keletkezése, és másfél évvel Mourinho távozása után reflektálni erre az írásra - szóval most ez következik.

SD Eibar - FC Barcelona 0-2 (0-1)

Egy hete ülünk újra a La Liga tetején, s hogy ez így is maradjon a szezon végéig, 11 döntőt kell megvívnunk és megnyernünk. Ha ladlac a Rayót - teljes joggal - a liga legszerethetőbb csapatának nevezte, akkor az Eibart bátran nevezhetjük a primera división legkisebb fiának, aki eljött szerencsétpróbálni az óriások világába.

A fene nagy semmittevés közben legalább bloggerek a dolgozzanak már egy kicsit - na nem kell aggódni, nem erőltettük meg magunkat, csak nyúltunk egy kis jófélét (vagy legalábbis nekünk tetszik) a squawka.com-ról, az eredeti itt található. Hajtás után következik a blogalizált verzió - kevertem azért hozzá egy kis kolbászhúst -, például mert utálom a "minden mondat új bekezdés" angol újságírói szokást, meg mert fordítani rettenet unalmas. Itt-ott hozzá is fűztem néhány gondolatot (ezeket kiemeltem), de a többi rész sem követi igazán szigorúan az erdetit, egy nyelvvizsgán valószínűleg simán elbuknék vele. A forrás nem éppen friss, manchesteri kirándulásunk után kevéssel született, és nem is annyira rólunk szól, mint inkább a 4-4-2 rendszerről, speciálisan Pellegrini és Simeone munkásságáról. Tekintsétek egyfajta előhangolónak a jövő heti BL meccsre.

FC Barcelona - Rayo Vallecano 6-1 (1-0)

Máshol ebéd van, nálunk meg csak dél - gondolhatjuk a kezdő sípszó elhangzásakor, hiszen számunkra igencsak szokatlan időpontban kezdődik a találkozó. A hétközi döntőbe jutás után kedvenc madridi ellenfelünk érkezik látogatóba. Szépíthetjük a dolgot, de nagyon nagy meglepetésre ne számítsunk, Paco Jeméz csapatának a stílusa igencsak fekszik nekünk. Illetve nem is feltétlen a stílusa, mert egy minőségibb játékoskerettel azért képes lehetne megtréfálni minket a korábbi válogatott középhátvéd. Legtöbbször törekszem arra, hogy megismertessem az aktuális ellenfelünket a párharc előtt, a Rayo pedig szerintem a Liga egyik legszerethetőbb csapata, azért megérdemlik, hogy kicsit jobban foglalkozzunk velük. Az uefa.com készített egy interjút a mai meccs alkalmából Pacoval, ez olvasható a továbbiakban.

Ha vigvik írná ezt az értékelő, biztosan találkozhatnátok olyan mondattal benne, mint például "P*na nélkül nem megy a játék a fiúknak", vagy "a f*szomat a P*nába, jól szétrúgott minket", de az írás címe is lehetne akár "P*na-függőség". Viszont én írom, így nem lesz benne.

Lehet, hogy többek szemében nehéznek tűnik értékelőt fabrikálni egy ennyire lapos, nehézkes, vacak Barçáról, pedig valójában nem is az. A meccs annyira a kötelezően és gyorsan felejtendő kategória, hogy nekem is elég egy gyorsan feledhető posztot írni hozzá.