totelcamp

Az volt a jó a tegnapi meccs forgatókönyvében, hogy kb. minden jóérzésű barcelonai Luchóval az élen pontosan így képzelte el. Az ellenfél jön, mert jönnie kell, mi meg majd kontrázunk, mert feltolt védekezés ellen azt kell, és persze nem utolsó sorban mert most már tudunk is. Neymar gyorsasága, Messi "képességei" és Lalyos fizikai jelenléte ebben a rendszerben aztán nagyszerűen kamatoztak, s a főként szűrésre kalibrált középpálya Mascheranóval az élen nyomta is a zsugát a tridente alá.

Mielőtt bárki megkérdezi, a címnek semmi köze sincs a meccshez, meg nem gondoltam semmire, csak lusta voltam kiírni a szokásos, informatív dolgokat. Egyébként sem sikerült az esemény rangjához méltóan a mozgosítás a nyuggerek bloggerek között, ezért a nyúlfarknyi poszt.

Mielőtt még valaki sérelmezni kívánja a mai pontozást, annak előre leszögezném, hogy a tegnapi "átoktörő" győzelem se nem volt látványos, se nem volt Barcás, ezért az egyéni értékelések során is inkább máshonnan közelítettem meg a játékosok teljesítményét. Hajtás után szoci verés.

Sociedad - Barca 1-1

Ha Szvob. hasonlatát követjük, akkor nagyjából a feszülettel maszturbálós részt láthattuk, csak pap helyett most véletlen Hannibal Lectert hívták segítségül.

Az a furcsa ebben az egész Real Sociedad mágiában, hogy ülhet bárki a baszkok kispadján, lehet bármilyen felforgatott védelmük, lehet akármennyi játékosuk sérült, ezek akkor is elverik a valagunkat. Már az Atlético ellen is rezgett a léc, de a tegnapi után elég tanácstalanul bámultunk a semmibe. A Sociedad rögtön a meccs elején megszerezte egy tökéletes fejesgóllal a vezetést, majd SÜN-t kiáltott, és a széleket feladva ökölbe szorított farpofákkal, teljesen megérdemelten bekkelte ki a hátralévő másfél órát.

Feltehetőleg valamilyen sötét mágia vagy egyéb boszorkányság védi az Anoetát, más magyarázatot ugyanis nem igazán tudunk arra, miként voltunk képesek az utóbbi öt évben egy középcsapat otthonából csupán egyetlen árva pontot elhozni. Közben megfordult néhány edző a Barca élén, de sem Guardiola, sem Vilanova, sem Martino, sem Luis Enrique nem tudott itt győzni. Viszont ha idén bajnokok akarunk lenni…

Nem akármilyen novembert produkált a csapat idáig, és hogy szépen is végződjön a hónap, az edzőváltáson átesett Real Sociedadot kellene megütni ma délután hazai pályán a Copa del Rey visszavágója előtt. Hajtás után néhány szó a mumusról.

FC Barcelona - Real Sociedad 2-0 (0-0)

Nyilvánvaló, hogy sosem fogják egy lapon emlegetni a klub történetének legfontosabb ollózásával, de hát nem sokszor adatik meg mostanában, hogy megdícsérjük Pedrot, és erős a gyanúm, hogy az utolsó alkalom volt ez. Szóval kicsit úgy jártam, mint john legutóbb Xavival, így kihasználtam a lehetőséget. Utólag visszanézve kicsit túlparáztuk ezt a meccset, tartottunk tőle, hogy amit Moyes adott, azt vissza is veszi. Pedig gyakorlatilag nem forgott veszélyben sem a kapunk, sem a három pont sorsa. A tompaság érezhető volt a Barcán, de hogy ebből mennyi volt a tényleges fizikai fáradtság, és mennyi a spórolás, azt nem tudjuk megmondani. Az viszont biztos, hogy amikor láttuk, a meccs eleji sebesség nem elég, tudtunk egy kicsit pörgetni a játékon, a helyzetek pedig előbb-utóbb góllá váltak. A megnyugtató második gól után tűnt úgy, hogy teljesen szétcsúszunk fejben, senkinek nem volt kedve a maradék néhány perchez. Az összképet nézve azért rendben voltunk, a Sociedad pihent volt, mindenféle nyomás nélkül játszhatott, mégsem sikerült belerondítani a szombatunkba. Sőt, mivel a Valencia elhozott egy pontot a Bernabueból, így négy pont előnnyel várjuk az utolsó két fordulót, tehát elég hazai pályán megverni a kiesés elől menekülő Deport az aranyért.

Az önmagunk felett aratott hétköznapi győzelmünk örömmámorának ködéből lassan kilebegve máris itt az újabb kinyalni való tányér, amelyre lehet, hogy idén utolsó alkalommal teríthetünk meg a Camp Nouban. Hajtás után spanyol futballsztrájk, Real Sociedad, és egy rotált kezdő Vermaelennel a kispadon.