totelcamp

Lassan a végéhez ér az amerikai zsíroskenyér-túra, alkalmunk nyílik, hogy górcső alá vegyük, mi is történik a csapat háza táján az új idény kezdetén. Az igazolásainkról már ejtettünk néhány szót, itt az ideje, hogy kicsit foglalkozzunk magával a kerettel is, valamint azzal, milyen változások, problémák, ill. pozitívumok várhatóak. Ehhez persze mi lusták vagyunk, segítségül hívtuk Jaume Ramont, a WeLoBa egyik szerkesztőjét, aki egy három részes blogbejegyzésben tudatta a nagyvilággal, mi is a helyzet nagyjából a Camp Nou öltözőjében. A háromrészes művet egy kissé megfaragtuk, imitt-amott megfoltoztuk, majd összegyúrtuk egy poszttá. Jöjjön hát az FC Barcelona 2015/16 júliusi (augusztusi) helyzetjelentése!

Megvallom őszintén, amikor Bartomeu bejelentette, hogy az utolsó igazolásunk (a transzferstop alatt, höhö) egy Xavi-típusú játékos lesz, nem egy ilyen tömzsi, terroristafejű fickóra gondoltam én sem. Arda Turan 5 évre írt alá az FC Barcelonához, az ára pedig 34 (+7) millió euró... egyelőre. Hajtás után mindent anyámról Ardáról.

Vannak játékosok, akiknek a neve mellé nem kell jelzőket aggatni, játékosok, akiket nem kell jellemezni, játékosok, akikről nem kell ódákat zengeni, vagy bizonygatni még egy rivális csapat szurkolójának sem, mennyire különlegesek. Elég csak kimondani a nevüket, s az ember arcára akaratlanul is felkúszik egy halvány kis mosoly, amiben összesűrűsödik a sok év emléke.

Az önmagunk felett aratott hétköznapi győzelmünk örömmámorának ködéből lassan kilebegve máris itt az újabb kinyalni való tányér, amelyre lehet, hogy idén utolsó alkalommal teríthetünk meg a Camp Nouban. Hajtás után spanyol futballsztrájk, Real Sociedad, és egy rotált kezdő Vermaelennel a kispadon.

Míg a Getaféra próbálok jelzőket találni, akarva akaratlanul is elkalandozik a figyelmem a saját házunk tájára. A BL-ben minden csodás, a bajnokságban csak rajtunk múlik a dolog, a kupadöntő is itthon lesz, Messi és Xavi rekordokat döntöget, Lucho is megtalálta a tökéletes formulát, Neymar újra csúcsformában, Sui beilleszkedett, Lahoz még mindig egy seggfej, Iniesta pedig felébredt csipkejózsika álmából, és úgy tolja, mint egy újralakkozott politikus a választások előtt. Túl szép, hogy igaz legyen?

A felgyorsult eseményeknek köszönhetően mi, Barca-szurkolók is hajlamosak vagyunk felvenni a csapat által diktált őrületes tempót, s egy gyors hurrá mellett tudomásul venni a történtek alakulását, mintha mindez teljesen természetes lenne. Nem az. Itt az ideje, hogy egy kicsit félreálljunk a dübörgő infosztrádán, és nagyon mélyen meghajoljunk a csapatunk előtt, mert kérem az FC Barcelona tegnap nemcsak, hogy bejutott a Bajnokok Ligájának elődöntőjébe, de olyan sima játékkal tette mindezt Európa egyik legerősebb klubja ellen, hogy az valami mámorító.

Az elmúlt évek során, köszönhetően a spanyol bajnokságot is sújtó pénzügyi hasmenésnek is, a Barca-Real-Atletico trión kívül nem sok primerás csapatnak sikerült villantania Európában. Ezek a csapatok, míg a lendület vitte őket, rendre meg is keserítették az életünket hazai porondon, de 1-2 szezonnál tovább nem bírták az iramot, s rövidúton le is morzsolódtak az elittől..., kivéve a Valenciát. Nem sok csapat van, akik minimum otthon, minden egyes rohadt évben megnyomorítják az életünket, de Simeone böllérbalettje, Eméry vérfarkasai, illetve a vaspöcsű szocik mellett a denevérek mindenképp azon elit kör tagjai, akik miatt mindig kicsit ökölbe szorul a farpofánk. Hajtás után Valencia.

Még biztosan fogunk ehhez hasonlóan magas ívű, valamint mély értelmű fontosságokat mondani, de el vagyunk érkezve a szezon utolsó szakaszához, ahol már minden egyes meccs döntő! Jelentőségűnek bizonyulhat majd utólag.

Tekintve, hogy most már nem szakítja meg a szezon végéig a csapat életét válogatott jellegű elfoglaltság, vadul számolgathatunk előre, agyalhatunk pillanatnyi kezdőkön, tartalékoláson, esetleg fontossági sorrenden. Végül pedig máris készülhetünk arra, hogy pillanatokon belül nyakunkon a nyár, tehát itt a lehetőség maximálisan kiélvezni minden egyes percet, amíg a csapatot a pályán/képernyőn láthatjuk.

Andrés Iniesta az a típusú játékos, akit lehetetlen utálni - kivéve ha az ember holland, vagy Chelsea drukker... vagy holland Chelsea drukker. A néhány éve még az aranylabda legjobb háromba tartozó játékos performansza az utóbbi időben "kissé visszaesett", mi pedig próbáltuk megfejteni mi is lehet ennek a kiváltó oka. Ami egyértelmű, hogy az aranylábú játékmester jóval mélyebbre vontan játszik Lucho kezei alatt, tulajdonképpen abban a pozícióban, amiben még annak idején Frank Rijkaard is szerepeltette. A netet böngészve futottam ebbe a posztba, egy bizonyos Sam Cooper nevű fiatal blogger jóvoltából, amit igyekeztem a lehető legérthetőbb módon lefordítani. Nem tudom, kinek mennyi új információval szolgál majd az írás, s bár szakmailag sem feszeget túlságosan mélyreható gondolatokat, arra mindenképp jó, hogy megértsük Don Andrés csapatban elfoglalt új szerepkörét:

Mielőtt még a válogatott szünet okozta heveny unalommal spékelt kínlódásunk közepette, két kókuszos süti között feltennénk magunknak a végső kérdést, hogy a herébe keveredett össze a tojás, a nyúl, a Jézuska, a csokoládé, meg a kanna víz, próbáljuk meg összeszedni magunkat a kanapéról, és rápörögni az utolsó nagy menetre. A kulcsfontosságú győzelmek után vége a jól megérdemelt szabadságnak, a következő megálló valamikor június elején várható... , Berlinben?