totelcamp

Athletic Bilbao - FC Barcelona

Bánhatja, aki az előfordulási gyakoriságot figyelembe véve az Afrika-kupa döntőjét választotta tegnap a Barca-meccs helyett, mert bár előbbit persze nem láttam, de enélkül is meg tudom állapítani a tényt, hogy a legutóbbi hét ANK-döntőn összesen nem volt annyi gól, mint a tegnap este Baszkföldön, pláne nem ilyen gólok. Míg Madridban ki vannak akadva, hogy Ronci miért tartott nagyszabású születésnapi bulit pár órával a 4-0-s bukójuk után, addig nálunk a fél lábbal már cselzis Messi karöltve az egész csapattal gondoskodott arról, hogy legyen okunk ünnepelni. Ünneplik is Barcelonában, hogy nincs válság, Lucho a legjobb arc, és megnyerünk idén mindent, de elsőre elégedjünk meg azzal, hogy örömteli egy pontra kerülni attól a Madridtól, akik jönnek még tavasszal a Camp Nouba. És köszönjük meg Moyesnak, hogy jelenleg úgy tűnik, megmenti a szezonunkat, de a régebben kínosan gyenge január-februárunkat mindenképp.

Végre! Egy hét elvonó után, ma este újra olyan remegő kézzel keressük a távirányítót, mint anno Janka néni a laposüveget. Az ember gyorsan hozzá tud szokni ehhez a 2 meccs/hét ritmushoz, pláne ha a csapatnak is jól megy, aztán ha kiesik egy-egy hétközi csörte, igyekszik csillapítani a szomját mindenféle bundással, vagy prömierrel. Ideig-óráig el is vagyunk a szeren, de ezek a kis kupicák nem olthatják az igazi barcalkoholista szomját. Ennek jegyében ma egy kifejezetten tömény baszk oroszlánvérrel kevert bilbaói kerítésszaggatót kapunk az arcunkba függetlenségi fáklyásmenettel, stoplival, fék nélkül, tölcséren át.