totelcamp

A fene nagy semmittevés közben legalább bloggerek a dolgozzanak már egy kicsit - na nem kell aggódni, nem erőltettük meg magunkat, csak nyúltunk egy kis jófélét (vagy legalábbis nekünk tetszik) a squawka.com-ról, az eredeti itt található. Hajtás után következik a blogalizált verzió - kevertem azért hozzá egy kis kolbászhúst -, például mert utálom a "minden mondat új bekezdés" angol újságírói szokást, meg mert fordítani rettenet unalmas. Itt-ott hozzá is fűztem néhány gondolatot (ezeket kiemeltem), de a többi rész sem követi igazán szigorúan az erdetit, egy nyelvvizsgán valószínűleg simán elbuknék vele. A forrás nem éppen friss, manchesteri kirándulásunk után kevéssel született, és nem is annyira rólunk szól, mint inkább a 4-4-2 rendszerről, speciálisan Pellegrini és Simeone munkásságáról. Tekintsétek egyfajta előhangolónak a jövő heti BL meccsre.

Az Etihad (a stadion, nem a szent háború) környékén egyre hangosabb a morgolódás a City legutóbbi Bajnokok Ligája fellépése nyomán. Pellegrini, a 4-4-2 felkent testőre, ismét a klasszikus felállást választotta, amely egyik fő problémája a középpálya közepének gyengesége - hab a tortán, hogy ezt éppen a Barcelona ellen követte el. Annak rendje-módja szerint el is bukták a meccset, a Barcelona kényelmesen lefocizta őket, és az 1-2-es végeredmény leginkább a kiegyensúlyozottabb második félidőnek köszönhető, amikor a City a 4-2-3-1 rendszerre váltott, és ezzel valamennyire sikerült visszaküzdenie magát a mérkőzésbe.

A chilei mestert és elavult 4-4-2-jét a média szétcincálta, Pelle taktikai hozzáértését megkérdőjelezték. A négy fős vonalközéppálya túl kevés kontrollt és labdabirtoklást biztosít, így egyszerűen nem kínál elegendő védelmet a Barcelona elsöprő centrális ereje ellenében.

Az az igazság azonban, hogy a City Barcelona ellen mutatott 4-4-2-je egyáltalán nem az, amit Pellegrini olyan nagyon kedvel. A chilei 4-4-2-je, amit a Villarrealnál tökélyre fejlesztett és gondosan finomhangolt, sokkal inkább hasonlít Simeone és az Atlético széles körben elismert felállására, aminek egyik lényege, hogy labda nélkül a szélsők középre húzódva segítenek be a belső középpályásoknak. Ha ehhez társul a két csatár fáradhatatlan robotolása, akiknek főképp az ellenfél  biztonságos labdajáratását kell megakadályozniuk, akkor egy olyan rettentő kompakt és merev rendszert kapunk, ami akár a legsikeresebb is lehet Európában: a tavalyi év Atléti-sikerei ékes bizonyítékkal szolgálnak erre.

Szerk. megj.: valószínűleg itt (is) keresendő az Atléti elleni tavalyi vesszőfutásunk fő oka. Guardiola egyik rögeszméje az abszolút túltöltött középpálya: a Barca labdabirtoklásának kulcsa nem csak az (volt), hogy mennyire labdabiztos csatatörpjeink vannak, hanem az egyszerű létszámbeli fölény is. Messi és Pedro vissza, Alvés pedig fellépett a három középső embert kisegíteni, így sokszor hat fősre duzzasztva a létszámot - épp mint az Atléti. Idénre egy kicsit eltolódott erről a hangsúly. Mindenesetre logikus lépés volt a védekező csapatnak is mindenhonnan embereket csempészni erre a területre, kiegyenlítve ezzel az erőviszonyokat. Sokkal szebb emlék, hogy az ötlet egyik fele, a szélsők középre húzása először talán a szép emlékű 2011-es BL-döntőn merült fel Fergusonban, de ő még nem igazán tudta megoldani Busquets kikapcsolását (részben Rooney gyenge teljesítménye miatt), valamint a középpályásai sem igazán voltak a helyzet magaslatán.

Simeone 4-4-2-je az elmúlt évtized egyik nagyszerű formációja [szerk. megj.: itt nem tudom mire gondolhattak, a 4-4-2 szerintem semmilyen formában nem jellemezte az évezred elejét]. Katonai vasszigoron és abszolút sztoicizmuson alapul mind védekezésben, mind támadásban. Fizikálisan rettentő sokat követel a csapattól, de ha tökéletesen alkalmazzák, vitathatatlanul a legstabilabb formáció, amit manapság Európában láthatunk. Michael Cox szavaival: "Labda nélkül Európában messze az Atlético a legkiválóbb csapat."

Az argentin mester által kitalált minta erősen függ attól, mennyire gyorsan tudják a megszerzett labdát hasznosítani, és hogy védekezésben sikerül-e szigorúan tartani a hadrendet. A két szélső hátvéd feladata a szélesség biztosítása, mivel a valódi szélsők jobbára a pálya közepe felé sodródnak, és ide lépnek vissza a csatárok is, így téve abszolút nyomatékossá a centrumban a létszámfölényt. Ebben a tekintetben a 4-4-2 annyira modern és hatékony, amennyire csak lehet.

Pellegrini 4-4-2-je a Barcelona ellen azonban több sebből vérzett. Nasri és Silva, Koke és Arda Turan Manchester City-féle verziói, teljesen sikertelenül igyekeztek a Busquets-Iniesta-Rakitic háromszög középpályás dominanciáján enyhíteni. Ezzel párhuzamosam Dzeko és Agüero ahelyett hogy visszazártak volna segíteni a középpályára, magasan fenn helyezkedtek, ezzel elszigetelték magukat a kreatív csapattársaktól, és Busquetsnek is temérdek időt és helyet hagytak, hogy a játékot diktálhassa.

Szerk. megj.: ahogy a művelt angol mondaná: well, shit. Busquetset ha a Clásicóra össze is tákolják, a City ellen biztos nem lesz még. Kíváncsi vagyok, hogy a szerepét két ember közt dobja szét majd Lucho (praktikusan Masche rombol, Xavi passzolgat), vagy amolyan ha ló nincs, jó a szamár is alapon gondolkodik (Rakitic). Persze a legvalószínűbb, hogy Pelle nem fogja tovább erőltetni a látványosan nem működő 4-4-2-t - amivel akaratlanul még nekünk is kedvezhet: valószínűleg akkor járnánk a legjobban, ha Mascherano védekezhetne középpályán, és Piquét meg hagynák békében passzolgatni.

Simeone 4-4-2-je tavaly volt a csúcson, és Pellegrini Cityjéről is elmondható ugyanez - mindkét edző megnyerte a saját bajnokságát. A két szélső védőt is beszámolva, az Atléti középpályás passzainak 81%-a, míg a Citynél 87%-a volt sikeres - ebből is láthatjuk a pontos és intelligens passzolás fontosságát a 4-4-2-ben. A spanyol csapatban a két védő, Filipe Luis és Juanfran, valamint a Tiago, Gabi, Koke és Arda alkotta középpálya összesen 32 asszisztot és 14 gólt jegyzet. A Citynél ugyanez: a Zabaleta, Kolarov, Fernandinho, Yaya Touré, Silva, Nasri hatos teljesítménye 41 gólpassz mellett 41 gól. 

Jól kivitelezve, a 4-4-2-t játszó csapat annyira masszívan rendezkedik be, hogy az ellenfél labdabirtoklását teljesen meddővé teszi, viszont így abszolút kitetté válnak a kontratámadásoknak. Az egész rendszerben a szélső védők és a csatárok által ügyesen támogatott középső középpályásokra nehezedő teher kezelése központi fontosságú, ezen áll vagy bukik a siker. A Matracosok [bocsi] év eleji történelmi 4-0-ás sikere városi fő riválisuk, a Real ellen a szisztéma igazi csúcsrajáratása volt. A két csatár, Mandzukic és Griezmann, nagyon mélyen visszalépve presszionálták Khedirát és Kroost, majd átlós kifelé futásokkal kimozgatták a helyükről Nachót és Varane-t, ezáltal területet nyitva a befelé törő szélsőknek, Arda Turannak, és a sérült Kokét váltó Saúlnak. A szélső védőik, akiket Ronaldo és Bale nemigen kisért hátra, előretöréseikkel létszámfölényt alakíthattak ki a szárnyakon. Az eredmény: mind a négy gól betörésből vagy beadásból származott.

Védekezésben Ronaldót és Balet nem nagyon támadták, amíg a szélen birtokolták azok a labdát - ezen területek feladásával nem vállaltak nagy kockázatot, tekintve Godín és Miranda kiváló fejjátékát. A szélső védőik az elmúlt évben összesen 119 labdaszerzést és 169 sikeres szerelést mutattak be - mindeközben összesen egyetlen védekezési hibát vétettek.

Szerk. megj.: ez is ismerős történet ugyebár. Ellenünk nem csak az Atléti merte ezt meghúzni, hanem gyakorlatilag bárki. Ezért is volt fontos visszatérni egy klasszikusabb kilences szerepkörhöz, Suárez fejjátéka és gólérzékenysége ezt a luxust nem teszi lehetővé, ezért kénytelenek szélesebben, nyitottan védekezni ellenünk, ami viszont a kis játékoknak nyit területet.

A többi területen keményen presszionáltak, a labdás embereknek nem hagytak sem területet, sem időt, majd gyors labdaszerzés után villámsebes kontrákat indítottak Griezmann vezetésével. A francia csatár hamar tökéletes Simeone-játékossá érett; sebessége és kapu előtti könyörtelensége 11 gólt eredményezett utóbbi tíz bajnoki mérkőzésén.

A 4-4-2 spektrumának két vége teljesen különböző futballt hoz. Minden tökéletes önuralommal végiggürizett, villámgyors kontrákkal tarkított, kemény Atlético-meló mellé oda lehet tenni egy taktikailag összezavarodott, egymást nem segítő játékosokból álló, a kulcsterületeket emberhátrányban elbukó, szenvedő Cityt, ahol egyszerűen nincsenek meg a megfelelő játékosai ahhoz, hogy ezt a rendszert működésbe hozzák.

Igen, végsősoron a játékosok karaktere a kulcs. Hiába akar Pellegrini 4-4-2-t játszani, ha egyszer nincsenek meg hozzá a megfelelő játékosai. Ez akár az állásába is kerülhet májusban.

Szerk. megj.: nem egy nagy végkövetkeztetés, másrészt viszont nagyon is fontos dolog, amit időnként hajlamosak vagyunk elfelejteni: hiába vannak egy edzőnek kiváló, neadjisten forradalmi elképzelései, ha a rendelkezésre álló keret más típusú játékosokból áll, akkor a csúfos kudarc szinte garantált. A kompatibilitás elengedhetetlen.

Szolgálati közlemény: amint azt látjátok, postrből hirtelen reblog lett. Én úgy érzem, hogy olvasói oldalról minimális kellemetlenséggel járt a váltás. Ígéret van rá, hogy a kommenteket is visszakapjuk előbb-utóbb. Ha minden jól megy, nekünk lényegesen megkönnyíti az életünket az új motor - a működő oldaldobozokkal engem máris levett a lábamról, a többiről egyelőre nem nyilatkoznék. Mindenesetre a könyvjelzőt érdemes átírni, aztán toljuk tovább.