totelcamp

Előzetesen okkal hihettük azt, hogy nyerőszériába kerültünk, így meglehetősen kellemetlen pofon lett a Betis elleni döntetlen. Személy szerint a kupasorsolást gyanítom az események mögött, de legalábbis kevésbé kellett volna erőket tartalékolni, ha nem az Atléticót dobja a gép.

Akárhogy is, a január-február hagyományosan nehéz időszak számunkra, a szezon összképét pedig a fennmaradó időszak adja (majd) meg. Nagyon le vagyunk terhelve, hogy a túlzottan is állja-e a helyét, pár hét múlva kiderül.

Egyéni értékelő:

Ter Stegen – a szezon elején valószínűleg nála számítottunk volna legkevésbé arra, hogy a csapat egyik legkellemesebb meglepetése lesz, aztán ahogy haladtunk előre a naptárban, csak felépült az önbizalma, ami kapus esetében egyáltalán nem hátrány. Ha Barca szurkolóként az évek alatt hozzá is szoktunk, nem árt figyelembe venni, hogy egy kapusnak nagy kihívás ilyen magas szinten labdával passzolgatni, az utóbbi időben pedig egyre többen esnek nekünk már a saját tizenhatosnál, tehát a teher is sokkal nagyobb rajta. De ezúttal „oridzsi” kapuserényeket is csillogtatott szép számmal, az egy-egyben levédekezett ellenfél ziccere pedig egy pontot hozott nekünk - 8

Digne – amilyen kellemes meglepetés volt a szezon elején, annyira egyértelmű lett, hogy mostanra legfeljebb második ember lehet. Pillanatnyilag. Nem leszólom a Betist, mert megérdemelték volna akár a győzelmet is, de ha ellenük se tud emlékezeteset alkotni, akkor a fajsúlyosabb ellenfelekkel szemben pláne nehéz lesz - 4

Mathieu – a tőle megszokott csendes iparos munka, ezúttal kisebb hibákkal. Illetve talán egy volt, ami szemet szúrt, de végül nem lett belőle (nagy) baj - 5

Piqué – egy ideje már mondogatjuk és okkal is tesszük, hogy „puyoli magasságokhoz” közelít a pályája. Azért csak közelít, mert még nincs mögötte annyi egyenletesen kiemelkedő szezon, de ha így folytatja, klubelnök klublegenda is lehet egyszer. Ő az a csapatban, aki mindig mindenhova oda AKAR érni. Ha fizikai képtelenség, akkor is - 7

Vidal – persze szimpatikus a lelkes rajongása, amit akár edzésfelvételeken, akár a pályán (is) láthatunk tőle, de amíg ezt egy Camp Nouba látogató sokadosztályú csapat, vagy egy mezei szurkoló megengedheti magának, egy profi játékos már kevésbé. Az első félidőben úgy játszott, mint egy lelkes amatőr, értelmetlenül és leginkább haszontalanul szaladgált fel, aminek köszönhetően rendre le is kontrázták az oldalát. A „csúcspillanat” nálam az volt, amikor a ritka visszaérkezései egyikénél ugyanarra az emberre indult, akire Piqué is, ezzel az „okossággal” abszolút magára hagyva az ellenfelet, akit a helyzetből adódóan egyértelműen neki kellett volna levédekeznie. És már jött is egy kapuralövés a tizenhatos vonalától. Aztán a második félidőben - érezhetően utasításra - visszavontabban játszott, de emlékezeteset alkotni az utolsó negyedórában se volt képes - 4

Rakitic – személy szerint előzetesen nem láttam okát annak, hogy átmenetileg miért is került ki a kezdőből korábban, aztán ezen a meccsen bizonyította, hogy valami nagyon nem oké nála. Szervezetlen, esetleges szaladgálás volt ez tőle, mindezt sikerült megfejelnie azzal, hogy semmilyen formában nem tudott a támadásépítésekbe sem értelmet vinni. Összegezve nálam ez a teljesítmény csúfos bukta volt - 3

D. Suárez – mivel három ember játszott a középpályán és a középpálya ezen a meccsen úgy, ahogy volt, besült, ő lesz a második, akit kritikával illetek. A középpálya az én értelmezésemben vagy legyen betonbiztosan záró, vagy legyen durván támadószellemű (legjobb esetben mindkettő egyszerre), de az semmiképpen nem fér bele, hogy a kettő között, valahol a nagy semmiben létezzen. Márpedig ez a középpálya képtelen volt bármelyik funkciójának is megfelelni, magára hagyta a védelmet és a támadósort is. Denis pedig a lépten-nyomon eladott labdákkal és a szinte észrevehetetlen védőmunkával (ld. még a súlytalan szónál) maradt meg az emlékeimben - 3

Arda – ha meg akarnám fogalmazni az okát, hogy miért is pótolhatatlan számunkra Iniesta és/vagy Busquets, akkor mindenképpen a Barca iskolában keresném az okot. És ez nem valami nosztalgikus maszlag, hanem a tény, hogy ők ketten azok a középpályán (alkalmanként a visszalépő Messivel kiegészülve), akiket egészen gyerekkoruktól arra szocializáltak, hogy minden egyes pillanatban, amit a pályán töltenek, a megjátszhatóságukra helyezkedjenek. Többször el is mondták, hogy ez mennyire fontos, de a pályán is látható, miért kulcsfontosságú ez. Ha a középpályás minden egyes pillanatban és folyamatosan arra helyezkedik, hogy megjátszható legyen, akkor a labda lehet akár a védelemnél, akár a támadósornál, máris megvalósult a középpálya azon funkciója, hogy összekötő kapocs legyen a csapatrészek között. Ez persze erősen leegyszerűsített változat, de tény, hogy ha a labda nélküli játék rendben van, mindenkinek sokkal könnyebb az élete a pályán. De legalábbis kevésbé lesz kifogásolható a középpálya tevékenysége/működése - 4

Messi – csak így adta ki, hogy nála említem meg, de a második félidőben a kapott gólig erősen hiányoltam az MSN-t úgy kompletten a pályáról. Illetve a kapott gól után lett szembetűnő, hogy addig mi a fenét akartunk csinálni? De legalábbis miért kellett megvárni egy ilyen sokkoló eseményt, hogy felébredjünk? Mert a kapott gól után egy pillanat alatt egyenlítettünk elkezdtünk focizni, benyomtuk őket a saját kapujuk elé, helyzeteket alakítottunk ki, végül pedig két gólt is szereztünk. És ebben neki erős szerepe volt. Az addig tartó észrevehetetlenségben és a felpörgésben is - 6

Neymar – a kihagyott ziccerén már meg sem lepődtem, annyira mindennapos jelenetté vált ez a Barca meccsein idén, ugyanakkor továbbra is nagyon nagyra értékelem az alázatát. Volt olyan, amikor a saját, fent eladott labdájára hamarabb ért vissza védekezni, mint a hozzá képest előnnyel induló középpályás. De alapból megszokott nála az alázatos védőmunka, ezt pedig értékelnünk kell, amikor a világfutball hemzseg az önhitt és/azaz csapatmunkára képtelen támadósztároktól. A másik általam csodált erénye, hogy milyen magas százalékban/biztonsággal képes (meg)tartani a labdát ott ahol a legnehezebb, a támadóharmadban. És ezeket következetesen hozza is. Az alázatos védőmunkát, a labdatartást és a gólképtelenséget is - 6

L. Suárez – amikor ennyire szétesik hosszában (keverem ezt a horizontális/vertikálist, így inkább nem is szakmaiskodok velük) a csapat, adott, hogy ő lesz a legnehezebb helyzetben, mert ő lesz a legtávolabb attól a ponttól, ahol a labda jellemzően megtalálható, a két középső védőnk között. Ő az, aki nem teheti meg, hogy visszalép labdáért, mert nem az a dolga, illetve azzal nem is segítene senkinek, a csapatnak sem. Ezért aztán ő lesz a leginkább elszigetelt, ő lesz, aki a legkevésbé tudja észrevétetni magát. Ha pedig mégis fel akar tűnni, gólt kell szereznie. Remek és technikailag nehezen kivitelezhető volt a lövése és ezen a meccsen egy pontot ért is - 6

Gomes – értettem a beállása okát, mert Denis ezen a napon meglepően keveset ért, és kellett egy ember, aki felvállalhatja a fizikai párharcokat a középpályán. De még soká lesz, amikor ő egyedül befolyásolhat meccseket, akár csereként beállva is. Ha egyáltalán lesz majd olyan.

S. Roberto, Alba – szintén értettem a beállásukat, de legalábbis láttam azt, hogy ha a támadósor nem kap támogatást a vonalak mellől, sok minden lesz itt, de gólt szerezni nem fogunk. Aztán be is igazolódott hamar, hogy az érkezésükkel azonnal élénkebb lett a támadójáték, bár az is tény, hogy pár perccel később már hátrányba kerültük, és ráébredtünk, hogy focizni is kéne’, ha gólt akarunk szerezni.