totelcamp

Valószínűleg mindenki hallott már Pep "öt - egyes szerzőknél hat - másodperces" szabályáról és azt is tudja, ez lényegében azt jelenti, hogy a csapatnak labdavesztés esetén mindent meg kellett tennie azért, hogy ezen időintervallumon belül visszaszerezze azt.

De még ha nem is akarunk taktikai varázslatokat megfogalmazni, akkor is világos, hogy a Barcelona számára - főleg abban az időszakban - a végletekig fontos volt a szervezett letámadás a csapat saját támadóharmadában is.

Az alábbi posztot vigvik találta meg és egy Colin Trainor nevű fickónak köszönhető, aki megpróbálta a statisztika nyelvére lefordítani, illetve a statisztika segítségével képivé tenni azt, hogy egy futballcsapat mennyire akar megfelelni ennek a mutatónak.

Ezer százalékig biztos vagyok abban, hogy egyszer-valamikor már közöltünk egy írást, ami egy bizonyos Xoel Cardenas nevű fickó fejéből pattant ki. De mivel pontosan nem emlékszem, mikor, komolyan utánakeresni meg lusta vagyok, kénytelenek lesztek arra hagyatkozni, hogy állítom, az az írás jó volt. Különben minek fáradtunk volna a fordítással, meg a beszerkesztéssel?

Mivel menthetetlenül (és hálisten') nyakunkon a szezon, egyre inkább sürgető a belső késztetés, hogy írjunk valamit a jelenlegi-pillanatnyi helyzetről -, meg a csapatról, meg úgy egyáltalán -, szerencsés, ha véletlenül beleakadunk egy írásba, ami pont erről szól. És ráadásul jó is, mert itt-ott új/kevésbé közkeletű gondolatok is vannak benne.

Arról nem beszélve, hogy jósolgatni szeret a fene, így aztán másra hagyhatjuk, ha végül csúfosan bukik az, amit kitalált a fejében. Íme a cucc:

Elképzelhetőnek tartom, hogy a többségnek nem szükséges bemutatni Jonathan Wilsont, így különösebben nem is tornázok rajta. A fickó nagyon benne van a sűrűjében, határozottan van fogalma arról, hogy mi(ke)t beszél-ír, az alábbi poszt pedig egy tegnapi - a Guardianban közzétett - cikkének többé-kevésbé hű magyar átirata.

A többé-kevésbé kitétel azért állja meg a helyét (ismét), merthogy "jó szokásuk szerint" az angol szakírók a szak írása közben is megmaradnak angolnak, ezért olyan szinten csűrik-csavarják a mondatokat azok megalkotása közben, aminek szigorú fordítása egy blog stílusától nagyon messze állna. Magyarán és röviden marhára stílusidegen lenne, csak ha ezt írom, nem lenne szépen kitöltve a hely a kép mellett. Íme a cikk:

Ha az előző posztban arról beszéltem, milyen megbocsáthatatlan hiányosságunk volt Kubalát nem megtisztelni egy írással, a második a sorban máris Johan Cruyff lesz, még akkor is, ha róla már egy komolyabb írásban közvetve megemlékeztünk.

Ahogy haladunk előre a sorozatban - gondolom - mindenki számára egyre inkább válik világossá, milyen mélyen átszövi a politika a Barcelonát. És ez - ahogy a posztból is kiderül - különösen igaz a hetvenes évekre.

Én azt gondolom, nekünk, magyar szurkolóknak nem kell ebbe különösebben belebonyolódnunk, ugyanakkor egyáltalán nem baj, ha lesz némi rálátásunk arra, ők odakinn hogyan gondolkodnak erről. Ugyanis ha eljutunk a hogyan iránti érdeklődésig, egy idő után remélhetőleg megérkezik hozzá a miért elfogadása is.

Biztosan van több megbocsáthatatlan mulasztásunk is az elmúlt három évből, ám az első helyre kívánkozik a tény: még nem szenteltünk posztot a Barcelona számunkra legfontosabb alakjának. Persze több alkalommal is szóba került a neve, de nyilván azzal tehetjük csak jóvá ezt a hiányosságot, ha egy nagyobb lélegzetű írásban emlékezünk meg róla.

Ahogy arról a cím árulkodik, a sorozat is folytatódik az írásban, de tekintettel arra, hogy a Barcelona XX. századi történelmének legjobbjáról van szó, kiegészül egy 1987-es interjúval, pár apró emlékmorzsával és a Hungária spanyol túrájának (relatíve gyorsan) fellelhető adataival is.

Kubala hatása a Barcelona történelmére megkérdőjelezhetetlen. A fizikai ereje vitathatatlan, de játékának gazdagsága a technikai és taktikai árnyalatokban is. Ám ami a legfontosabbá teszi, a tény, hogy Laszi Kubala volt az Ötkupás Barça kulcsembere. Albert Suñé újságíró, az "Amikor Kubala megtöltötte a stadionokat" című könyv szerzője mutatja be nekünk, hogyan vezetett az út a Les Corts-tól a Camp Nouig.

Miközben 2009 után végre újra normálisan, edzőtáborban készül a csapat az új szezonra, napi három különféle forrás erősíti meg, hogy Cuadradot akarja Lucho. A levlistát még a pletykák első felmerülésekor telesírtam, ez nálam olyan, mintha Pedroval akarnánk megoldani a jobbhátvéd feladatait. Szorgos, fegyelmezett meg minden, de azért hátvédnek kevésnek tűnik. Erre tett rá egy lapáttal a kolumbiai válogatott korábbi kapitánya, aki azt mondta, hogy ha Alves védőmunkáját kevésnek érezzük, akkor Cuadradot is felejtsük el, mert védőnek rosszabb a brazilnál. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy jó lesz megbarátkozni a fürtös szélső érkezésével, mert ha a Manchester United nem győzi meg (vagy a csapatát), akkor inkább rá költenek egy jelentősebb összeget, mintsem egy középhátvédre.

Ismerkedek én is az új szerkesztővel, bár john egy kicsit rámijesztett az első bejegyzésével. Az ijedtségnél azonban nagyobb az öröm, hogy végre, VÉGRE balhá középhátvédet igazolt a csapat, ezért gyorsan ki is írom magamból azt a néhány gondolotot, ami megfogalmazódott bennem a transzfer, és a szurkolói reakciók kapcsán. Na meg az sem baj, ha közben sikerül kicsit összemelegedni az új felülettel.

A kötelező technikai jellegű problémák után (miért nem láttam, amit írtam, most meg mégis? melyik funkció micsoda, ami amott az volt, most meg nem az? miért nincs az a funkció, ami amott volt és jó lenne? 'szér töri így a bekezdéseket, amikor nem is így akartam? stb.) ezennel át vagyunk költözve és meg is próbálunk visszatérni régi jó szokásunkhoz: olyan írásokat kidobni, amelyek reményeink szerint némelyest érdeklődésre tarthatnak számot az olvasók körében.

Ami máris biztos, hogy idén nem fogyunk (az utóbbi egy hónap csendje után mindenki jelezte, hogy "él" és szívesen folytatja a melót), az előző szezonból (is) okulva viszont nem kizárt, hogy bővülünk. Ennyit röviden, jön a lényeg:

Bár minden szurkolónak megvan a maga kedvence, talán elmondhatjuk, hogy Samitier, Kubala, Cruyff, Maradona és Ronaldinho azok, akik a legnagyobb rajongást váltották ki a Barcelona történelmében. Antonio Franco (El Periodico) újságíró segítségével tekintjük át, mit is adott az FC Barcelonának ez az öt játékos.