Kupakabána
2017.01.26. 13:00 - vigvik
Mielőtt bárki megkérdezi, a címnek semmi köze sincs a meccshez, meg nem gondoltam semmire, csak lusta voltam kiírni a szokásos, informatív dolgokat. Egyébként sem sikerült az esemény rangjához méltóan a mozgosítás a nyuggerek bloggerek között, ezért a nyúlfarknyi poszt.
Komoly pofon az Anoetában, vadul kongó vészharangok. Ismerős? Nem akarnám november végén temetni a szezont, de egy ideje már reménykedünk, hogy visszatalálunk a helyes útra, aztán mindig gyorsan elbizonytalanodunk. Viszont alapvetően optimistán állok a dolgokhoz, innen még simán hozható egy nagyon jó tavasz. És jobb is január végétől belelendülni a dolgokba, mint a legtöbb puskaport októbertől ellőni, hogy aztán a szezon legfontosabb részére csak a cidri jusson. Ugyanakkor ma bármennyire szeretnénk, semmivel nem leszünk okosabbak a folytatást illetően, ez a meccs majdnem légüres térben lesz.
Pár hete, a legutóbbi BL-meccsünk előtt azt fejtegettem, hogy nem feltétlen kell győzni, mert anélkül is biztosnak látszik a csoportgyőzelem. Úgyhogy mielőtt belezavarodnék itt a szövevényes eszmefuttatásomba, szögezzük le gyorsan, hátha a fiúk megint komolyan veszik az intelmeim: kell a három pont.
Ha abból indulunk ki, amit Szvob. kolléga fejtegetett a hétvégi produktummal kapcsolatban, és felszorozzuk azzal, hogy Mindeneszentek-halottak napja tájék van... hát nem az jön ki, amit egy csoportrangadótól (el)várna az ember.
Ritkán van ilyen a BL-ben, hogy ujjal mutogathatunk a Realra: lám, ők megszívták a sorsolást, mi meg nem. Persze ehhez szigorúan csak a mostani játéknapot szabad nézni: Németországba utazunk, egy-egy Borussia mindkét helyen az ellenfél - de micsoda különbség van azért.
Sajnos bokros teendőink vannak*, kommentfogó poszt következik vitaindítónak szánt pontokba gyűjtve.
Tovább folytatódik az idegtépő versenyfutás a bajnoki aranyért. Az olasz és a francia bajnok személye már ismert, de Németországban és Angliában sem vár már senki meglepetést, amellett hogy a Leicester elsősége egyébként nyilván hatalmas bravúr. Spanyolországban viszont egymás sarkát tapossa a három nagy, arra várva, hogy valamelyik hibázzon az utolsó találkozók valamelyikén. Ebből a szempontból Luis Enrique csapata némi előnyben van, ugyanis az egymás elleni eredmények szempontjából ők a legjobbak, a Ligában pedig ez dönt pontegyenlőség esetén. De hogy ilyeneken gondolkozni lehessen, először össze kell kaparni a Villamarínból a három pontot.
Hatalmas gyomrosként éljük meg az elmúlt heteket. Lehetetlen bármit is írni, tippelni, okoskodni, mert a Valencia ellen világossá vállt, hogy most olyan meccskép mellett is képesek vagyunk kikapni, amivel egyébként százból kilencvenkilencszer hoznánk a három pontot. A képlet egyértelmű, tényleg ellőttük az összes előnyünket, ha bajnokok akarunk lenni, meg kell ragadni az utolsó esélyt, és élni vele.
Feltehetőleg valamilyen sötét mágia vagy egyéb boszorkányság védi az Anoetát, más magyarázatot ugyanis nem igazán tudunk arra, miként voltunk képesek az utóbbi öt évben egy középcsapat otthonából csupán egyetlen árva pontot elhozni. Közben megfordult néhány edző a Barca élén, de sem Guardiola, sem Vilanova, sem Martino, sem Luis Enrique nem tudott itt győzni. Viszont ha idén bajnokok akarunk lenni…
Naivan mást vártunk, aztán persze összejött a legrosszabb forgatókönyv. Az Atletin kellene túljutni a BL elődöntőjéért. Egy olyan csapaton, akik akkor érzik magukat a legjobban, ha valaki rájuk akarja kényszeríteni az akaratát, birtokolni akarja a labdát, kezdeményezni akar ellenük. Ha egy összecsapásban ők a nagycsapat, hajlamosak megszenvedni, mint ahogy az látszott a PSV ellen, de ha odaadhatják a labdát, visszaállhatnak, faraghatnak, kontrázhatnak, akkor nagyon jól tudják leplezni a hiányosságaikat. Kétrészes gladiátorharcra készülünk.