totelcamp

"Mi van, mi?" - vághatnánk a spanyol sajtó szemébe a kérdést. Pár hete még egy hatalmas katasztrófa képével riogattak, ahol az edző fél év után ultimátumot kap, ahol a klubikon és a főnök kifejezetten rossz viszonyban van, és ahol egyébként is óriási a káosz. Persze nem zörög a haraszt, szokták mondani, szóval biztos, hogy vannak problémák, de ezt szerencsére most feledtetik velünk a pályán látottak. Egyértelmű pozitív változások látszanak a csapat játékán, Lucho kezdi igazolni, hogy tavaszra érik be, amit ősszel elvetett. Ha valaki még nem unná, akkor egy Barca - Elche párharccal megyünk tovább a hétvégén, ami reményeink szerint nem lesz megerőltetőbb, mint a kupában volt, így lehet egy kicsit pihenni a szerdai visszavágóra.

Rohadt takony geci csapat ez az Atleti - mondta volt egy ismerősöm közvetlenül a meccs után, és minden örömünk ellenére is joggal említhetjük meg a tegnap látott eseményeknek ezt az aspektusát is. Mert ugyan volt/van okunk elismerni azt, amit Simeone ebből a korábbi középcsapatból alkotott, mégis nehéz nem észrevenni (pláne szó nélkül megállni), mostanra mennyire túllőtt a célon.

Tolerálható az, hogy egy csapat a fizikai elemekre építi a játékát, az szintén, hogy motiváltan hajtanak meccsről-meccsre, az viszont már a nagyon nehezen elfogadható kategória, amikor az alattomos utánrúgásokról, a gusztustalan heccelésekről, meg persze az ellenfelek földre lökéséről szól a futballtudományuk.

Még mindig értetlenül állok a tény előtt, hogy miért is nem zavarta le azonnali pirossal mindkét(!) madridi faszt a bíró? Átírták a szabálykönyvet, és újabban már ezeket is meg lehet úszni büntetlenül?

Bár a cím sugallhatná, hogy itt most a döntetlen és a kilátástalan játék miatti kesergés következik, egyáltalán nem erről van szó! A kesergésen már rég túl vagyunk, láttuk éppen elég alkalommal, mikor és hogyan nem működik a csapat, én sokkal inkább azt érzem, eljött az idő elfogadni és a múlton való rágódás helyett előrenézni. Majd előrelépni.

A Pep által felépített játékrendszer lényegében évek óta döcög, rosszabb esetben kiderül, hogy reménytelen és eredménytelen ezen az úton továbbhaladni. Én pedig azt gondolom, Luis Enrique meg is értette ezt, sőt lépéseket is tesz annak érdekében, hogy változtasson.

Bár konkrétan a tegnapi meccsben is voltak jelek, amik ezt igazolták, inkább érzem a szezon eddigi egészében, hogy talán történik is valami, nem csak beszélünk róla, hogy kellene.

Megmondom őszintén, az év elején, amikor végig kellett néznünk a "Marquinhos passiót" (és ahogyan a franciák újra keresztbe tesznek), a végén azt kívántam, csak találkozzunk velük a BL-ben, és verjük el a valagukat úgy, ahogyan nem szégyen, a 100 milliós pereputtyukkal együtt a védelemben. Aztán szerdán, bár úgy kezdődött a dolog, mint egy komoly gyomorrontás, később isteni érzés volt látni, hogy vannak még dolgok, amiket nem lehet kilóra megvenni.

Az összes bajnoki közül talán az Espanyol-meccs elé a leghálásabb feladat beharangozót írni, hiszen a végtelenségig lehet szidni őket mindenféle következmény vagy megbánás nélkül. Hiszen említésre méltó eredményük régóta nincs, stílusuk még annyira sem, ahogy nagy jövő előtt álló játékosról sem tudunk beszélni esetükben, így aztán általában annak rendje és módja szerint el is verjük őket, pláne hazai pályán. Ha pedig valami gebasz miatt ez mégsem történne meg, még mindig mondhatjuk, hogy buszparkolós antifutball ellen nem tudunk játszani, és különben is három kiállítást úsztak meg (ez utóbbi persze akkor is igaz, ha nyerünk). Ha pedig sikerült jóízűen kifröcsögnünk magunkat eszpányol-ügyileg, akkor sem szól vissza senki, mert eddigi tapasztalataim szerint nincs olyan szurkolójuk, aki egyúttal a magyarul beszélők halmazába is beletartozna, és esetleges kivételként csak olyasvalakit tudok elképzelni, aki valamilyen speciális oknál fogva kötődik az Espanyolhoz (például hogy kisfia, nagybácsija, kutyája ott játszott).

Valencia-Barcelona (0-1)

Persze, hogy nem érdemelt vereséget a Valencia, és mondhatjuk, hogy mi sem érdemeltünk győzelmet. De mégis annyira meghatóan elismerésre méltó a csapatunktól, ahogy a kilencvenszázadik percben az utolsó, reménytelennek tűnő szögletpróbálkozásból bekotortuk a győzelmet érő gólt. Mert mi ilyet nem szoktunk, pláne nem pontrúgásból. És pláne nem az a Busquets, aki ritkán kerül ilyen szituációba, de ha mégis, akkor is elrontja.

Eseménydús napok/hetek/hónapok állnak mögöttünk. Megtudhattuk például, hogy Messi elhagy minket, azt is, hogy a szezon végén következik be az esemény, valamint azt is, hogy mindezt teszi azért, mert - CR-rel ellentétben - a klub nem volt, és most sem hajlandó kampányolni az újabb Aranylabdájáért.

De megtudhattuk azt is, hogy Vermaelen hamarosan pályára léphet. Immár negyedik alkalom lesz, amikor ezt bejelenti a klub, majd mégis titokzatoskodunk egy kicsit, hogy aztán mégis csak ismét bizonytalanná váljon a lehetséges időpont. A bizonytalanság immár a múlté, biztosan tudjuk, hogy 4-5-6 hónap és máris bemutatkozhat a nyári igazolásunk.

De ennek kapcsán megtudhattuk azt is, hogy a tilalom ellenére is igazolni szeretnénk egy játékost, majd azt is, hogy mégse.

Okkal voltunk óvatosak a meccs előtt, most pedig okkal vagyunk elégedettek, boldogok, de akár büszkék is. Nagy szavak és az utóbbi években - Barça szurkolók lévén - hozzá is szokhattunk, de tegnap este valóban TÖRTÉNELMET láthattunk a pályán.

Alig térünk vissza a szünetről, máris teljes gőzzel robogunk tovább. Tesztüzem lesz a csapatnál az elkövetkezendő egy hétben. Lucho állítgatta a kapcsolókat a szezon elején, a felugró hibaüzeneteknél meg látszólag rátenyerelt a skip gombra, de az utóbbi meccseken kikerülhetetlenül érkeztek a system error üzenetek. Két hete volt a főnöknek, hogy tiszta fejjel újragondolja az elképzeléseit, a játékunkat. Most majd élesben is láthatjuk mire jutott, szerencsére a legjobb elosztásban jönnek a meccsek. Először hazai pályán kell helytállni, majd a két idegenbeli közül a könnyebbnek ígérkező ciprusi túra jön hamarabb. Mindhárom mérkőzés izzadós lesz, és elég hamar választ kapunk, érdemes-e idén kupákban reménykedni.

Persze, hogy számtalanul sok elnézésnek, valamint bocsánatnak kérésével kell kezdenem a posztot, mert kizárólag az én hibám, hogy elmaradt az Ajax értékelő.

Nem magyarázkodás, csupán tény, hogy hiába próbáltam megalkotni, egyéb kötelezettségeim következményében annyiból álltak utóbbi napjaim, hogy vagy el voltam foglalva az egyéb kötelezettségekkel, vagy félájultan beestem az ágyba, ott pedig alvással múlattam az időt.

Ugyanakkor ebben a helyzetben is van valami, ami mégis jó: egy poszttal letudunk kettőt! Merthogy máris nyakunkon az újabb bajnoki forduló.