Inkompetencia implikálta inkompatibilitás
2017.02.16. 00:00 - vigvik
PSG - Barcelona 4-0
Amikor egy edző eldönti, milyen hadrendben küldi pályára fiait, sok tényezőt kell mérlegelnie. Igazodnia kell a klub hagyományaihoz, a játékosai karakteréhez, az ellenfélhez. Egyetlen dolog van, amit nyugodtan ignorálhat: önnön rögeszméit.
Ha újabban azon filozofáltunk, hogy a korábbi évek Barcájából alig maradt valami, akkor most Enrique, ha csak egy félidő erejéig is, de rá cáfolt erre. Az Alavés ellen egy kétarcú Barcát láttunk, két totál ellentétes félidővel, amihez persze kellett az ellenfél is.
A 4-0 szépen virít, de van itt valami, amit nem értek. Luchóval megpróbáljuk megkeresni a választ...
Hiszitek, vagy sem, szinte napra pontosan két éve történt, hogy egy förtelmes időszak után, az FC Barcelona 3-1 arányban csapta el az Atletico Madrid csapatát Suarez, Neymar és Messi góljaival. Ami azután a lélekemelő győzelem után történt, gondolom mindenki számára emlékezetes. A banda beindult, Lucho és a csapat egymásra talált, a szezon pedig ment a történelem könyvekbe.
Magyarországon a rendszerváltásból én annyit értettem meg anno, hogy megszűnt a falunkban a Tanács, s lett helyette Önkormányzat. Csinálhatták volna okosabban a névválasztást, mert azóta is az az érzésem, hogy a faluban, de igazából az egész országban teljes a tanácstalanság.
A labdarúgásban nincsenek véletlenek... legalábbis hosszútávon biztosan nem. Nem (volt?) véletlen a Barca hosszú évekig tartó dominanciája, nem volt véletlen a Spanyol válogatott szériája, ahogyan Zidane "malaca" sem az (már amennyire ez a két-három hasonlat összevonható). Mielőtt komolyabban belemennénk a mérkőzés elemzésébe, néhány gondolat arról az emberről, akit közvetlen kirúgása előtt maga Johan Cruyff is szeretett volna elcsábítani az FC Barcelonához.
Ha Szvob. hasonlatát követjük, akkor nagyjából a feszülettel maszturbálós részt láthattuk, csak pap helyett most véletlen Hannibal Lectert hívták segítségül.
Powered by 