totelcamp

Más lett ez a világ. A válogatott okozta közel harminc éve nem ismert euforikus, katartikus érzés után egy újabb pofont kapott az emberiség, amely mellett nehéz elmennünk szó nélkül. Mindig is azt hittem, a gonosz sosem férkőzhet a sport közelébe. A sport több ennél. A labdarúgás több ennél. Egyfajta szentség, erőd, amelyet a legutolsó, elfelejtett, elkeseredett ember is tisztel és elismer. A stadion pedig, amely nekem is és neked is - klubszimpátiától függetlenül – maga a szentély, a hely, ahol kilencven percre minden gondunkat és bajunkat elfeledjük, a külvilág gondjai számára érinthetetlen erőd. Most valaki megpróbálta átlépni ezt a határt, s félelmet és gyűlöletet akart vinni oda, ahol annak soha nem volt, és nem is lesz helye. Hajtás után El Clasicó.

Velünk ellentétben, a Real Madridnál rendesen volt jövés-menés a nyáron. Kezdjük talán a sokak számára váratlan edzőcserével, amit jónéhány balett-szurkoló a mai napig üveges szemmel néz. Perez valamiért úgy döntött, hogy Carlito útja a klubja számára nem járható tovább, és inkább Benítezzel egyeztet majd a kezdőcsapat kijelölése során. Nem azt mondom, hogy ez olyan, mintha a Gundel étteremről átállnánk a Tesco májkrémre, de én még mindig értetlenül állok a döntés előtt. A fővárosi sajtó is nyafog (mikor nem?), s úgy gondolják, egy esetleges klasszikuson elszenvedett porolás után a pincér repül, hogy Florentino úr a Real kispadjára „tenyésztett” Zinedine Zidane-t ültethesse végre.

A kezdő tizenegy névsora sokat nem változott Ancelotti óta, inkább néhány kiegészítő ember jött és ment, no meg persze az a Casillas, akit még Barcás szívvel is megsajnált egy kicsit az ember. Aki számunkra is érdekes lehet a listán, az a Casemiro-Kovacic duó, akik a középpálya stabilizálására érkeztek Madridba, és persze megemlíthető az a Danilo is, akire Barcelonában már sokan Dani Alves utódjaként tekintettek. Neymar egykori csapattársa mondhatni még nem igazán vette fel csapata stílusát és ritmusát, így aztán kap hideget-meleget, de hát akkor mit mondjunk mi?

Az igazán szembetűnő változást Rafa Benitez, mondjuk úgy, óvatosabb taktikája hozta. A ‘pool egykori mestere a Real elmúlt két évben látott gyilkos gépezetét kissé visszafogta, s jóval zártabban várja az ellenfeleit, mint elődje. Persze ugyanúgy dominálnak, úgyanúgy igyekeznek támadni, de a játékosok úgy tűnik, kissé nehezebben azonosulnak az új taktikával, így aztán imitt-amott döcög még a gépezet. 

Illendő persze megemlíteni, a hófehéreknél is sok volt a sérült az év elején, így az igazi Rafa Machine-t még nem láthatta a nagyérdemű.

A gálatizenegyre nagyjából a mai napig kellett várni, mivel a válogatott szünet alatt szépen lassan visszaszivárogtak a kulcsemberek a csapatba, s úgy fest Borja Mayoralon kívül mindenki, azaz még az egy éjszakára Juventus színekbe öltözött Benzema is bevethető lesz ellenünk. Nincs több kifogás, nincs több mellébeszélés, Beniteznek innentől dózerolnia kell a BL döntőig.

Nálunk is akadnak persze jó hírek. Kapásból mondjuk itt van az argentin gyerek, akiről azt mondják egyre szebben fut az edzéseken, és a labdával is egész ügyesen bánik. Tegnap ő is megkapta az orvosi zöldet, így csak Luis Enriquén múlik, mikor ereszti Ramosékra a kis fenevadat.

Messi mellett Rakitic is felépült, s neki talán több esélye van a kezdőbe kerülésre, mivel a horvát csak 2-3 hetet volt maródi a pulgával ellentétben. Neymar bokája és Busi combja jelentjük rendben van, azaz egészben értek haza a válogatott mérkőzésekről és reméljük, ugyanott folytatják, ahol abbahagyták. Suarez kipihenten és teljes erőbedobással edzette végig a két hetet, így aztán tényleg nincs semmi akadálya, hogy a mérkőzés valamely pontján összeálljon a Messi-Neymar-Suarez trió.

A kapuban és a védelemben sok kérdés nincs. Bravo a csapat elsőszámú kapusa, Alvés pedig Douglas sérülése miatt kaphat újabb esélyt a bizonyításra a jobb oldalon. Középen a füttykoncertre számító Piqué helye tűnik biztosnak, aki mellé az elmúlt hetekben az egyre jobb formában robotoló Mathieu válthat jegyet. A balon annak a Jordi Albának van bérelt helye, akiről azt gyanítjuk kulcsszerepe lesz a mai mérkőzésen. Már csak azért is, mert előtte Iniesta foglalhat pozíciót, kettejük összhangja (plusz Neymar) pedig már sokszor rántotta ki a csapatot a csávából. Busquets talán élete formájában ment el lötyögni az angolok ellen, nélküle pedig komoly tétmeccsen nem tudjuk elképzelni a középpályát. Itt pedig el is érkeztünk az első eldöntendő kérdéshez, azaz ki lesz a két muskétás társa a középpályán? Az én tippem Mascherano, akinek aggresszivitása és sebessége egyszerűen létfontosságú a védelem közelében. Előre játékban persze kissé lassabb és darabosabb, mint Rakitic vagy Sergi Roberto, de a középpálya uralma, ill. egy-egy elveszített labda visszanyerése jelen esetben mindennél fontosabb szempont lehet.

A Lucho féle – régen csak WTF??? reakciót kiváltó – meglepetésfaktort a támadósorba várjuk. Igaz Messi megkapta a zöldet, de két hónap kihagyás rengeteg idő, így Luis Enrique helyében nem kezdetném a szupertörpöt. Igaz, a másik kettőt sem, így a második eldöntendő kérdésre a válasz Sergi Roberto. A Getafe ellen, már bebizonyosodott, vele a jobb oldalon – egyfajta 4-4-2-vel – meglepően jól megy a támadásépítés és a labdatartás is. A sebessége adott, technikai tudása és passzjátéka szintén, ráadásul a Real veszélyesebbnek vélhető bal oldalát Marcelóval, Iscóval és Ronaldóval is sokkal effektívebben lenne képes levédekezni, mint mondjuk a marokkói vitaminhiányos csodagyerek, vagy Nagyfejű Sándor.

Rafa Benitez óvatos edző, aki nem rohan fejjel a falnak, ugyanakkor nagyszerűen ért ahhoz, hogy tönkretegye az ellenfél játékát. Minden lyukat betöm, minden falat bebiztosít, s a középpályát uralva próbálja meg bevinni a három pontot érő győztes gólt. (Real elemzésért katt ide.)

Mi, a Sevillának (és saját magunknak is hála) lépéselőnnyel utazunk Madridba, s ha mást nem is, de ezt az előnyt jó lenne megtartani. Benitez ellen nem könnyű szépen játszani, így bármilyen játékkal kiegyeznénk ma este, ha az három, vagy akár egy pontot is hozna a csapat konyhájára. A stílusunk adott, a taktikánk világos. Lucho szerint nem a mai meccs dönti el, hogy ki nyeri a bajnokságot. Igaza van. De a Clásicó nem csak a három pontról szól, ma pedig kiváltképpen nem. 

A Real Madrid és Barca rivazlizálása hosszú, és azt hiszem mindenki számára jól ismert történet. Tudjuk, hogy ez itt A Mérkőzés, amit játszanak bárhol, bármikor, emberek tízmilliói ülnek a képernyők elé a világ minden pontján országtól, bőrszíntől, vallástól függetlenül, és kilencven percig nem létezik más. Történelmi, politikai, sőt, egyfajta ideológiai csata ez a világ két legnagyobb csapata közt, amely a mai napon sokkal többel bír, mint bármikor előtte. A mai mérkőzés meg kell, hogy mutassa, a labdarúgás még mindig több, mint egy szimplán örömöt okozó esemény, amelyet csak úgy elvehetnek tőlünk. A labdarúgás számunkra maga az élet, a szerelem, a szenvedély, s melyik másik mérkőzés tudná megmutatni a világnak, mint az El Clásicó, hogy itt vagyunk, és nem félünk senkitől.

Visca el Barca!