totelcamp

Luis Enrique természetesen lefutotta az ilyenkor kötelező köröket az újságírókkal - akikről nehéz elhinni, hogy nem unják ezt -, hogy az excsapata elleni meccs "sokat jelent neki" és "különleges alkalom", de persze reméli, hogy "jó játékkal nyerünk". Egy elvesztett klasszikus után a legkellemesebb az, ha egy langyos, könnyen hozható meccs következik, a mai viszont csak annyiban felel meg ennek, hogy otthon játszhatunk.

Ha nem olvasom vigvik beharangját, őszintén mondom, nem tudtam volna arról, mennyivel esélyesebb volt előzetesen a Madrid nálunk. Arra szokás szerint fel voltam készülve, hogy a meccs esélyei kiegyenlítettek, különösebb elvárásaim se voltak önmagunk felé, tekintve, hogy (át)alakulóban vagyunk, és a szezon első komolyabb erőpróbáját már korábban elbuktuk, a PSG ellen.

Ugyanakkor azt is tudtam, hogy ez a párharc jó ideje apróságokon múlt/múlik/múlhat, mert még akkor is igaz volt ez, amikor érezhetően és jellemzően mi domináltuk azt. Az utóbbi évekből gyakorlatilag az 5-0-t tartom az egyetlen olyan meccsnek, ami minden szempontból egyértelmű volt, még a 2-6-ban is voltak momentumok, amiknek köszönhetően könnyen alakulhattak volna másképp is az események. Nem beszélve a többiről, amik eredményeikben se voltak lehengerlően egyértelműek.

Nem tudom, mi lehet az oka, de évről-évre beigazolódik a feltételezés, miszerint egy új edző (új csapat?) munkája körülbelül tíz meccs után kezd érezhetően kirajzolódni - részletes és alapos taktikai elemzés nélkül is. És személy szerint azt gondolom, az eredményektől függetlenül is jó irányba próbálunk elmozdulni az utóbbi évek bizonytalanságai után.

Egyrészt fejben is kezd alakulni a társaság, másrészt - azt érzem - Luis Enrique megpróbálja először az egyének szintjén megtalálni a legideálisabb posztokat-feladatokat, ebből pedig kialakul a csapat egysége is. A játékban, a pályán és azon túl is. Átmeneti problémák ugyan vannak (lesznek is, hisz nem csak mi vagyunk a pályán, az ellenfelek is!), de tény, hogy végre érdemben akarjuk kezelni a korábbi gondjainkat, nem csupán beszélünk arról, hogy kellene.

Ismét letelt a két ínséges hét, bár azt kell hogy mondjam, ez az újfajta elosztása a meccsnapoknak a válogatott szüneteket is elviselhetővé teszi, a legtöbb napra jut valamilyen izgalmas összecsapás. Két hazai meccsel készülünk a jövő heti Klasszikusra, és bár elsőre a mai tűnik egyszerűbbnek, az Eibar is okozhat meglepetést. Lassan csak kiböjtöljük Suárez eltiltását, úgyhogy hamarosan teljes pompájában csodálhatjuk Lucho taktika finomhangolását.

Adja magát a következtetés, hogy a Rayo bebizonyította, mit nem szabad játszani a Barça ellen, mégis azt gondolom, egyetérthetünk abban, hogy hihetetlenül szimpatikus ez a bátor támadójáték a Liga egyik legszerényebb költségvetésű csapatától. Akkor is, ha a végeredménye nagy valószínűséggel előre borítékolható.

A Rayo gyönyörű labdakihozatalokkal, villámgyors és okos támadásokkal, gólhelyzetekkel bizonyította, helye - sőt, megbecsült helye - van az első osztályban. Nyilvánvalóan nem (volt tegnap sem) egy kategória a két csapat, mégis innen küldöm őszinte elismerésemet annak a rayongótábornak, amely csak a legvégén kezdett "putabarszázni", akkor is már csak jobb híján.

A válogatott szünet miatt ugyan időben távolabb van, de fél szemünk máris a clásicón lehet, az Ajax után az következik a sorban. És az eddig alapállapotnak számító Suárez eltiltás is véget ér, ráadásul úgy, hogy két válogatott meccs is a lábában lesz addigra.

Fájdalmas, de semmiképp nem tragikus vereség után folytatjuk a bajnokságot a válogatott szünet előtti utolsó fordulóban. Leginkább az önbizalmunk sérülhetett hétközben, már-már sebezhetetlennek hittük magunkat, Párizsban viszont rávilágítottak, hogy elég messze járunk még ettől. Persze akár jól is kijöhetünk a dologból, mert így jobban előtérbe került, miken kell javítani, a csoportelsőségre pedig továbbra is megvan minden esélyünk. Ilyen hangulatban utazunk el Madridba, ahol kétség kívül a legszimpatikusabb fővárosi ellenféllel játszunk.

Ha már úgy alakult, hogy saját hibám miatt (=túlvállaltam magam) elmaradt az előző értékelő, illendő néhány gondolatot írnom arról a meccsről. Meg másról is, de azt inkább azért, mert akarom.

Nem meglepő (és továbbra sem nevelési célzatú!), de megint vissza kell térnünk az ilyenkor szokásos megjegyzésekhez:

- az utóbbi évek után még mindig nincs helyén a spanyol bajnokság, de nem (lenne) meglepő, ha lassan-lassan végre tényleg kilép(ne) a páros versenyfutásból, ahol a többiek csupán asszisztálnak,

- megint új csapatot építünk, és ez még akkor is igaz, ha normális körülmények között ezt már tavaly letudtuk volna, és mostanra joggal tehetnénk magasabbra az elvárásainkat.

Egyébként ladlac megmondta előre, csak nem hittétek el neki: "Ha valaki mégis ébren bír maradni, annak sem garantált a szórakozás, a Málaga brusztolni fog egy 0-0-ért."

A fentebb ígért illendőségi és akarási gondolatok:

Nagyüzemre kapcsoltak a bajnokságok, akinek úgy van kedve akár a hét minden napján nézhet focit. Az igazi attrakció persze ma van, aminek jelentősen csökkenti az élvezeti értékét, hogy este tízkor kezdődik. Nem teljesen értjük, hogy a spanyolok miként értelmezik a főműsoridő fogalmát, de gyanús, hogy nem egészen jól, tavaly is ezzel magyarázták egy időben, hogy miért annyira üres a Camp Nou. Ha valaki mégis ébren bír maradni, annak sem garantált a szórakozás, a Málaga brusztolni fog egy 0-0-ért.

Levante-Barcelona 0-5

Volt a Pep-korszak elején egy olyan párhetes, sőt inkább párhónapos időszak, amikor megvolt az átlag 4-5 rúgott gólunk, és a védelem is perfektül működött, aztán amikor jött egy "döcögős" 2-0-s győzelem, már csalódásként könyveltük el. Na ez a tegnapi tegnapelőtti meccs épp olyan volt, mint azok közül az ötnullás meccsek közül valamelyik. Izgalmas nem volt, olyannyira, hogy egyik szurkolótábor sem akadt fenn sem a kihagyott büntetőn, sem a piros lapon, és le is rendeztük a lényegi részt 30-40 perc alatt, utána meg még olyan perverzitásokra is maradt idő, mint a Pedro-gól.

Valahogy az ember dolgai épp úgy sűrűsödnek, mint a csapat meccsei, a válogatott szünetben unottan kapcsolgattunk, és vártuk, hogy visszatérjenek az európai bajnokságok. Most meg nem győzöm számolgatni, honnan csípjek le 20-30 perceket, hogy legyen poszt - bár én legalább ennyire ráérek. Cserében az értékelővel nincs probléma, így az elkövetkezendő meccsdömping első felét kipipálhatjuk. A sereghajtó Levantéhez utazunk, és bár az első tíz forduló előtt nem nagyon látom értelmét a tabella nézegetésének, a mai ellenfél tényleg nem tűnik jónak. Azért így sem árt némi óvatosság.