Eurépa Liga helyett
2017.01.27. 20:30 - Bendak
Az volt a jó a tegnapi meccs forgatókönyvében, hogy kb. minden jóérzésű barcelonai Luchóval az élen pontosan így képzelte el. Az ellenfél jön, mert jönnie kell, mi meg majd kontrázunk, mert feltolt védekezés ellen azt kell, és persze nem utolsó sorban mert most már tudunk is. Neymar gyorsasága, Messi "képességei" és Lalyos fizikai jelenléte ebben a rendszerben aztán nagyszerűen kamatoztak, s a főként szűrésre kalibrált középpálya Mascheranóval az élen nyomta is a zsugát a tridente alá.
Mielőtt még valaki sérelmezni kívánja a mai pontozást, annak előre leszögezném, hogy a tegnapi "átoktörő" győzelem se nem volt látványos, se nem volt Barcás, ezért az egyéni értékelések során is inkább máshonnan közelítettem meg a játékosok teljesítményét. Hajtás után szoci verés.
Magyarországon a rendszerváltásból én annyit értettem meg anno, hogy megszűnt a falunkban a Tanács, s lett helyette Önkormányzat. Csinálhatták volna okosabban a névválasztást, mert azóta is az az érzésem, hogy a faluban, de igazából az egész országban teljes a tanácstalanság.
A labdarúgásban nincsenek véletlenek... legalábbis hosszútávon biztosan nem. Nem (volt?) véletlen a Barca hosszú évekig tartó dominanciája, nem volt véletlen a Spanyol válogatott szériája, ahogyan Zidane "malaca" sem az (már amennyire ez a két-három hasonlat összevonható). Mielőtt komolyabban belemennénk a mérkőzés elemzésébe, néhány gondolat arról az emberről, akit közvetlen kirúgása előtt maga Johan Cruyff is szeretett volna elcsábítani az FC Barcelonához.
Régen nem volt ilyen, de nem mi vagyunk a favoritjai a hazai Clásicónak. A tavaszból kiindulva talán nem érdemes azzal foglalkozni, hogy 3, 6 vagy 9 pont lesz-e a különbség a két csapat között a meccs után, de bizonyos szempontból döntő lehet a mai Klasszikus. A Real ígyis jó, nem hiányzik, hogy el is higgyék, nekünk meg a szélsőséges rajt után jó lenne valamibe kapaszkodni, amivel egyenesbe tehetjük a szezonunkat.
"Középcsapat" ellen kezdeni mindig zsákbamacska. Nagy még ilyenkor a mellény, nagy a tűz a játékosokban, bizonyítani akarják ország-világ előtt, hogy ők márpedig itt és most megmutatják, hogyan kell szétverni akárki pofáját, akár egy strandpapuccsal is... Na a Betis pontosan ilyen lesz.
Feltehetőleg valamilyen sötét mágia vagy egyéb boszorkányság védi az Anoetát, más magyarázatot ugyanis nem igazán tudunk arra, miként voltunk képesek az utóbbi öt évben egy középcsapat otthonából csupán egyetlen árva pontot elhozni. Közben megfordult néhány edző a Barca élén, de sem Guardiola, sem Vilanova, sem Martino, sem Luis Enrique nem tudott itt győzni. Viszont ha idén bajnokok akarunk lenni…
Barca szurkolóként mostanság olyan kevés a csalódásra okot adó pillanat, hogy olykor valóban képesek vagyunk könnyedén túlreagálni dolgokat. Érthető persze valamelyest a zsörtölődés, hisz (újra) egy megnyert mérkőzést sikerült elherdálnunk, de ugyanakkor azt se feledjük el, hogy a Madrigalban a pontvesztés szinte előre kalkulált eseményként volt számon tartva a naptárban. Hogy mekkora értéke lesz ennek az egy pontnak, és mennyi értelme volt Luis Enrique cseréinek, arra majd kb. három-négy hét múlva kapjuk meg a választ. Ezért:
Miközben bármiféle eufória nélkül fordulunk az utolsó etapra az embernek az a sanda gyanúja támad, hogy Lucho még mindig csak szédíti a nagyérdeműt és még mindig nem láttuk az FC Barcelona igazi arcát. Egy dolog továbbtipegni a BL nyolcaddöntőbe két viszonylag sima meccsen, de amikor azt látjuk, hogy az ellenfél megpróbálná izgalmassá tenni a mérkőzést Lucho belengeti a zöld zászlót, a csapat pedig tol egy pörgősebb öt-tíz percet, amivel képes végleg lezárni a meccset. Nos, tekintettel az Atletico tegnapi botlására, és arra, hogy a Realra maximum a BL-ben kell már csak odafigyelnünk, egy újabb győzelemmel ma tulajdonképpen el is dönthetnénk a bajnokság sorsát.