totelcamp

Okkal voltunk óvatosak a meccs előtt, most pedig okkal vagyunk elégedettek, boldogok, de akár büszkék is. Nagy szavak és az utóbbi években - Barça szurkolók lévén - hozzá is szokhattunk, de tegnap este valóban TÖRTÉNELMET láthattunk a pályán.

Persze, hogy számtalanul sok elnézésnek, valamint bocsánatnak kérésével kell kezdenem a posztot, mert kizárólag az én hibám, hogy elmaradt az Ajax értékelő.

Nem magyarázkodás, csupán tény, hogy hiába próbáltam megalkotni, egyéb kötelezettségeim következményében annyiból álltak utóbbi napjaim, hogy vagy el voltam foglalva az egyéb kötelezettségekkel, vagy félájultan beestem az ágyba, ott pedig alvással múlattam az időt.

Ugyanakkor ebben a helyzetben is van valami, ami mégis jó: egy poszttal letudunk kettőt! Merthogy máris nyakunkon az újabb bajnoki forduló.

Ha nem olvasom vigvik beharangját, őszintén mondom, nem tudtam volna arról, mennyivel esélyesebb volt előzetesen a Madrid nálunk. Arra szokás szerint fel voltam készülve, hogy a meccs esélyei kiegyenlítettek, különösebb elvárásaim se voltak önmagunk felé, tekintve, hogy (át)alakulóban vagyunk, és a szezon első komolyabb erőpróbáját már korábban elbuktuk, a PSG ellen.

Ugyanakkor azt is tudtam, hogy ez a párharc jó ideje apróságokon múlt/múlik/múlhat, mert még akkor is igaz volt ez, amikor érezhetően és jellemzően mi domináltuk azt. Az utóbbi évekből gyakorlatilag az 5-0-t tartom az egyetlen olyan meccsnek, ami minden szempontból egyértelmű volt, még a 2-6-ban is voltak momentumok, amiknek köszönhetően könnyen alakulhattak volna másképp is az események. Nem beszélve a többiről, amik eredményeikben se voltak lehengerlően egyértelműek.

Nem tudom, mi lehet az oka, de évről-évre beigazolódik a feltételezés, miszerint egy új edző (új csapat?) munkája körülbelül tíz meccs után kezd érezhetően kirajzolódni - részletes és alapos taktikai elemzés nélkül is. És személy szerint azt gondolom, az eredményektől függetlenül is jó irányba próbálunk elmozdulni az utóbbi évek bizonytalanságai után.

Egyrészt fejben is kezd alakulni a társaság, másrészt - azt érzem - Luis Enrique megpróbálja először az egyének szintjén megtalálni a legideálisabb posztokat-feladatokat, ebből pedig kialakul a csapat egysége is. A játékban, a pályán és azon túl is. Átmeneti problémák ugyan vannak (lesznek is, hisz nem csak mi vagyunk a pályán, az ellenfelek is!), de tény, hogy végre érdemben akarjuk kezelni a korábbi gondjainkat, nem csupán beszélünk arról, hogy kellene.

Adja magát a következtetés, hogy a Rayo bebizonyította, mit nem szabad játszani a Barça ellen, mégis azt gondolom, egyetérthetünk abban, hogy hihetetlenül szimpatikus ez a bátor támadójáték a Liga egyik legszerényebb költségvetésű csapatától. Akkor is, ha a végeredménye nagy valószínűséggel előre borítékolható.

A Rayo gyönyörű labdakihozatalokkal, villámgyors és okos támadásokkal, gólhelyzetekkel bizonyította, helye - sőt, megbecsült helye - van az első osztályban. Nyilvánvalóan nem (volt tegnap sem) egy kategória a két csapat, mégis innen küldöm őszinte elismerésemet annak a rayongótábornak, amely csak a legvégén kezdett "putabarszázni", akkor is már csak jobb híján.

A válogatott szünet miatt ugyan időben távolabb van, de fél szemünk máris a clásicón lehet, az Ajax után az következik a sorban. És az eddig alapállapotnak számító Suárez eltiltás is véget ér, ráadásul úgy, hogy két válogatott meccs is a lábában lesz addigra.

Ha már úgy alakult, hogy saját hibám miatt (=túlvállaltam magam) elmaradt az előző értékelő, illendő néhány gondolatot írnom arról a meccsről. Meg másról is, de azt inkább azért, mert akarom.

Nem meglepő (és továbbra sem nevelési célzatú!), de megint vissza kell térnünk az ilyenkor szokásos megjegyzésekhez:

- az utóbbi évek után még mindig nincs helyén a spanyol bajnokság, de nem (lenne) meglepő, ha lassan-lassan végre tényleg kilép(ne) a páros versenyfutásból, ahol a többiek csupán asszisztálnak,

- megint új csapatot építünk, és ez még akkor is igaz, ha normális körülmények között ezt már tavaly letudtuk volna, és mostanra joggal tehetnénk magasabbra az elvárásainkat.

Egyébként ladlac megmondta előre, csak nem hittétek el neki: "Ha valaki mégis ébren bír maradni, annak sem garantált a szórakozás, a Málaga brusztolni fog egy 0-0-ért."

A fentebb ígért illendőségi és akarási gondolatok:

Rendhagyó módon indulunk az évnek, mert szerintem olyan még a sportblogok történelmében nem volt soha, hogy egy szezonértékelő augusztus végén lásson napvilágot. Hogy miért alakult így, lényegtelen, előnye azonban mégis van. Mert akarom, hogy legyen.

A világbajnokságnak és a nagyon is mozgalmas Barça előszezonnak köszönhetően annyi minden történt velünk-körülöttünk, hogy a kötelező izgatott várakozás hajlamossá tesz régmúlt időnek érezni az alig pár hónapja történteket. Mivel pedig a véleményeink még alig az előző szezon vége előtt születtek, talán segíthetnek elfeledett emlékeket felidézni. Leszámítva, hogy közülünk ketten alig pár napja írták a soraikat és hogy nyilván módosítottunk a nyáron történtek tükrében az akkori válaszainkon.

A kérdések nem döbbenetesen kreatívak (lényegében ugyanaz minden szezonban), az viszont továbbra is érdekes, mennyire másként látjuk/közelítjük meg az egyes pontokat.