Kétarcú Barca

0 komment

Barca La Liga Alavés értékelő Busquets

Ha újabban azon filozofáltunk, hogy a korábbi évek Barcájából alig maradt valami, akkor most Enrique, ha csak egy félidő erejéig is, de rá cáfolt erre. Az Alavés ellen egy kétarcú Barcát láttunk, két totál ellentétes félidővel, amihez persze kellett az ellenfél is.

 

Az első félidei Barca teljes kontroll alatt tartotta a meccset, szűkítette a játékot, kipasszolta az ellenfelet, közben pedig sugárzott róla a magabiztosság és a felsőbbrendűség. Az ellenfélnek megvolt az az egy nagy helyzete, ami annak idején is megvolt szinte minden meccsen (ami ha bemegy, lehet teljesen máshogy alakul minden), de azon kívül a térfelünkön sem járt. A második félidőben szerintem el is fáradt az Alavés, meg egy picit bátrabban is játszott, ezért maradtak szabad területek a csapatrészek között, ami már sokkal jobban feküdt a direktebb, Lucho-féle Barcának.

Nekem személy szerint az első félidei Barca jobban tetszett. Busquetst nagyon nehéz kiemelni (általában csak akkor tudjuk, ha valami látványosat bakizik), annyira észrevehetetlen, mégis egy személyben határozza meg a csapat játékát. Most, hogy kihagyott pár meccset, és láttuk hogyan játszik nélküle a csapat, máris szembetűnőbb volt a jelenléte a pályán. Én neki tulajdonítom, hogy az első félidőben 79%-ban birtokoltuk a labdát, hogy a visszalépéseivel Digne és Vidal a szokottnál sokkal feljebb játszhatott, és hogy az Alavés gyakorlatilag nem lépte át a felezővonalat. A másodikban már kevesebb szerep jutott neki, a labda is csak 61%-ban volt nálunk, úgyhogy azon felül, hogy Enrique már valószínűleg a PSG elleni meccsre tartalékolt, a megváltozott meccskép is indokolta a lecserélését. Annak azért örülök, hogy ha ő a pályán van, akkor még mindig viszontláthatunk valamit a "régi" Barcából.

Barca La Liga Alavés értékelő Busquets
Ki magyaráz kinek?

ter Stegen – A 25. percig azon gondolkodtam, hogy mi a retket írok majd róla az értékelőbe, meg hogy egyáltalán pontozom-e, mert ez is egy olyan meccs lesz, ahol se neki, se a védelemnek nem lesz dolga. Aztán Theo ziccerénél jött a bravúrja, ami megint csak egy nosztalgikus jelenet volt: lehet, hogy a kapusunknak csak egyszer kell védenie, de az általában kulcsfontosságú a meccs alakulásának szempontjából. 7,5

Vidal – Szerencsétlen jól megjárta. Csak azt tudom ismételni, amit már ti is megtettek a kommentek között: számkivetett volt, fél lábbal talán már el is igazolt, aztán megkapta a lehetőséget, bejátszotta magát a csapatba, majd egy megmagyarázhatatlan belépő miatt odalett a szezonja (karrierje?). Az most is látszott, hogy akkor igazán jó, ha támadhat – nem véletlenül volt ő jobbszélső Sevillában. 7,5

Umtiti & Mathieu – Vicces, a legutóbbi értékelőmben azt írtam, hogy soha többet nem akarom őket együtt látni a védelem közepén. Sok dolguk nekik sem volt, egymás között elpasszolgattak a felezővonalon, talán az is segített nekik, hogy Busquets játszott közöttük. Egyetlen egyszer voltak gondban, amikor a második félidő legelején egy nagy Alavés helyzetnél a félpályától kellett visszaloholniuk. Szerintem ez a fajta védekezés egyiknek sem ízlik igazán, főleg nem Mathieu-nek. Funfact: kettejükkel a védelem közepén, két meccs, két győzelem, 10–0-s gólkülönbség. 7

Digne – Ha bement volna Theo ziccere, akkor sem húztam volna le. Az a helyzet, hogy lehetett volna ott Alba vagy akárki, a Theo-express ugyanúgy otthagyta volna őt a picsába. A második félidőben volt egy nagy mentése, és amúgy is jól játszott, de még így február közepén is ugyanazt tudom felhozni ellene, amit szezon elején: a támadásokat nem tudja úgy segíteni, mint Alba, a Neymarral való váltás és a védelem mögé kerülés teljesen hiányzik a játékából. 7,5

Barca La Liga Alavés értékelő Busquets

Busquets – Busquets olyan, mint Sheldon Cooper helye a kanapén: egy változó világban ő az állandóság egy piciny pontja. Kilenc éve húzza az igát Barcát a világ leghálátlanabb és legláthatatlanabb posztján, és az se zavarja különösebben, hogy Xavi és Iniesta helyett Gomes szaladgál mellette. Imádom. 8,5

Gomes – Én is nagy kritikusa vagyok, de tegnap nem volt olyan szörnyű. Talán azért, mert előrébb játszott, és főleg támadó feladatai voltak. Minél fentebb játszik, annál kevesebb veszélyt jelent a lassúsága a saját kapunkra. 8

Rakitic – Ez igazi Rakis teljesítmény volt. Észrevétlenül tette a dolgát, ahogy akkor, amikor kirobbanthatatlan volt a kezdőből. Lehet, hogy az az őszi mellőzés csak a rotáció része volt, hogy a szezon döntő szakaszára rendben legyen? Mindenesetre örülnék neki, ha tavasszal ő (vagy Denis) lenne Iniesta párja. 8

Messi – Van neki egy olyan különleges képessége, hogy ráérez a védők balfaszkodására. Nem egy olyan gólja volt már korábban is, amikor ártalmatlan szituációban szagot fogott, megtámadta az utolsó embert, elvette tőle a labdát és belőtte. Érdekes, hogy ebből a szögből mindig a kapus lábai közé lövi a labdát, és általában gól is lesz (cheat). Magához képest nem volt kiemelkedő meccse, de nála ez így is másfél gólt jelent. 8,5

Barca La Liga Alavés értékelő Busquets
Végre az eredményjelzőn is összeállt az MSN

Neymar – Az biztos, hogy idén a góljai elmaradnak, de a szezon eleje óta konstans teljesítményt nyújt. Az első félidőben a betömörülő védelem ellen nem ment neki annyira, emiatt sokat váltogatta a helyét. A másodikban már volt terület előtte, és ahogy vigvik is írta, Neymar ebben a szerepkörben lubickol a leginkább. 8

Suárez – Az első félidőben ő se sokat csinált, mégis gól, gólpasszal ment az öltözőbe. Tényleg életveszély a csávó, mindegy hogy játékban van-e vagy nincs, helyzetbe tud-e kerülni vagy nem, ha ő ott van a pályán, akkor szinte garantált a gól. 8,5

Iniesta, Alba, Sergi Roberto – mire bejöttek már rég vége volt a meccsnek, de a vasárnapi átmozgató edzésre legalább bemelegítettek

Alavés–Barcelona 0–6


comments powered by Disqus

Facebook

Következő mérkőzésünk

Powered by whatsthescore.com

A bajnokság állása

Widget powered by WhatstheScore.com

Feedek